A szepességi események. Késmárk eleste. Igló sikertelen ostroma.
Heister Gács várát november 3.-án hatalmába ejtvén, másnap Divényig, 5.-én Gyetváig s aztán Zólyomig nyomult előre, majd saját személyére Besztercebányára ment. Losonczon Ocskay maradt vissza, melynek környékén az „megrögzött gonosz szokása szerint” nagy prédálásokat vitt véghez.
Zólyom alól Heister november közepén két oszlopon folytatta útját a Szepesség felé; Löffelholtz és Hartleben a gyalogsággal a Stureci hágón át Liptónak, ő maga pedig a lovassággal Breznóbányán, Telgárton át a Szepességnek vette útját. Löffelholtzéknak az Ebergényi- és Tollet-csoportokkal való egyesülés után Igló felé kellett előnyomulniok, ahol Lubomirszki Tivadar zsoldosai is voltak hozzájuk csatlakozandók, hogy aztán Lőcsét, Késmárkot, Szepesvárt egyesült erővel annál könnyebben hatalmukba keríthessék. Ezzel egyidejűleg a Vadkerten, Szécsényben és Losoncon parancsnokló báró Sickingen altábornagynak és Viard s Croix tábornokoknak tüntető mozdulatokat kellett végrehajtaniok lovasságukkal, hogy a tőlük keletre fekvő vidékeken minél nagyobb rémületet és zavart okozzanak és Rozsnyóba megfelelő helyőrséget vigyenek be, mely aztán összeköttetést tartson a Heister által előnyomulás közben megszállandó Szomolnokkal és Remetével.
A vett parancs folytán báró Sickingen lovasságával Losoncról Rimaszombaton át Tornallya felé nyomult előre, honnan Babócsay, dandárának Győri Nagy János vezette egy részével, Krasznahorka alá húzódott vissza, többi dragonyosait pedig Hangossy Imrével a Szepességre köldé Heister elé, míg Szalay Pált és Réthey Györgyöt 600 huszárral a Sajó völgyébe Putnok és Kaza tájára rendelte az ellenség további megfigyelése végett.
Tornallyáról báró Sickingen Pelsőcig nyomult, honnan november 17.-én Viard tábornokot 600 lovassal Rozsnyóra rendelte előre. Ez, miután meggyőződött, hogy az ottani két templomot könnyen lehet hosszabb ellenállásra berendezni, 19.-én éjjel újból visszahúzódott Pelsőc felé. Véletlenül Győri Nagy János épp ez éjjel indult el dragonyosaival Krasznahorkáról Rozsnyóra próbát tenni, de a császáriakat már ott nem találván, utánuk eredt s majdnem Pelsőcig űzte őket, néhányat levágván és foglyul is ejtvén közülök.
Pelsőcről Sickingen egyelőre csak Tornallyáig vonult vissza, honnan Croix, Ocskay és Kurdis János vezetése alatt egy jókora hadat a Rima völgyébe küldött, mely november 21.-én Putnokon éjjelezett s aztán annak egy része egy császári alezredes és Kurdis János vezetése alatt Kazán át Edelénynek nyargalván, egészen Szendrőig kalandozott, ahol 22.-én hajnalban az előlük visszahúzódó Szalay Pál egy csoportját sikerült fölverniök.
A Putnokról visszatérő Viard-csoportnak egy része Rimaszécsről Ajnácskőnek fordult, a többi pedig visszatért eredeti állomáshelyére, Vadkertre. Hasonlót cselekedtek a losonci és szécsényi csoportok is. Hogy Sickingenék aránylag oly gyorsan és anélkül fordultak vissza Rozsnyóról, hogy azt állandóan megszállották volna, annak az volt az oka, hogy hírt vettek, miszerint Eszterházy Dániel a losonc–szécsény–vadkerti császári hadvonal háta ellen komolyabb műveleteket hajtat végre. Ezek ugyan túlzott hírek voltak, de e helyett mást cselekedett az említett altábornagy. Viardék putnoki csapongásának hallatára ugyanis Eszterházy a Debrőnél táborozó Szent-Pétery, Deák Ferenc és báró Révay Imre dandárokhoz menvén, itt megtudta, hogy Szabó Máté kapitány elpártolt, és beszökvén Vadkertre, innét németeket akar vinni Hatvanba. „E hírre – írja Thaly id. m. II, 292. oldalán – Eszterházy sem volt rest: lovasokat külde az utóbb nevezett mezővárosba, melynek ódon, még a törökvilágból származó várkastélyát és palánkját nagy gyorsan porrá égetteté; úgy, hogy a Viard tábornokot magával hozott pribék Szabó Máté már csak füstölgő romokat talált. Mire Viard látván, hogy elkésett, visszafordult Vadkert felé; de Eszterházy, hogy (a tábornok) üttetlenül el ne mehessen, Sőtért és Kókayt bocsátá űzésére a jász huszárokkal. – Hatvan fölégetésére a németek Losonczrúl Fülek felé tett újabb kicsapással s a Hajnácskő vára alatti majorok fölperzselésével adták meg a választ november 28.-án… Eközben a mindinkább terjedő pestis-ragályban a lakosság, sőt immár a katonaság is, kivált Heves, Nógrád, Gömör, Borsod és Abauj megyékben csak úgy dőlt és omlott rakásra, mely miatt az ezredek létszáma, úgy a halálozások, mint az irtózatos járvány elüli szétoszlás következtében, rémségesen lefogyott. Erre való tekintettel Eszterházy jobbnak látta, hogy ki ne mozduljon csapatjaival a debrői táborból s főfigyelmét Eger várának élelemmel való bőséges ellátására fordította. Miután másrészt Károlyi tisztántúli hadainak legnagyobb részével, mint legott látni fogjuk, a Szepességnek vette útját, „ily körülmények között nem volt nehéz a császáriaknak Losonczról egy második kicsapást intézni Gömörbe, s ismét előnyomulni egy részről Putnokig, másrészről Rozsnyót állandóul megszállani. E kicsapást Viard és Ocskay hajtották végre december elején, kikhez a Rozsnyó megszállására szánt gyalogság is csatlakozott. A Tornához vonult Szalay Pál ekkor Réthey Györggyel keményen portyáztatott ugyan Rozsnyó alá, de az ellenség mozdulatainak folytonos szemmel tartásánál egyebet tenni módjában nem volt. Andrássy Pál és György is csupán ennyit tehettek Krasznahorka várából. És így, míg a német gyalogság és dragonyosság a rozsnyói templomokat körülsánczolni, s ott magát állandólag elhelyezni kezdé s összeköttetésbe lépett az ezalatt Szepesben működő Heister hadvonalának legdélibb gyűrűjét képezett szomolnoki, szintén sánczvetésben munkálkodó helyőrséggel, addig Ocskay László megint nyargalásnak és prédálásnak esvén, újból Putnok felé kalandoztatá könnyűlovú pribékjeit, akikkel azután nagyhamar megtére Losoncra, mint neki is, Croixnak is kitűzött téli szállására.” A Váctól Rozsnyóig terjedő őrvonal parancsnokságát Heister báró Sickingen altábornagyra bízta, aki erejét három csoportban helyezte el; még pedig az 1 gyalog és 1 vértes ezredből, 1 huszár századból és 4 tábori ágyúból álló szécsényi csoportot saját parancsnoksága alatt; a Viard tábornak parancsnoksága alatt 3 lovas ezredből, 11 gyalog századból és 4 tábori ágyúból álló jobbszárny csoportot Vadkerten, s végül a Croix tábornok parancsnoksága alatt 1 dragonyos, 1 vértes ezredből, Ocskay huszárjaiból, 12 gyalogos száazdból és 2 tábori ágyúból álló balszárny csoportot Losoncon, mely utóbbinak Divény és Végles megszállása is feladatává tétetett.
A kurucok részén Bercsényi Gács eleste után mindenekelőtt Murányról és a Szepességről kívánt gondoskodni. „Az előbbi kemény sziklavárba november 10.-én Kamocsayt, a Nyáray dandár alezredesét küldte „frissebb hajdúkkal” a régi őrség felváltására, Szepes védelmét illetőleg pedig november 8.-án tüzetes utasítást intézett báró Andrássy István tábornokhoz, melyből különösen azt emeljük ki, hogy Lőcsére, – melynek erődítéseit Rivičre a jeles hadmérnök-ezredes is jól védhetőknek véleményezé, – a vitéz Czelder Orbánt jelölte ki parancsnokul, a saját, Andrássy Pál és Pongrácz János ezreiből odarendelt 1500–1600 főnyi hajdúság fölött, szabad tetszésére hagyván Andrássy Istvánnak, ha oda maga is be akar zárkózni. Sč.
Csakhogy Károlyi nemcsak Vadkert tájékára, hanem – az az ellen intézendő „próba” eszméje elejtetvén, – még a Szepességre sem ért fel idejekorán, ő csak november 19.-én indult el gyalogságával Jászóra, s másnap Metzenzéfet, 25.-én pedig Korompát érte el, hova éjszaka egyesült erővel Heister lőcsei táborára üssenek, de szerencsétlenségére, Palocsay későn vette a parancsot s így a szándékolt támadás ideje elmulván, Károlyi indult el gyalogságával Palocsayhoz november 28.-án összes hadait Alsó-Szalókon egyesítette.
Ámde a császáriak azon a napon, amikor Károlyi Jászóra elindult, vagyis november 19.-én máris Lőcse tájékán állottak. November közepén ugyanis a Szepességre fölérkezett Heister, miután a Liptón át ugyancsak odairányított Löffenholtzékkal és Lubomirszkyval egyesült, mindenekelőtt Késmárkot támadta meg s azt a maroknyi őrség kitörése után bombákkal felgyujtván, öt napi lövetés után hatalmába is kerítette. Bajcsy György, a parancsnok, a kitörés alkalmával néhányad magával keresztülvágta magát Dunavec (Nedec) várába, „és így a vérengző természetű Heister ezúttal csak a volt városi föbírón, Kray Jakabon, Rákóczi danczkai ügynökén, töltheté bosszúját, kit ott, szülővárosában hóhérpallossal kivégeztetett.”
Tököly egykor híres várának megvétele után a császári sereg Lőcse felé fordult. Löffenholtz Késmárk, Heister pedig Görgő felől előnyomulva, „20.-án virradóra kezdette keményen lövéssel (bombákkal) tüzelni (a városra), s az meg is gyúlt többször…” „A bombázás több napon át tartott szakadatlanul; vívósánczokat is vetettek az éjszaki kapunál. S hogy egyszersmind Szepesvár is fenyegetve és Görgőn a császári hadállomás (Heister főhadiszállása) háta födve legyen: Heister a szepesi káptalanba erős őrséget, 350 gyalog, ugyanannyi lovasnémetből s 50 labanczból állót vete, Mindezzel azonban a capitulátióról még csak hallani sem akaró helyőrség s a magyar ügyhöz váltig ragaszkodó polgárság keveset törődött. Most tehát, Károlyi és Palocsay csapatjainak valamivel hátrább szállása után, Lubomirszky december 2.-án ismét Lőcse alá mene Heisterrel, s ennek megbízásából 2 trombitás által megint levelet küldött be a városba, a capitulatió iránt „közbenjárását ajánlván, s fenyegetvén az jövő öreg-ágyúkkal és Károlyi megverettetésével.” A lőcseiek másnapra halasztották a feleletet, miközben Laczkó Imre kapitány Szepesvárról Bercsényi segítségével bíztató leveleivel beérkezvén, megvígasztaltattak, – s újra nagy lelkesedéssel kiadák a tagadó választ a kéretlen közvetítőnek. – Heister feldühödött nyakasságukért, s egy, a vívóárkokból beásatott tűzaknát robbantva fel, – annak pusztító nyomdokán rohamra hajtá legjobb gránátos-csapatait. A kurucz gyalogság kirohant reájok, feleset (sokat) leaprított és véresen visszaveré az ostromot. Ekkor a zord Heister elővevé régi tyrannismusát, s mivel erővel nem bírt: kegyetlenséggel akart hatni. A kiütött védők közül elfogván egy hadnagyot, s egy zászlótartót: amazt a várossal szemközti halmokon felakasztatá, emezt pedig főbe löveté, s újra beüzent a városba: ő velök is így fog elbánni! Azon följül napiparancsban kihirdette: „meghal, az ki eleven kuruczot fog”, ne adjanak kegyelmet senkinek, – „az minthogy ölik, az kit fognak is.” Mindez el nem rettenté a hőslelkű Czelder Orbánt, s az általa rajongásig föllelkesített lőcseieket, kik annál keményebben s elszántabban vitézkedtek, úgy, hogy Heister kénytelen volt elszállani a város alól, s az ostromot zárlattá változtatva, falrontó nagyobb ágyúk szállítása végett adni ki parancsot.”
Ezekután Heister az újból fenyegetett bányavárosok oltalmára sietve, Löffenholtz altábornagyot bízta meg Lőcse ostromának újbóli fölvételével, míg ő maga Pálffyhoz, s onnan Bécsbe ment.
Rákóczi hadai ezalatt mindig jobban fogytak, egyrészt a folyton erősebben fellépő pestis, másrészt a nagyarányú elszéledés folytán. Ily körülmények között minden esetre nagy könnyebbülés számba ment, hogy az oroszok elől Homonna felé 3–4000 lengyel svéd csapatjaival az országba menekült kievi palatinus, gróf Potoczky Mihály november végén és december elején beérkezett hadait Rákóczi rendelkezésére bocsátotta. További erősbítést hozott a Dunántúlról 300 lovassal általjött gróf Eszterházy Antal és Béri Balogh Ádám is, mely erők felhasználásáról a jövő évi hadjárat leírásánál lesz alkalmunk megemlékezni.