Megjegyzések. Elmélkedések.
Megjegyzések. Elmélkedések.
Bottyán, majd a nem tudni mi okból föléje rendelt Eszterházy Dániel dunamenti hadműveletei csupán azt a mellékcélt szolgálták, hogy Rákóczinak a Dunántúlra és a rácok ellen tervezett hadműveletét kellőképpen előkészítsék. Ennek a Rákóczi-féle hadműveletnek, a többi hadműveletekről erősen divergáló irányban, mint már említettük, nem volt valami sok értelme. Ez a hadművelet azonban, amelyet már a mult évben szándékozott tető alá hozni,* úgy látszik kedvenc eszméje volt s így nagyon bosszantotta, hogy az most ismét a kútba esett. Azaz hogy elkedvetlenedésében ő hagyta a kútba esni, mert hiszen Glöckelsperg visszahívása és Komárom felé történt elvonulása után már nem lett volna nehéz a Dunán való átkelét akár megint csak Dunaföldvár és Paks között kierőszakolni. A dunaföldvári és bottyánvári nem túlnagy ellenséges őrséggel megszállt sáncok, erős akarat mellett valami túlnagy, avagy pláne legyőzhetetlen akadálynak éppenséggel nem voltak mondhatók. De itten, Rákóczi megváltoztatta szándékát, a Dunántúl visszahódításának eszméjét szögre akasztotta s inkább a Bercsényivel való együttes működést vette kilátásba, amit ez ajánlott neki és ami jobban is megfelelt az akkori általános helyzetnek.*
Lásd a 156. oldalon.
Lásd erről bővebben a 270. oldalon.
Amíg Eszterházy Dániel a helyszínre le nem érkezett, Bottyán mindent ügyesen és célszerűen intézett el. A hídfő az akkori fogalmak szerint minden tekintetben megfelelt rendeltetésének. Az április végén Bottyán által személyesen vezetett nagyszabású, a rác vidékek szívéig terjedő portyázások a lehető legelőnyösebben előkészítették a talajt a Rákóczi által végrehajtandó tulajdonképpeni hadművelet számára, mely, ha mindjárt Bottyán nyomában hajtatott volna végre, alighanem remek eredménnyel is járt volna.
Glöckelsperg első támadásának visszaverése, valamint a simontornyai és tabáni rajtaütések az igazi huszáros tábornok erős akaratáról, célszerű intézkedési és tetterős cselekvési és végrehajtási képességéről tesznek tanuságot. Helyes érzés sugallta azt is, hogy a Bottyánvárához oly közelfekvő Földvár császári őrségét is el kell onnan űzni és csak az a kár, hogy ennek végrehajtásával Eszterházy Dániel beérkezéséig várt. Ő maga egyedül ezt a dolgot is biztosan annak módja és rendje szerint a lehető legjobb eredménnyel elvégezte volna. Hogy Bottyán első két támadása nagyobb eredménnyel nem járt, az kétségkívül annak tulajdonítható, hogy az ő erőlködése alatt vezértársa összetett kezekkel tétlenül nézte Bottyánnak erőlködéseit. „Ha (Eszterházy) kitart, – jegyzi meg Markó id. cikke 216. oldalán igen helyesen – ha nem hagyja cserben Bottyánt, hanem ő vele együtt már az ostrom első napjaiban szintén támad, – a gyenge őrséggel megrakott vár feltétlenül kapitulál még Glöckelsperg beérkezése előtt. Igy azután Bottyánváron kívül még egy másik erős hídfő került volna a fejedelem birtokába.” – Eszterházy Dániel itteni viselkedése szinte megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan. Mintha nem az az ember lett volna, aki kevéssel előbb sokkal nehezebb viszonyok között nem is egy, hanem egyszerre három lényegesen nagyobb védőrséggel bíró és védőberendezésekkel alaposabban és jobban ellátott császári erősséget ejtett volna máról holnapra hatalmába. Az ezért oly fényes dicséretet aratott vezér, másrészt minden kétséget kizáró módon megérdemelte, hogy a másik nagy hibájáért állása elvesztésével büntettessék meg. Az Eszterházy által elkövetett nagy baklövés nemcsak megbénította, hanem egyenesen lehetetlenné is tette Bottyán további eredményes munkálkodását. Hogy fájhatott a szíve ennek a kiválóan derék, vitéz harcosnak, hogy eddig oly remekül végzett munkáját egyetlen embernek a kishitűsége pillanatok alatt tönkretette. Ez az elkeseredés magyarázza meg, hogy maréknyi erejű ezredének kitörésével teljesen lehetetlen és kilátástalan feladat végrehajtására, a sokszorta erősebb, egész császári erőnek nyilt mezőn való megtámadására és visszaverésére vállalkozott s túlheves s túlfiatalos nekivágásával majdnem életével fizetett meg a keze alatt ugyancsak oroszlán szívűvé vált alárendeltjei által nagyrabecsült, sőt úgyszólván istenített öreg harcos.
Az új császár és tanácsosai nem voltak valami szerencsés kezűek s azt hamarosan be is látták, az új magyarországi fővezér kiválasztásánál, ami viszont Rákócziékra szerencseszámba ment. Herbeville feladatának határozatlan precizirozása s az öreg tábornagy nehézkessége alkalmul szolgálhatott volna Rákócziéknak, hogy a közelben levő erőket egy kalap alá fogva s azokkal lendületes offenzívába átcsapva, hamarosan döntő eredményeket érjenek el. De ilyesféle erős, egészséges tettvágy, az igazi győzniakarás magasra felcsapó és fennen lobogó lángja sem Bercsényit, sem Rákóczit nem hatotta át.
Herbeville anyámasszonyságát, az általa vezetett hadműveletek eme első időszakában, Glöckelsperg céltudatos, erélyes magatartása és működése legalább némileg kiegyensúlyozta.
Dunaföldvár és Bottyánvár birtokában a császáriak most már bátran folytathatták volna Erdély felé tervezett offenzivájukat, de Rákóczi megjelenése Pest környékén oly mély benyomást tett az öreg Herbeville amúgy sem oroszlán jellemű, s még kevésbbé határozott, bátor lelkületére, hogy ő a ráparancsolt támadólagos fellépés eszméjét nyomban feladva, egyelőre tisztán csak védekezésre, defenzivára gondolt; ezt pedig sem indokoltnak, sem helyesnek nem mondhatjuk.*
Feldzüge … (Rechberger id. m. VII. 436.:) „Die Concentrirung der Streitkräfte in der Schütt, gerade in dem Momente, in welchem die bei Paks errungenen Vortheile hätten ausgenützt werden sollen, wenngleich sie eine Folge der von allen Seiten eingetroffenen Schreckensnachrichten war, lässt sich nicht rechtfertigen.”
Hogy Turcsányi és Bremer Antal személyében ezúttal ismét akadtak gaz, alávaló emberek, akik a magyarok ügyét elárulták, az eléggé sajnálatos dolog. Kivált Turcsányi magyar ember létére ezen tette által a poklok poklára tette magát érdemessé.
