157. A LEGSZOMORÚBB ÁLLATOK
157. A LEGSZOMORÚBB ÁLLATOK
Párizs, augusztus 5.
Kik panaszkodnak, hogy Franciaország kormánya tehetetlen, gyönge és gyáva? Kik panaszkodnak, hogy Draveil–Vigneux-ben kevés munkást öltek meg a vitéz zsandárok és katonák? Kik uszítják véres szájjal és tollal a polgárságot és a hatalmat a proletárokra? Polgári és reakciós hírlapok tudatlan és öntudatlan, szánandó emberi erkölcsök híján lévő munkatársai.
Nem a „Temps”-ról beszélünk, még csak nem is a „Matin”-ról, avagy a „Figaro”-ról. De a párizsi polgári lapok szerkesztőségeiben hihetetlenül nagy a fizikai és szellemi nyomor. Még Budapesten is megdöbbennének az emberek, ha egy-két adattal csupán megmutatnók, hogy a saját zsírjában fuldokló francia polgárság milyen gyöngén fizeti az ő sajtó-csahosait.
Szomorú állat a mi híres korszakunkban az ember, de nincs szomorúbb állat a polgárság átlagos, napszámos újságíró-diákjánál. Pedig néha még hite, tanultsága, ambíciója és lelkiismerete is van egy-egy ilyen szerencsétlen flótásnak. De, ha nem jut be úgynevezett úri laphoz, ha nincs saját vagyona, mellékes jövedelme, ha nem játékos, szédelgő vagy revolver-lovag, utolsóbb ember a legutolsónál.
És amellett ugatnia kell, igen, ugatnia, ahogy a lapjának tulajdonosa parancsolja. Elképed az ember, miket muszáj ezeknek az embereknek a meggyőződés látszatával papírra vetniök. A krónikaíró, aki havi 150 frankot keres, jajveszékel, hogy öt-hat milliomos gyárosnak a zsebét pár ezer frankos veszedelem fenyegeti a szervezett munkások által.
Hiszen vannak Párizsban nagystílű és jövedelmű újságírósvihákok is. Ismerem egy nagy lap külügyi rovatának a vezetőjét, aki évenként száz-kétszázezer frankot keres csak abból, hogy Magyarországon kezdve végigzsarolja a Balkán összes kormány-sajtóirodáit, s titkos alapjait. Ez csak az ő része, mert a kiadóhivatal számára még hatalmasabb summákat hoz haza egy-egy ilyen körútjáról. A sporttudósítók esetleg a sportpanamák titkaiból szereznek szép ezreseket. A színházi, sőt művészeti kritikusoknak szabott áruk van, mint a jól bevezetett árucikknek.
De általában szörnyű a helyzetük a polgári lapok munkatársainak Párizsban is. Igazán csak az immoralitás tarthatja bennük a lelket s az akarathiány, hogy valami tisztességesebb foglalkozást keressenek. A polgári társadalom, mondjuk a mai társadalom fekélyes mivoltát ők erősebben igazolják, mint például a betörők vagy kitartott szép férfiak.
Ők a legszomorúbb állatok ma, ezek a rosszul táplált, szegény, szennyes sajtó-csahosok. A maguk kis kenyeréért, rossz kenyeréért, sokszor lázadozva, önmagukat utálva – írniok kell. Írniok azok ellen, akik egész lelküket-testüket az emberi jobbulás akarásából viszik a polgári vágóhídra. Az ember bizonyosan megérti, hogy feudálisabb társadalmakban a különben sokszor az újságírónál is szennyesebb gentleman miért utálja úgy az újságírót.
Népszava 1908. augusztus 9.
A.
