171. JEGYZETEK A NAPRÓL
171. JEGYZETEK A NAPRÓL
I.
Mert ünnepek kellenek
Mert ünnepek kellenek
Hajh, hajh, az Egyház nem rosszul van megcsinálva, de azt kell sokszor hinnünk, hogy örökéletre. Az Egyház úgy ismeri az emberi értelem gyarlóságát, hogy szamár volna, ha hasznot nem húzna belőle. Valahányszor valaki az Egyház ellen csinált valamit, mindig az Egyház mintájára csinálta. Itt vannak most megint például a szabadgondolkozók akik pedig ugyancsak vagdosnák a szent Hydra száz fejét. Párizsban november két első napján kongresszusra gyűlnek össze a franciaországi szabadgondolkozók. És a kongresszus egyik fő pontja, hogy az egyházi ünnepek helyett állapítsanak meg – világi ünnepeket. Például Boldogasszony fogantatása helyett legyen a szabadgondolkozók ünnepe a házasság ünnepe. Legyen ünnep például a gyermek serdült korba lépésének, e valóban isteni eseménynek az alkalma. De ünnepek kellenek, ma még ünnepek kellenek, mint ahogy azt az Egyház szinte kétezer év óta bölcsen tudja. S mióta istenes vallások vannak, voltak ünnepeik is. És akármilyen embertársadalmi, morális inst[it]úció csak úgy boldogulhat, ha az Egyházat utánozza. Comte, a pozitivista, végre is egy új Egyházat eszelt ki, s ha a szabadgondolkozók legyűrnék az Egyházat, újat kellene helyébe csinálniok. Nagy politikátlanság ezt így bevallani, de igaz, mert az emberek külön-külön talán eszes lények, de seregben, csomóban rosszabbak a csordánál. A csordának pedig delelő kell, mint a hortobágyi gulyástól Sarto pápáig mindenki tudja.
II.
Nemesség a tudósnak
Nemesség a tudósnak
Erdély fejedelmeinek időszerű bölcsessége szerint minden kálvinista pap nemes ember volt. Ez a maga idejében nemes gondolat, előkelő rendszer, gyönyörű fölvilágosodottság volt. Hasonlóképpen szép volt, amikor fölvilágosult nyugati fejedelmek lovaggá üttettek érdemes tudósokat és írókat. Shakespeare is, ha igaz, ilyen nemes, igazán előkelő királyi kézből lett gentleman. De, istenem, ma, most 1908-ban van még ország, ahol tudósokat, úgynevezett tudósokat nemesítéssel jutalmaznak. Hát nem optimisták azok, akik azt állítják, hogy Magyarország csak negyven-ötven évvel késik el a nyugati kultúrnépektől. Fenét negyven-ötven évvel, hanem két-három évszázaddal, s némely dologban többel is. Némely dologban ezer és egynéhány esztendővel, annyival, amilyen koros ez az ország itt a Duna–Tisza körül.
III.
Az áldomások országa
Az áldomások országa
Dínomdánom-ország evő-ivó-ország, asztal-ország, koccintó-ország vagyunk mi. És meghatóan bájos az a hitünk, hogy asztal körül, közös tállal, pohár mellett testvérekké változtathatjuk az ördögöket is. Lám Zichy Tivadar gróf is azt hiszi, hogy a tegnapi park-klubi delegátus lakoma óta az osztrák delegátusok a legjobb cimborák. Ez a magyar politikai bölcsesség régi iskolája: bandérium, ováció, áldomás. A higgadt, mívelt formákba nevelt, s formákhoz szokott európai embernek ez nyilván mulatság. Mint ahogy Keletre szalad minden túlcivilizált ember, ha valami naivul, ősiül furcsát, vadat akar látni. Ez a mi mindenkit megáldomásoztató szokásunk olyan kuriózum az európai idegennek, mint az eszkimók között járó utazónak az, amikor házigazdája kellő felvilágosítással kedves nejét vele hagyja ott a kunyhóban. Az utazó hazajön, de azért nem írja meg a könyvébe[n], hogy a világ első népe az eszkimó. A Zichy Tivadar gróf ebédje után se fogják az osztrák delegátusok azt mondani, hogy ezek a magyar politikusok valóban hatalmas, páratlan kultúremberek.
Budapesti Napló 1908. október 29.
Ód.
