152. VIVE LE ROI?
152. VIVE LE ROI?
Párizs, július 6.
Holnap vagy tíz év múlva nem ébred-e arra a világ, hogy Franciaország – királyság? Aki ma küldené ezt a jóslatot Párizsból, bolond volna, de aki elhinné, már nem egészen. Szó sincs róla, Versailles-t még mindig nem tatarozzák, hogy király költözzék bele. A nemzetgyűlés se készül összeülni, s olyan nagyot határozni, hogy megreszkessen a világ. De csodálatos, sűrű, bátor jelek jönnek, sokasodnak két év óta. Kereken, éppen azóta, hogy a harmadik köztársaság a Dreyfus-ügyben végleg triumfált. Mióta nincs veszélyben a köztársaság, veszélyben van a köztársasági polgárság lelke. Komoly, okos, higgadt emberek, akik ott voltak a harmadik köztársaság keresztelőjén, megtántorodnak. Egy volt miniszterelnök, állítólag Rouvier, keserű kedvvel így nyilatkozott:
– Franciaországból Sedan után köztársaságot csinált egy olyan nemzetgyűlés, melynek négyötöd része monarchista volt. A történelem szereti a tréfás revanche-okat, s talán éppen a mai túlontúl nagy köztársasági többségnek szánta azt a szerepet, hogy a francia királyságot restaurálja.
Valóság, históriai tény, s csak Franciaországban történhetett meg: ez a mai köztársaság úgyszólván váratlanul született. Nem jelent-e valamit, hogy viszont most egyre divatosabb lesz a királyság után – hangosan – vágyakozni?
A royalisták hírlapjai hihetetlenül megszaparodtak két év óta. A nacionalista táborból egy Jules Lemaitre nyíltan a királypártiak közé állott. Az elegáns stílusú Barrès éppen olyan királypárti, mint az elegáns témájú és nadrágú Bourget. Az akadémiát tudvalevőleg royalista érzelmű többség kormányozza. Különösen az írók világában – és ez a megdöbbentő – minden konzervativizmus vagy elégedetlenség a királyság jegyében találkozik. A királypárti lapok harciasak, merészek, fanatikusak. Például a Léon Daudet, az Alphonse Daudet fiának a lapja. Még a guillotine-t is azért követelik, hogy esetleg egy kis bosszút álljanak vele, ha jön a király.
A Temps, ez a félhivataloskodó öreg Temps mostanában hűségesen leközli az orléans-i herceg sajtóirodájának reklám-híreit. A Matin-t, ezt a félelmes, erőszakos, nagy bulvárlapot most rágalmazásért elítélte az esküdtszék. És Bunau-Varilla, a lap multimilliomos tulajdonosa megfenyegette a kormányt:
– A Matin meg fogja próbálni, hogy a francia köztársaság esküdtjeinél lesznek-e belátóbbak a francia királyság esküdtei? Ugyancsak a Matin a wagrami csatamezőt látogató orléans-i herceghez elküldte egy munkatársát. Fülöp herceg kizokogta magát Franciaország pusztulásán, s biztató üzenetet küldött a francia népnek. Ha ő lesz a király, több szabadság lesz Franciaországban, mint ma, üzente. – Az ő álma egy olyan szabad, demokrata, liberális királyság, mint Anglia.
De ez még nem minden: a royalisták már olyan biztosra veszik a dolgukat, hogy egymást marják a koncért. Az úgynevezett legitimisták, akik XIV. Lajos királyságának és utódlásának hirdetői, hetenként falragaszokban vitatkoznak az orléans-i herceg táborával. Szerintük is bizonyos a királyság, de az ő királyjelöltjük a madridi gróf. Az orléans-i ház csak akkor következhet, ha ez a legrégibb Bourbon-ág kihal. Hogy ennek az ágnak az őse valaha lemondott a királyságról, ez semmit se számít. Égalité Fülöp is lemondott a nagy forradalom alatt, de az orléans-i ház mégis jogot formálhatna a trónra, ha a szerintük törvényes Bourbon-ág kihalna.
Az új monarchista reneszánsz csak a bonapartistáknak nem kedvez. Császárságot, azt már igazán még a napóleoni nemesség se akar. De summa summarum az ég, föld s levegő tele van ilyen jelekkel, milyenekről szóltunk. A kispolgárság retteg a szocializmustól, a klerikalizmusnak régi szerelme a királyság. A nacionalisták, a hadsereg régibb tisztjei lelkük mélyén királypártiak. A polgári plutokrácia nyomása sok régi szabású köztársasági idealistát is megingatott. Azután pedig egy kicsit reakciós az egész világ mostanában. És Franciaországnak már régi szokása, hogy meglepően, váratlanul s históriailag cselekszik.
Mindez nem volt jóslat, de mindezt nem árt meglátni és lejegyezni. Az ördög nem alszik, s olyan a világ berendezése, olyan az élet, hogy az abszurdumokban hinni kell.
Az Újság 1908. július 11.
Diósady
