181. MAGYAR LELKEK FORRADALMA
181. MAGYAR LELKEK FORRADALMA
(Strófák)
A jó Jeremiás prófétát általában kitüntették, akik Magyarországon Mohács óta magyarok, harcolók és szerencsétlenek. Én is Jeremiásra gondolok, mert atyafiságot tartok a régi Erdély jeremiádozó, bús, elégedetlen Európa-látta magyarjaival.
„Vedd el az én kezemből e harag borának poharát és köszönd azt minden nemzetségekre, kikhez én téged küldlek.”
„Hogy igyanak, részegüljenek meg és bolondoskodjanak a fegyver miatt, melyet én közikbe bocsátok.”
Ezeket Jeremiás mondja, Károli Gáspár magyar szavas segítségével mondja, és szépen mondja. Csak bolondoskodjanak megzavart ellenségeink a fegyver miatt, melyet közikbe bocsátottunk.
*
Én is azokhoz tartozom, akik a harag borának poharát ráköszöntötték egy hitvány generációra. Mert ez az ország, Magyarország, mindig a politikának, a lármás együgyűségnek országa volt, itt bizony nagy dolog egy intellektuális forradalom. De megcsinálták, megvan, talán elbukik, talán ér el valami sikert, s talán jómagam is csináltam egy kicsit ezt a forradalmat.
Bizonyos az, hogy egy ideák nélkül élő országra sikerült rábocsátanunk azokat a veszedelmes ideákat. A francia forradalom azt hirdette, hogy vannak halottak, akiket nem lehet elégszer megölni. Ez nálunk is, mindenütt és örökre igaz igazság, de nálunk ez az igazság meg is hízott. Nálunk vannak élők, akik halottak, s akiket fölösleges fáradság volna még alaposabban megölni.
Lehet, hogy a politika s a politika alján a degeneráltság és szegénység megint elrontja a dolgunkat. Egyelőre az a vidám helyzet, hogy rosszul érzik magukat Magyarországon azok, akik eddig nagyon jól érezték.
*
Nomina sunt odiosa – mondta a latin –, s a mi hitünk szerint meg kell nevezni a személyeket. Istenem, micsoda eredmény példának okáért az, hogy a lantverő Mihály poéta nincs. Egy-két tudákos analfabéta, egy-két kicsi gimnazista, az Akadémia és Kisfaludy-Társaság állítják még, hogy létezik. De nincs, és egy nagy harc, nagy háború után nagy dolog, ha az elesettek között ilyenek is vannak. III. Napóleon fia egy ifjú senki volt, de mégis jó volt, hogy elhullott önmaga és a história számára.
Lantverő Mihály (adja Isten, hogy püspök legyen belőle) a Beöthy Zsolt egyik harcos játékbábuja volt. Beöthy Zsolt őméltósága sejtheti, hogy az ő magyartalan és gerinctelen irodalmi vezérkedése hova vezetett.
Az öreg Gyulairól ne essék szó: ő egy forradalmi korszaknak ittfelejtett s becsületes múmiája. Ő nem akarta belénk fojtani a gondolatot, az új témát, az új érzést s a szót. Ő jóindulatú volt, s öntudatlan volt a maga ártalmasságában. Azonban nekik, Jenőnek, Pálnak, Zsoltnak, valamennyinek nincs közük ahhoz, ami történt.
*
Mert úgy történt, hogy a magyar szellemi erupció kissé sok lávát öntött ki. Ez a sok láva még azokat is el találta önteni, akik valamikor valakiknek és forradalmároknak ígérkeztek. Ez nagyon szomorú dolog, de igazság nincs a földön, s hogy kívánhatnánk igazságot a forradalmaktól, amelyek alapjában csak a konok reakció büntetése?
Bizonyos, hogy soha magyarabbul, bátrabban nem ébredt föl még a sokszor félreismert magyar géniusz. Bizonyos, hogy – Apáczai Csere, Kazinczy, Kemény Zsigmond és – mondjuk Arany János korszakai után jött el egy terhesebb, de gyönyörűbb korszak.
A politika ellenére és kedvetlenségére Magyarországon olyan intellektuális kultúra indult, amely méltó volna egy skandináv államhoz.
*
Túlzások vannak, persze, hogy túlzások is vannak, jönnek divatból, erkölcstelenségből, gyöngeségből a valakikhez a senkik, ügyes zsidók (se fajt, se felekezetet nem értünk), kihasználják avagy kihasználnák ezt az ez idő szerint még csak valószínű diadalt. Én jobban utálom őket, mint a régieket, az ügyetlen aggokat, a jóhiszemű nullákat.
Én megdöglöm valószínűleg mihamar, s nem láthatom meg, lesz-e jó vége a harcnak? Most vagy soha, annyi bizonyos, most vagy soha el kell válnia, vajon az irodalom tényleg jóslója, előzője minden társadalmi és politikai megújulásnak?
Nagy, végzetes bárgyúság volna a magyar társadalomtól, ha nem fogadná el új íróit és művészeit. Jeremiás próféta mondja ezt is: „Nem engedtetek nékem, hanem föl akartatok engem gerjeszteni a ti kezetek munkájával, a ti veszedelmetekre.”
A Budapesti Újságírók Egyesületének 1909-ik évi Almanachja
Ady Endre
