153. A VOKS ELLEN
153. A VOKS ELLEN
Párizs, július 16.
Új hóbort, új hóbort, az imperiális Magyarország híveinek figyelmébe ajánljuk. Rákosi Jenő úr lapja bizonyosan tudomást vett már róla, mert az ilyen külföldi példákat szereti. Az új hóbort ez a szentencia: Franciaországot a tömegek tették tönkre s a sok szavazás. Tehát Franciaországot az gyógyítaná meg, aki fölrúgná a tömegeket, s még a szótárból is kitörülné a „választás” szót. Nini, hiszen ez nem is olyan új hóbort, mint hirtelen gondolná az ember, miután új ruhát lát rajta. Ez a választás-ellenesség édes, épületes, de régi: a Napóleonok „fölvilágosodott’’ abszolutizmusa. Lám-lám, vannak csakugyan olyan halottak, akiket nem lehet elégszer megölni.
Fekete tollú írók, a Bourget-k, a Barrès-ek e megfejelt hóbort hirdetői. Bourget hivatkozik arra, hogy Balzac, a nagy Balzac is utálta a népet és a voksot. Lehet, Balzac igazi polgári író volt, s az ő idejében előkelő póz volt az antidemokrácia. De, krisztuskám, manapság Anatole France népgyűléseken szónokol, s egy Maeterlinck is csak a demokráciában látja a társadalmi nyavalyák orvosságát. Volt idő, amikor a reakció nem nézte így le Franciaország népét, amikor tudniillik ez a nép az ő nyája volt. Magyarországon például, ha magyar Bourget-k volnának, ez idő szerint nem átkoznák el a tömegeket. A magyarországi tömegek tudniillik jó birkanyájak, melyeket a papok és urak kedvük szerint hajkurászhatnak. A szocialistákon kívül nincs a magyarországi tömegekben öntudat és kultúr-erő.
Franciaországban azonban a tömegek akarata egyre tudatosabb és imponálóbb. Ezért vedlik itt a demagóg nacionalizmus népgyűlölő királypártisággá. Amíg a tömegeket bolondítani lehetett, addig jó volt a voks. De most szocialista tanítók nevelik az új generációt, s a lenézett tömegek kezdik nagyon is tudni, mit akarnak. Ezért a reakció lángoló tömeg-utálata, s ezért a harc a voks ellen. Fordulna csak melléjük a voks vagy remélhetnék, hogy melléjük fordul. De hajh, a tömegek nem a régi nyájak s a voks egyre lesújtóbb. S pokolian mulatságos, miként találkoznak a népgyűlöletben bonapartisták, királypártiak, pocakos milliomosok, papok, papfaló álradikálisok és – antiparlamentarista anarchisták.
Nem lehetetlen, hogy a polgári Franciaország félelmében máról-holnapra szavazati jogot ad a nőknek. Abban a hitben, hogy az „elromlott” tömegeket le lehet gyűrni a bigottaknak maradt nők voksaival. Mert csak két útja, van a reakciónak: vagy egyenesen agyonütni a voksot vagy – tovább demokratizálni. Az első lehetetlen, a másodikra esetleg kénytelen lesz ráfanyalodni. S ezzel azt éri el, hogy a nőket, az anyákat is beledobja a forradalmiság edző kohójába. Mert Napóleon, aki a voks helyett mindenbe a maga voksát teszi, nem jöhet már. Ha az „előkelő” művészlelkek elpusztulnak is a tömegek parfümtelen illatától, a tömegek jönnek. Jönnek, mert ez az ő hivatásuk, kötelességük, parancsuk. A voks ellen nem lehet küzdeni, mert a voks, mint ők, a polgári demagógok mondották valamikor: Isten szava.
Népszava 1908. július 26.
A.
