156. FÖLJEGYZÉSEK
156. FÖLJEGYZÉSEK
Guillotine és anarchia
Franciaország polgári közvéleménye nem tud lemondani Deibler mester, a francia Bali Mihály, szolgálatairól. Ez az elhízott parvenü: a francia polgárság, hű akar lenni önmagához, származásához s a vérontáshoz. Bölcsőjét doktor Guillotin instrumentuma mellett ringatták, s ezért ragaszkodik úgy a nemzeti beretvához. Samsonnak, a forradalom hóhérának alakja úgy ragyog a polgári képzeletben, mint akár a Napóleoné. Ugyanaz az okoskodása most a halálbüntetés eltörlése körül, mint a Dreyfus-ügy első korszakában. „És ha netalán ártatlan is az a Dreyfus, Franciaországot egy emberért meghurcolni nem szabad.” Akkor ez volt a polgári okoskodás csúcsa, s mindig és minden kényelmes, uralkodó, romlott osztályé ilyen. Most is megszületett; a guillotine-kérdésben is, a polgári önzésnek és kegyetlenségnek filozófiája.
A nagy tömeg, az persze fejet akar fejért, halált arra, aki halált szerez, vért, bosszút, terrort. De vannak, az úgynevezett elitből valók, akik szépen, embertelenül meg is mondják, hogy miért követelik a halálbüntetés fönntartását. „Lehet – mondják –, hogy bűnös ember nincs, de vannak emberek, akik veszedelmesek a társadalomra.” „Félre immár a kegyes doktrinákkal, az individualizmus gonosz hajtásait le kell nyesni.” „Forradalmi szagú a levegő, tömegek és egyének hadd lássák végre, hogy a társadalom nemcsak érteni, megbocsátani, de ölni is jól tud.” „Lehet, hogy a kivégzéssel nem rettentjük el a leendő gyilkosokat, de megszabadulunk azoktól, akik gyilkoltak.” „Ha a nagy tömegek látják, hogy az állam már ölni se mer, s a gyilkost is embernek látja, akit meg kell érteni, rászabadul a társadalomra minden ellenséges indulat.”
Tehát, így bújik ki a szeg a zsákból, még a guillotine is – a szocialisták miatt kell a francia polgárságnak. A lenyakazott gyilkosok mutassák meg minden elégedetlennek, milyen szörnyű hatalma van a polgárok államának. Így találkoznak lépten-nyomon a polgárság és az anarchisták, egyformán hitefogyottjai az emberi, örök, ütemes haladásnak. S éppen az anarchisták azok, akik majdnem ujjongva üzenik a polgári Franciaországnak, hogy nem bánják, ha a guillotine győz, mert ezzel az ölés joga győz, s mivel – szerintük – Franciaországban mindig kéznél van egy kis revolúció, legalább legyen kéznél a guillotine is, ha majd szükség lesz rá.
A katasztrófa-elmélet
Nacionalista írók itt Franciaországban élénken sajnálják, hogy ez idő szerint csak Marokkóban ömlik a francia vér. Új vesszőparipájuk ez embereknek egy ósdi szamárság: a katasztrófa-elmélet. Ez az elmélet pártában maradt vén leánya annak az elméletnek, mely a háborút az emberiség áldásának mondja. Ez emberek hivatkoznak arra, hogy Bonaparte vérfürdői után az emberek milyen szeretők és jók lettek. Mint a magyar paraszt mondja, félelmükben összebújtak, s úgy született a gyermek, mint az eső hull.
Szerintük, az ő statisztikájuk szerint Sedan után is egyszerre fölvirágzott a csecsemőkultúra. Tehát egy-egy társadalmat katasztrófáknak kell érniök, hogy szaporodjék. Arra nem gondolnak, hogy a háborúba küldött katonák nem értek rá az ember-tenyésztéssel foglalkozni. S ha nem marad minden katona a csatatéren, természetes, hogy több lesz a gyermek a háború után, mint a háború alatt. De ők azt akarják bebizonyítani, hogy Franciaországot az elnéptelenedéstől is csak egy katasztrófa mentené meg. Mint ahogy Németországot a nacionalizmus egy alapos háborúval akarná megóvni a túlnépesedéstől. Ez a katasztrófa-elmélet kalmárok száján üzlet, írók és gondolkodók száján együgyűség. S ha nem együgyűség, akkor megvásároltság, de okvetlenül hazugság, piszkos füst. Ahhoz, hogy az embereknek kedvük legyen a puerikultúrához, teljes társadalmi igazságosság kell. Már tudniillik ott, ahol az emberek már látnak, töprengnek, s tudnak akarni. S ha már a katasztrófa-elméletnek szabad volt megszületnie, miért ne szülessen meg egy másik elmélet is. Tehát: miért ne kísérletezzék az emberiség azzal a nagy dologgal, hogy mennyiség helyett a minőségre ügyeljen. Szabad szamosháti dohány helyett sokkal kisebb mennyiségű illatos kubait termelni. Miért kelljen hatra-vakra nagyszámú s olcsó minőségű gyermeket produkálni, amikor jobb kvalitás érhető el esetleg a gyermeközön okos meggátlásával?
A „Matin” esete
A „Matin” már-már olyan hatalom lett Franciaországban, mely végre is intelligens ország, mint nálunk az O.M.G.E. Ez a lap, háta mögött egy negyven-ötven milliónyi vagyonú tulajdonossal, mindent tehetett. Aki útjában volt, azt eltiporta, kormányt, pénzcsoportot, irodalmi irányt, mindent. Tipikus erkölcstelen polgári hírlap, de szerencsére a fák nem nőhetnek az égig. Egy esküdtszék akadt, mely a „Matin”-t rágalmazásért súlyosan elítélte. S a „Matin” azóta összes pöreit békésen akarja elintézni, nagyon-nagyon megjuhászkodott. Szörnyűségek derültek ki a nagyon olvasott polgári lapok erkölcséről a „Matin” esete folytán. Ezek a hírlapok Franciaországban, mindenütt s nálunk is, gyűjtőhelyei a mai társadalomból szivárgó szennylének. Mellettük az ostoba olvasók tengernyi tábora, ezek a lapok mindenre képesek, és mindent pénzre váltanak. Természetes, hogy ennyi mocskos dolgot csak ott lehet cselekedni, ahol minden mocskos. Mivel azonban amerre nézünk, mindenütt ragad a mocsok, a „Matin” mindenütt él és uralkodik. Más név alatt, mások kezében, de még Magyarországon is, az analfabéták és ostoba betűzők klasszikus országában. Csakhogy Franciaországban akad ám esküdtszék, mely a polgári romlottság lap-orgánumának gáncsot vet. Magyarországon még ott se tartunk, hogy a sajtó háborítatlanul érje-érje meg a maga evolúcióját. A magyar „Matin”-ok a kormányhatalom besorozott szervei a magyar ázsiánizmus eszközei. Az embernek, bár kultúrember és forradalmár, sírnia kell Magyarországon, hogy még olyan fejletten és önállóan gaz lapunk sincsen, mint a „Matin”.
Párizs, július 12.
Szocializmus, 1908. augusztus 9.
Ady Endre
