8. JEGYZETEK A NAPRÓL
8. JEGYZETEK A NAPRÓL
I.
A Piccolo ügye
A Piccolo ügye
Il Piccolo: olasz lap, nacionalista-liberális lap haragosa a szocialistáknak Ausztriában, Triesztben. Történt, hogy Trieszt népét a kenyérdrágaság miatt népgyűlésre hívták meg a szocialisták. Nemcsak elvtársak jöttek el, lévén a kenyér nem ridegen proletárkérdés, de a polgárság ezrei is. S végén a gyűlésnek a mob lett az úr, végigzúgta, tépte az utcákat, boltokba betört, rabolt és rombolt. A rendőrség, az a jó rendőrség, mely Triesztben olyan, mint Párizsban s Budapesten, mint Kisinevben, nyomozni kezdte először is a fölbujtókat, az izgatókat. Mintha kellene oda izgatás, ahol a kenyérről van szó, s ahova egyszerű meghívásra tízezrek csődülnek össze. Ausztriában a tanúzási kényszer szigorúbb, mint bárhol, tehát a rendőrség zseniálisat gondolt. Megidézte a Piccolo riportereit, akik voltak a népgyűlésen, hogy valljanak, miket beszéltek, mikkel bujtogattak a népgyűlés szocialista izgatói. Trieszt kultúrváros, s ebből természetesen következik, hogy a Piccolo fölháborodott a rendőrség ötletén. Hogyan, egy önérzetes hírlap akaratlanul rendőr-kémeket küldjön oda, ahova ő a közönség szolgálatára hírhozó riportereket akart küldeni? A Piccolo riporterei, intelligens és emberséges emberek legyenek azok, akik denunciáljanak? Hát az újságíró a közönségé-e, a társadalom lelkiismeretéé-e, a kultúráé-e vagy a bürokráciáé-e? A trieszti rendőrség azonban nem tréfált, követelte a vallomást a Piccolo embereitől. S mikor ezek ezt megtagadták, elítélte őket száz koronákra. Az osztrák bűnvádi perrendtartás szerint hat hétig terjedhető fogházbüntetést is mérhet a tanúzást megtagadókra. A Piccolo embereit másodszor is megidézték, s a riporterekre alighanem fogházbüntetés vár. De a Piccolo nem enged, s a riporterek sem hajlandók a spion-szerepre. A Piccolo ma levelet írt a Budapesti Naplónak, s véleményét kéri ebben az igazán jelentős kérdésben. Hasonló levéllel kereste föl Európa és Amerika minden ismertebb lapját. Hát itt különvélemény bajosan fog akadni. Az újságíró a közönségé és önmagáé, senki másé, legkevésbé a rendőrségé. Az újságíró, ha igazi és becsületes, jogosan lehet a leggőgösebb ember a világon és kényszerített rendőrspicli soha. S az osztrák bűnvádi perrendtartás egyike azoknak a legbarbárabb jogintézményeknek, melyek szép számban nyomják, nyomorítják a szerencsétlen Habsburg-monarchiát.
II.
Kukoricáék igazsága
Kukoricáék igazsága
Vegyük tudomásul, hogy Budapesten a rendőrkard Brennus-kard lett szerelmünk serpenyőjén is. Most már itthon vagyunk: születendő honfitársaink akkor születnek meg, ha Boda főkapitány megengedi. Mert Czach Antal rendőr úr szennyesét akármilyen tisztára is mosta a budapesti kir. ítélőtábla, az igazság bennemaradt a mosóvizes teknőben. Kukorica Lajos korán este, fél tíz órakor egy utcasarkon diskurált menyasszonyával, Valasch Máriával. Czach Antal rendőr, az erkölcsjogász rárohant a párra, s megkardlapozta őket. Kukorica Lajos szegény portás ugyan, de vőlegénynek nem volt talmi. A tárgyalásra, melynek végén Czach Antalt szinte cum laude, fölmentették, már mint Valasch Mária férje jelent meg Kukorica Lajos. S ők, Lajos és Mária csak diskuráltak, de lehet, hogy nagyon fontos témákról diskuráltak. Lehet, hogy esküvőjük késett ez ügy miatt valamit, s mer-e esküdni Boda főkapitány, hogy ez a késés nem került egy gyermek meg nem születésébe? Holott olyan kevés a születni vágyó magyar, pusztulunk, fogyunk tréfa nélkül.
Czach Antal, Czach Antal: még csak haragudni se lehet reá, már csak a kedves neve miatt sem. De hogyan érzi magát Boda, aki a Czach Antalok fejét benépesítette bogarakkal. Soha még szerencsétlenebbül nem fogott rendőrfőnök erkölcs-javításhoz, mint Boda, pedig sok rendőrfőnök képzelte már azt a bolondságot, hogy az erkölcsöt a rendőr hozza rendbe. A rendőr, aki grófot csak akkor fog meg erkölcstelenségért, ha a gróf már kopott. A rendőr, aki az úri kaszinók és más bűnbarlangok előtt beleszalutál az éjszakába. A rendőr, aki a Stefánia-úton sohse állított meg kétfogatú kocsit, mely mohóbb párt szállított Kukoricáéknál. Szóval, mint minden Magyarországon, az erkölcs is a szegény ember ellen, dacára és kínzására kell. És amit Czach Antal erkölcstelennek lát, az olyan erkölcstelen, hogy akár kardot lehet rá nyelni.
Budapesti Napló 1907. október 6.
Lellei
