A szepességi események. Késmárk eleste. Igló sikertelen ostroma.
A szepességi események. Késmárk eleste. Igló sikertelen ostroma.
Heister Gács várát november 3.-án hatalmába ejtvén,* másnap Divényig, 5.-én Gyetváig s aztán Zólyomig nyomult előre, majd saját személyére Besztercebányára ment. Losonczon Ocskay maradt vissza, melynek környékén az „megrögzött gonosz szokása szerint” nagy prédálásokat vitt véghez.
Feldzüge… XI, 271.: „Nachdem die Besatzung bischer „mit groben Geschütz noch keinen Schuss gethan, gewährte Heister, vor dem um Mitternacht ein Officier Waffenstillstand bis zum Tagesanbruch bat, der Besatzung den freien Abzug. Bei Anbruch des Morgens erfolgte die Uebergabe des Schlosses, welches von den Kaiserlichen besetzt wurde; die Conföderirten, in der Stärke von 250 Köpfen zogen ab, mussten aber in dem Schlosse zurücklassen: 1 metallenen Lärm-Pöller; 1 dreipfündige metallene Feldschlange auf unbeschlagener Laffete und Rädern; 1 dreienhalbpfündige eiserne Feldschlange; 1 vierpfündige von Metall; 2 fünpfündige Kandnen ohne Kopf auf unbeschlagener Laffete; 1 sechspfündige Falkaune; 2 Centner Pürschpulver; 11 1/2 Centner Stück- und Musketen-Pulver; 4 Centner Blei; 6600 einlőthige Patronen; 506 gefüllte eiserne Hand granaten; 100 gläserne Handgranaten; 800 Flintensteine; 3 1/2 Centner Lunten; an eisernen Geschützkugeln verschiedene Calibers: 887 Stück; 85 Säcke Pulver; 56 Sturmspiesse, Sensen und Morgensterne; 6 Pech-Kränze; 74 neue Schweinsfeder-Spiesse; 130 Springstöcke; 2 mit 3 Doppelhakenläufen; 75 Doppelhaken ohne Schloss; 6 ungefasste Doppelhakenläufe; 15 Kupfertafeln zu Ladeschaufeln; 1 Kupferne Pauke; 15 Pfund gestossenen Schwefel, 32 Pfund Salpeter; 30 Pfund Harz; 108 Flinten; 55 Säbel; 54 Stück Schmiedeeisen.” (Heister jelentése a császárhoz Besztercebányáról november 10-ikéről. Registr. des R. K. M.).
Zólyom alól Heister november közepén két oszlopon folytatta útját a Szepesség felé; Löffelholtz és Hartleben a gyalogsággal a Stureci hágón át Liptónak, ő maga pedig a lovassággal Breznóbányán, Telgárton át a Szepességnek vette útját. Löffelholtzéknak az Ebergényi- és Tollet-csoportokkal való egyesülés után Igló felé kellett előnyomulniok, ahol Lubomirszki Tivadar zsoldosai is voltak hozzájuk csatlakozandók, hogy aztán Lőcsét, Késmárkot, Szepesvárt egyesült erővel annál könnyebben hatalmukba keríthessék. Ezzel egyidejűleg a Vadkerten, Szécsényben és Losoncon parancsnokló báró Sickingen altábornagynak és Viard s Croix tábornokoknak tüntető mozdulatokat kellett végrehajtaniok lovasságukkal, hogy a tőlük keletre fekvő vidékeken minél nagyobb rémületet és zavart okozzanak és Rozsnyóba megfelelő helyőrséget vigyenek be, mely aztán összeköttetést tartson a Heister által előnyomulás közben megszállandó Szomolnokkal és Remetével.
A vett parancs folytán báró Sickingen lovasságával Losoncról Rimaszombaton át Tornallya felé nyomult előre, honnan Babócsay, dandárának Győri Nagy János vezette egy részével, Krasznahorka alá húzódott vissza, többi dragonyosait pedig Hangossy Imrével a Szepességre köldé Heister elé, míg Szalay Pált és Réthey Györgyöt 600 huszárral a Sajó völgyébe Putnok és Kaza tájára rendelte az ellenség további megfigyelése végett.*
Rákóczi Tár, II, 306.
Tornallyáról báró Sickingen Pelsőcig nyomult, honnan november 17.-én Viard tábornokot 600 lovassal Rozsnyóra rendelte előre. Ez, miután meggyőződött, hogy az ottani két templomot könnyen lehet hosszabb ellenállásra berendezni, 19.-én éjjel újból visszahúzódott Pelsőc felé. Véletlenül Győri Nagy János épp ez éjjel indult el dragonyosaival Krasznahorkáról Rozsnyóra próbát tenni, de a császáriakat már ott nem találván, utánuk eredt s majdnem Pelsőcig űzte őket, néhányat levágván és foglyul is ejtvén közülök.*
Lásd Bercsényi leveleit Károlyihoz. Rákóczi Tár, II, 306–308.
Pelsőcről Sickingen egyelőre csak Tornallyáig vonult vissza, honnan Croix, Ocskay és Kurdis János vezetése alatt egy jókora hadat a Rima völgyébe küldött, mely november 21.-én Putnokon éjjelezett s aztán annak egy része egy császári alezredes és Kurdis János vezetése alatt Kazán át Edelénynek nyargalván, egészen Szendrőig kalandozott, ahol 22.-én hajnalban az előlük visszahúzódó Szalay Pál egy csoportját sikerült fölverniök.*
Kurdis János levele. Rákóczi Tár, II, 310.
A Putnokról visszatérő Viard-csoportnak egy része Rimaszécsről Ajnácskőnek fordult, a többi pedig visszatért eredeti állomáshelyére, Vadkertre. Hasonlót cselekedtek a losonci és szécsényi csoportok is. Hogy Sickingenék aránylag oly gyorsan és anélkül fordultak vissza Rozsnyóról, hogy azt állandóan megszállották volna, annak az volt az oka, hogy hírt vettek, miszerint Eszterházy Dániel a losonc–szécsény–vadkerti császári hadvonal háta ellen komolyabb műveleteket hajtat végre. Ezek ugyan túlzott hírek voltak, de e helyett mást cselekedett az említett altábornagy. Viardék putnoki csapongásának hallatára ugyanis Eszterházy a Debrőnél táborozó Szent-Pétery, Deák Ferenc és báró Révay Imre dandárokhoz menvén, itt megtudta, hogy Szabó Máté kapitány elpártolt, és beszökvén Vadkertre, innét németeket akar vinni Hatvanba. „E hírre – írja Thaly id. m. II, 292. oldalán – Eszterházy sem volt rest: lovasokat külde az utóbb nevezett mezővárosba, melynek ódon, még a törökvilágból származó várkastélyát és palánkját nagy gyorsan porrá égetteté; úgy, hogy a Viard tábornokot magával hozott pribék Szabó Máté már csak füstölgő romokat talált. Mire Viard látván, hogy elkésett, visszafordult Vadkert felé; de Eszterházy, hogy (a tábornok) üttetlenül el ne mehessen, Sőtért és Kókayt bocsátá űzésére a jász huszárokkal.* – Hatvan fölégetésére a németek Losonczrúl Fülek felé tett újabb kicsapással s a Hajnácskő vára alatti majorok fölperzselésével adták meg a választ november 28.-án… Eközben a mindinkább terjedő pestis-ragályban a lakosság, sőt immár a katonaság is, kivált Heves, Nógrád, Gömör, Borsod és Abauj megyékben csak úgy dőlt és omlott rakásra, mely miatt az ezredek létszáma, úgy a halálozások, mint az irtózatos járvány elüli szétoszlás következtében, rémségesen lefogyott.* Erre való tekintettel Eszterházy jobbnak látta, hogy ki ne mozduljon csapatjaival a debrői táborból s főfigyelmét Eger várának élelemmel való bőséges ellátására fordította. Miután másrészt Károlyi tisztántúli hadainak legnagyobb részével, mint legott látni fogjuk, a Szepességnek vette útját, „ily körülmények között nem volt nehéz a császáriaknak Losonczról egy második kicsapást intézni Gömörbe, s ismét előnyomulni egy részről Putnokig, másrészről Rozsnyót állandóul megszállani. E kicsapást Viard és Ocskay hajtották végre december elején, kikhez a Rozsnyó megszállására szánt gyalogság is csatlakozott. A Tornához vonult Szalay Pál ekkor Réthey Györggyel keményen portyáztatott ugyan Rozsnyó alá, de az ellenség mozdulatainak folytonos szemmel tartásánál egyebet tenni módjában nem volt. Andrássy Pál és György is csupán ennyit tehettek Krasznahorka várából. És így, míg a német gyalogság és dragonyosság a rozsnyói templomokat körülsánczolni, s ott magát állandólag elhelyezni kezdé s összeköttetésbe lépett az ezalatt Szepesben működő Heister hadvonalának legdélibb gyűrűjét képezett szomolnoki, szintén sánczvetésben munkálkodó helyőrséggel, addig Ocskay László megint nyargalásnak és prédálásnak esvén, újból Putnok felé kalandoztatá könnyűlovú pribékjeit,* akikkel azután nagyhamar megtére Losoncra, mint neki is, Croixnak is kitűzött téli szállására.”* A Váctól Rozsnyóig terjedő őrvonal parancsnokságát Heister báró Sickingen altábornagyra bízta, aki erejét három csoportban helyezte el; még pedig az 1 gyalog és 1 vértes ezredből, 1 huszár századból és 4 tábori ágyúból álló szécsényi csoportot saját parancsnoksága alatt; a Viard tábornak parancsnoksága alatt 3 lovas ezredből, 11 gyalog századból és 4 tábori ágyúból álló jobbszárny csoportot Vadkerten, s végül a Croix tábornok parancsnoksága alatt 1 dragonyos, 1 vértes ezredből, Ocskay huszárjaiból, 12 gyalogos száazdból és 2 tábori ágyúból álló balszárny csoportot Losoncon, mely utóbbinak Divény és Végles megszállása is feladatává tétetett.*
Rákóczi Tár, II. 320. – Archiv. Rákócz. VI, 413–414.
Rákóczi Tár, II, 320.
Szalay Pál dec. 8-iki levele Tornáról Bercsényinek. (Eredetije az Országos Levéltárban).
Thaly id. m. II, 293.
Feldzüge… XI, 273.
A kurucok részén Bercsényi Gács eleste után mindenekelőtt Murányról és a Szepességről kívánt gondoskodni. „Az előbbi kemény sziklavárba november 10.-én Kamocsayt, a Nyáray dandár alezredesét küldte „frissebb hajdúkkal” a régi őrség felváltására,* Szepes védelmét illetőleg pedig november 8.-án tüzetes utasítást intézett báró Andrássy István tábornokhoz, melyből különösen azt emeljük ki, hogy Lőcsére, – melynek erődítéseit Rivičre a jeles hadmérnök-ezredes is jól védhetőknek véleményezé, – a vitéz Czelder Orbánt jelölte ki parancsnokul, a saját, Andrássy Pál és Pongrácz János ezreiből odarendelt 1500–1600 főnyi hajdúság fölött, szabad tetszésére hagyván Andrássy Istvánnak, ha oda maga is be akar zárkózni.* Sőt a Rivičre által az akkori modern hadtudomány elvei szerint védképtelennek mondott Kézsmárkba is Bajcsy György alezredessel 4–500 Czelder-hajdút rendelt helyőrségül: nehogy ezen a közhiedelemhez képest erős városnak üresen hagyása a lőcseiek szívét elcsüggessze.* E gyalogságon és a Kassára szánt Nyárayén kívül, úgy számítá Bercsényi, hogy a Tiszahátról feljöttekkel „csak verhetnénk még igen könnyen 5000 gyalogot össze”, mely erővel – mielőtt Heister Szepesbe érkeznék – támadólag javaslá föllépni: mert úgy hivé, hogy ha a még csak készülő vadkerti sáncz megtámadtatnék, ennek segélyére Heister magától vissza fog térni. „De – veti utána, – pestis, pestis!… Van mind kenyér, minden az Mátrában, – csak pestis ne volna! Gömör pedig, ha vesszük az gyalognak: onnét mindenűvé reáér, de (ott) kenyér nincs. egyiknek meg kell lenni, hogy szólhassak Károlyival.”*
Archiv. Rákócz. VI, 399, 409.
Archiv. Rákócz. VI, 395, 397, 398. – Rákóczi Tár, II, 291, 294.
Archiv. Rákócz. VI, 401.
Bercsényi Enyickéről nov. 9.-én Rákóczihoz intézett levele. (Archiv. Rákócz. VI, 401.) nyomán Thaly id. m. II, 280–281.
Csakhogy Károlyi nemcsak Vadkert tájékára, hanem – az az ellen intézendő „próba” eszméje elejtetvén, – még a Szepességre sem ért fel idejekorán, ő csak november 19.-én indult el gyalogságával Jászóra, s másnap Metzenzéfet, 25.-én pedig Korompát érte el, hova éjszaka egyesült erővel Heister lőcsei táborára üssenek, de szerencsétlenségére, Palocsay későn vette a parancsot s így a szándékolt támadás ideje elmulván, Károlyi indult el gyalogságával Palocsayhoz november 28.-án összes hadait Alsó-Szalókon egyesítette.
Ámde a császáriak azon a napon, amikor Károlyi Jászóra elindult, vagyis november 19.-én máris Lőcse tájékán állottak. November közepén ugyanis a Szepességre fölérkezett Heister, miután a Liptón át ugyancsak odairányított Löffenholtzékkal és Lubomirszkyval egyesült, mindenekelőtt Késmárkot támadta meg s azt a maroknyi őrség kitörése után bombákkal felgyujtván, öt napi lövetés után hatalmába is kerítette. Bajcsy György, a parancsnok, a kitörés alkalmával néhányad magával keresztülvágta magát Dunavec (Nedec) várába, „és így a vérengző természetű Heister ezúttal csak a volt városi föbírón, Kray Jakabon, Rákóczi danczkai ügynökén, töltheté bosszúját, kit ott, szülővárosában hóhérpallossal kivégeztetett.”*
Thaly Kálmán, A lőcsei bizottság jelentései. Századok, 1872. évf. 596–597. – Rónai-Horváth, a Magyar Hadi Krónika II, 378. oldalán azt állítja, hogy Heister csak december 8.-án, amikor az alábbiak szerint másodszor hagyta félbe Lőcse ostromát, indult Késmárk ostromára és azt december 13.-án vette volna meg, de az úgylátszik, tévedésen alapszik.
Tököly egykor híres várának megvétele után a császári sereg Lőcse felé fordult. Löffenholtz Késmárk, Heister pedig Görgő felől előnyomulva, „20.-án virradóra kezdette keményen lövéssel (bombákkal) tüzelni (a városra), s az meg is gyúlt többször…”* „A bombázás több napon át tartott szakadatlanul; vívósánczokat is vetettek az éjszaki kapunál. S hogy egyszersmind Szepesvár is fenyegetve és Görgőn a császári hadállomás (Heister főhadiszállása) háta födve legyen: Heister a szepesi káptalanba erős őrséget, 350 gyalog, ugyanannyi lovasnémetből s 50 labanczból állót vete,* kikre Palocsay György portyáztatott. Más 150 labancza pedig Ocskay Lászlónak előhadúl a Branyicskóhegy tövében épült közeli Korotnokon feküvék… Csakhogy a kuruczok november 24.-ikére virradó éjjelen Lőcse alatt kemény csapást mértek az ostromlók fejére. Paur Ferencz ezredes portára kéredzvén Palocsaytól, saját és Bokros jó katonáival, – amint tökéletesen besötétedett, 23.-án esteli 8-9 óra tájban oly hévvel csapta meg Heister táborát, hogy a külső őrséget nagy lármával beűzé a táborra, hol most mindenki lóra kapdozott, riadót fúttak és doboltak. E lármát és zavarodást a városbeliek fölhasználva, Czelder Orbán kiütött a vívók sánczaira, melyekben csakhamar háromszázig való német gyalogot, – köztük sok gránátost – halomba vágatott, s két ágyút elfoglalván, diadallal tért vissza a bástyákra.”* Paur pedig 24-én reggel Lőcse alól Szepesvárra indult s a káptalanból a városba alájött németeket s labanczokat déltájban megtámadván, 16-ot közülük levág, s a Wolfskehl-ezredbeli hadnagyot s Ocskaynak 1 labanczat fogságba ejti, a várba pedig élelmet terel be.* Az említett hadnagy vallomása szerint Heisternek Szepesben mintegy 6000 főnyi német lovas, gyalog és tűzér hada, 400 magyar labancza, mintegy 1000 lengyele, kikhez néhány nap mulva még másfélezer járult, vagyis összesen 8–9000 embere volt. E túlerő dacára Károlyi november 28.-án éjjel rajtaütésszerűen meg akarta támadni Heister táborát, s erre ki is adta az intézkedéseket, de „a végrehajtás estéjén s éjtszakáján oly rendkívüli – havas esőt csapkodó – förgeteg dühöngött a zord szepesi tájakon, hogy a Szalókról kiindult gyalogságnak lehetetlen volt kellő időre Lőcse alá hatolnia, s így agyon ázva, dermedve, holtra fáradtan visszavezényeltetett. – De a borzasztó kemény zivataros idő Heister gyalogságát is kiveré a víárkokból; aki is kénytelen volt Lőcse ostromát vagy egy hétre félbeszakítani.* Ezalatt lovasságával Károlyi ellen fordula, kit miután Szalóktúl hátrább nyomott Kis-Szeben felé, s Palocsayt Berzeviczétől a Szinye-völgyére kényszeríté vala, – megint Görgőre tért vissza.* Vele járt Berzeviczére Lubomirszky Tivadar, a XIII város tökéletlen hűbérura is, aki aztán Szepes-Olasziba és Iglóra menvén, összevoná 900 lovas és 800 gyalog német zsoldosból, s 7 század lengyelből álló hadait; de mivel a lengyelek a császár szolgálatába állni vonakodtak, csak a német zsoldosokat adá át Heisternek, kik is a császári ezredekbe, ezek hézagai kitöltésére osztattak be. Azonkívül a szepesi városokból éléssel is segíté a hűtelen hűbérnök a németek lőcsei táborát. – Herceg Lubomirszky Tivadar már november 25.-én leveleket küldött volt be Lőcsére báró Andrássy István tábornoknak, Czelder Orbán dandárnoknak és a városi tanácsnak szólókat a város föladása iránt, mint közbenjáró, fenyegetődzvén, hogy, ha föl nem adják, „ő is succurrál Heisternek.”* Mindezzel azonban a capitulátióról még csak hallani sem akaró helyőrség s a magyar ügyhöz váltig ragaszkodó polgárság keveset törődött. Most tehát, Károlyi és Palocsay csapatjainak valamivel hátrább szállása után, Lubomirszky december 2.-án ismét Lőcse alá mene Heisterrel, s ennek megbízásából 2 trombitás által megint levelet küldött be a városba, a capitulatió iránt „közbenjárását ajánlván, s fenyegetvén az jövő öreg-ágyúkkal és Károlyi megverettetésével.” A lőcseiek másnapra halasztották a feleletet, miközben Laczkó Imre kapitány Szepesvárról Bercsényi segítségével bíztató leveleivel beérkezvén, megvígasztaltattak, – s újra nagy lelkesedéssel kiadák a tagadó választ a kéretlen közvetítőnek. – Heister feldühödött nyakasságukért, s egy, a vívóárkokból beásatott tűzaknát robbantva fel, – annak pusztító nyomdokán rohamra hajtá legjobb gránátos-csapatait. A kurucz gyalogság kirohant reájok, feleset (sokat) leaprított és véresen visszaveré az ostromot. Ekkor a zord Heister elővevé régi tyrannismusát, s mivel erővel nem bírt: kegyetlenséggel akart hatni. A kiütött védők közül elfogván egy hadnagyot, s egy zászlótartót: amazt a várossal szemközti halmokon felakasztatá, emezt pedig főbe löveté, s újra beüzent a városba: ő velök is így fog elbánni! Azon följül napiparancsban kihirdette: „meghal, az ki eleven kuruczot fog”, ne adjanak kegyelmet senkinek, – „az minthogy ölik, az kit fognak is.”* Mindez el nem rettenté a hőslelkű Czelder Orbánt, s az általa rajongásig föllelkesített lőcseieket, kik annál keményebben s elszántabban vitézkedtek,* úgy, hogy Heister kénytelen volt elszállani a város alól, s az ostromot zárlattá változtatva, falrontó nagyobb ágyúk szállítása végett adni ki parancsot.”*
Rákóczi Tár, II, 310.
Archiv. Rákócz. VI, 428.
Bercsényinek november 26.-án Károlyihoz intézett levele (Rákóczi Tár, II, 312–314.) nyomán Thaly id. m. II, 295.
Paul Ferenc jelenti nov. 24.-én Szalókról Bercsényinek Enyickére: „Én brigadéros Palocsay György uram engedelmébűl Lőcse felé portára jártam, holott is étszaka 8–9 óra tájban az Feldwachtját táborába bévertem és nem utolsó lármát szerzettem: mert rettentőképen egészlen lovakra felkapaszkodtanak és nagyon lármát fujatták s doboltatták. Sánczát penig már akkor az felsőkapuhoz közel vetette volt, s erősen lövésekkel tegnapi napon infestálta, – okvetlenül presset (Bresche) lőtte. Onnét Szepesvárhoz mentem, ott is jóformában megvigasztaltam a bentlévőket, személyem szerént comendáns uramnál is bent voltam, és egyníhány rendbéli szekereket szénával béhozattam a várban Csáky uram majorjábúl, 16 pár ökröt és béhajtattam és juhot is feljebb 100-nál. Azalatt hogy várban mulatoztam, káptalanban lévő ellenség Várallyára kijött volt katonáimra, – úgy szerencsésen jártam, hogy vagy tizenhatig ott városban elejtettünk benne, és 1 lejdinandot is Volfskell regimentibűl másodmagával elhoztunk, melyet is Palocsay György uramnak praesentáltam, az labanczot penig commendáns uramnak a várban hagytam.” (Eredetije a Thaly-gyüjteményben).
Századok, 1872. évf. 599. – Századok, 1873. évf. 183. – Rákóczi Tár. II, 319. – Archiv. Rkócz. VI, 414. – Thaly, id. m. II, 297.
Archiv. Rákócz. VI, 414, 415, 417, 418, 436.
Rákóczi Tár, 316.
Bercsényi dec. 5-iki levele. (Archiv. Rákócz. VI, 417.).
A városi jegyzőkönyv tanúsága szerint a tanács és a városi közönség dec. 14.-én Andrássy tábornok indítványára lelkesedéssel elhatározta, hogy „ha az ellenség újból megszállaná, és netalán rohammal fenyegetné a várost, minden fegyverfogható férfi, 12 éves fiúktól számítva, tartozik készen lenni és parancsszóra a falakon a rendelt helyekre kiállani.”
A Bercsényi-napló dec. 13-iki feljegyzése.
Ezekután Heister az újból fenyegetett bányavárosok oltalmára sietve, Löffenholtz altábornagyot bízta meg Lőcse ostromának újbóli fölvételével, míg ő maga Pálffyhoz, s onnan Bécsbe ment.
Rákóczi hadai ezalatt mindig jobban fogytak, egyrészt a folyton erősebben fellépő pestis, másrészt a nagyarányú elszéledés folytán. Ily körülmények között minden esetre nagy könnyebbülés számba ment, hogy az oroszok elől Homonna felé 3–4000 lengyel svéd csapatjaival az országba menekült kievi palatinus, gróf Potoczky Mihály november végén és december elején beérkezett hadait Rákóczi rendelkezésére bocsátotta.* További erősbítést hozott a Dunántúlról 300 lovassal általjött gróf Eszterházy Antal és Béri Balogh Ádám is, mely erők felhasználásáról a jövő évi hadjárat leírásánál lesz alkalmunk megemlékezni.
Thaly id. m. II, 302. – Feldzüge… XI, 272. – Rákóczi, Emlékiratai 263. oldalán erről a következőket irja: „Az ősz vége felé a véletlen mintegy 2000 valósággal létező emberből álló segélyt hozott, a kiovi palatinus Potoczky alatt. Ezen főúr Szaniszló király által fővezérül neveztetvén, s a muszkák által (az 1709. július 9.-én vívott poltavai csatában) megveretvén: a magyar határokra kényteleníttetett húzódni; s folytonosan üldöztetve, engedelmet kért tőlem bejöhetni, a köztünk levő barátságra hivatkozván, amellyel valóban tanusított is, midőn a háború kezdetekor némi hadakkal megsegíte. Ami az ő saját személyét illeti, válaszolám neki, mindenkor örültem és örülni fogok, ha irányában minden tőlem telhető barátságot tanusíthatok: de a vezérlete alatt lévő hadakat, minthogy szövetségese vagyok a (Nagy Péter) cárnak, be nem fogadhatom mindaddig, míg azok a cár ellenségeinek: a (XII. Károly) svéd királynak vagy Szaniszló (lengyel) királynak szolgálatában állanak; más útjok tehát a menekülésre sincs, mint ha szolgálatomba lépvén, nekem hűséget esküsznek; ezáltal bizonyosan kedvezőbb helyzetbe fognak jutni, mint hogyha hadifoglyaivá lennének a muszkának, aki különben is oly hathatósan üldözi őket, hogy semmi idejök nem marad a fontolgatásra. Elfogadák ajánlatomat. Munkács felé jövének be, ahová eléjök mentem; hűségemre esküdtek. Ezek után tudatám az őket nyomon üldöző orosz brigadérossal, hogy e hadak nem lévén többé a cár elleneinek, hanem szövetségesének szolgálatában: ha üldözésök végett átlépne a határokon, megsértené a szerződést, amellyet fejedelmével kötöttem.”
