99. AZ ÚJ KONTOK
99. AZ ÚJ KONTOK
Ugron Gáborék nem akarják siratni Carlos királyt, mert ők a vérben fagyott zsarnoknak sem tudnak megbocsátani. Ezek a magyar republikánusok páratlanul kemény vitézek, mind Kontok ők. Európa összes republikánusai elbújhatnak a magyar Kontok mögött. Mert lám Franciaország is talán köztársasági ország volna egy kicsit. Brisson, a francia kamara elnöke ifjúsága óta változatlanul forradalmár. Hiszen maga Clemenceau miniszterelnök is állandóan s büszkén hangoztatja, hogy az ő politikája a nagy forradalom folytatása. Pichon külügyminiszter pláne személyes ismerőse még a Rimler-időkből Ugron úrnak. Azokból az időkből, amikor Ugron úr föl akarta robbantani a hármasszövetséget. És Clemenceau, Brisson és Pichon nem haboztak kijelenteni, hogy a lisszaboni gyilkosságot egyetlen francia se bocsátja meg. Egy-két anarchista hajlandóságú szocialista képviselő hiába próbált tiltakozni a francia kamarában. Brisson elnök kimondta a határozatot, hogy a kamara nagy többsége elítéli a gyilkosságot. És a História még se fogja megbélyegezni soha Franciaországot, hogy hűtlen lett a nagy forradalom hagyományaihoz. Franciaország parlamentje nem a portugál diktatúrát védte meg, de az emberi bestialitás ellen protestált. Franciaország a XVIII-ik század végén csinálta meg a maga forradalmát s ítélt királya fölött. De a XX-ik század Franciaországa már Soleilland-t, az emberi fenevadat sem öli meg. Mert embert ölni nem szabad még akkor se, ha ez az ember király és talán zsarnok.
Csodálkozunk hogy Ugron Konték legalább az új király miatt nem voltak könyörületesebbek a meggyilkolthoz. Ez a szegény, ifjú II. Manuel pedig milyen meghatóan fogadkozik. „Esküszöm, hogy a katolikus vallást és a királyság integritását meg fogom védeni.” És még ilyen fogadkozás se lágyítja meg a magyar klerikális republikánusokat. Talán a portugál Ugron Gáborok, a portugál Kontok könyörületesebbek lesznek. Mert egy elsikkasztani akart körülményre fölhívjuk ezennel a figyelmet. A spanyol és portugál forradalmi mozgalmakban nagy szerepe van a klerikalizmusnak. Annak a szélső klerikalizmusnak, melynek vezérei a jezsuiták. A jezsuiták pedig pláne déli és katolikus országokban valóságos fekete forradalmárok. A jezsuiták a királygyilkosságot is tudják menteni, ha ebből az Egyháznak haszna van. A legutóbbi spanyol választások idején a szélső klerikálisok szövetkeztek a legvörösebb republikánusokkal. A híres katalán mozgalomban a vezetés kezd kisiklani a republikánusok kezéből s átmenni a klerikálisokéba. A portugál forradalom úgyszólván testvére, sőt némileg szövetségese a katalán mozgalomnak. A Pyrenei félsziget két lehanyatlott, forró, vad, katolikus országában játszva találkoznak a legnagyobb ellentétek és ellenségek. Carlos királyt a szélső klerikálisok talán még jobban gyűlölték a republikánusok- sőt anarchistáknál. Modern, fölvilágosult fejű ember volt, sok hibával, talán nem uralkodásra termett, de ezt a sorsot nem érdemelte meg. A szegény Manuelt kioktatták, hogy kiket kell leginkább kiengesztelnie, s azért esküdözik most a klerikálisok kedvére. Kérdés, hogy a portugál klerikálisok megengesztelődnek-e. Íme a magyar klerikálisok kemények, s nem sajnálják Carlost, ami egy kicsit embertelenség, botrány is és megint nem használ a világ előtt Magyarországnak.
Hanem, új Kontok, kemény magyar republikánusok, hadd lássunk már itthon is egy kis férfiasságot. Portugália mégis messze van, s Bécs egészen közel. Még a magyar népnek se fog imponálni, ha az ő Kontjai egy holt portugál királlyal szemben vitézek és kérlelhetetlenek. Eddig, két év óta azt láttuk, hogy Ugron Kontéknál soha még fejedelem hűségesebb lakájokat nem szerződtetett. Be furcsa republikanizmus ez a klerikális republikanizmus, s be furcsa Kontok ezek az új Kontok.
Budapesti Napló 1908. február 5.
(A.)
