9. A magyar csapatok működése és tevékenysége az 1813. évi háborúban
9. A magyar csapatok működése és tevékenysége az 1813. évi háborúban
Ezt részben már az események folyamán kidomborítottuk. Kiegészítésül még néhány adatot. A Pilch szerkesztette A Magyar Katona, II, 198–206. oldalán foglalt adatokból a következőket vesszük át: „ . . . a császári-királyi hadseregbe tartozó magyar csapatok a csehországi fősereghez és a belsőausztriai erőkhöz jutottak. Elosztásuk a következő volt: a főseregnél a 2., 19., 32., 33., 34., 37., 48., 60., 61. és 62. gyalogezredek, valamint két gránátos zászlóalj (a 34., 37. és 60., illetőleg a 32. és 39. ezredbeli osztályok), továbbá az 1., 3., 4., 6., 7., 8. és 12. huszárezredek; a belsőausztriai hadtestnél: a 31., 39., 51. és 52. gyalogezredek, négy gránátos zászlóalj (2., 19. és 33., a 31. és 51., a 48. és 52., az 53., 61. és 62. ezredbeli osztályok), az 1. és 2. székely határőr gyalogezredek és végül a 2., 5., 9., 10. és 11. huszárezredek.”
A drezdai csatában részt vett magyar csapatok dicséretes tevékenységét már e csata leírásánál méltattuk, „Kulmnál – mondja az előbb idézett munka a 199. oldalon – a 2., 19., 33. és 34. gyalogezred, továbbá a 4. huszárezred szolgált rá a dicséretre. Az utóbbi ezred különösen a franciák üldözése közben Dohnánál tünt ki, ahol három százuad gyalog-rohammal verte le az ellenséget a magaslatról. . .
„A 3. huszárezred századai sok kisebb csetepatában vettek részt. Az egyik százados 20 huszárral Weissenfels városba bevágtatott és ott 200 francia lovast elfogott. Altenburgnál 30 huszár gyalogosan ostromolt meg és foglalt el egy megerődített gyárépületet, amelyet sokszorosan nagyobbszámú ellenséges gyalogság makacsul védett. Más helyen az egyik járőr 90 emberből álló francia osztagot rohant meg és fegyverzett le. Frankenbergben 7 huszár négyszerte több francia lovast és egy lőszerszállítmányt fogott el; Chemnitznél egyetlen huszár, akinek lovát kilőtték, több francia lovassal szemben gyalogosan vette fel a harcot, az egyik franciát leütötte, lovára felkapott és rohamozó századához csatlakozott.
„A 12. huszárezred történetéből Kordás Mihály tetteit ragadjuk ki. Kordás 1800-ban lett huszár a jász-kún-hajdú insurrectiós huszárezredben. 1813-ban a drezdai csatában, amikor Meskó altábornagy könnyű hadosztályát a franciák megrohanták, nagy kavarodás támadt a zászlóaljak és a huszárosztályok között. Ebben Kordás az egyik francia üteg közé rontott, lekaszabolta a közelében álló tüzérlegénységet és az egyik ágyút zsákmányul ejtette. Szeptember havában nagyobb portyázó különítményeket alakítottak a szövetségesek avégből, hogy nyugtalanítsák a franciák visszavonulási és összeköttetési vonalait. E portyázások alatt Altenburg városát is ostrom alá fogták a mieink, huszárokból és kozákokból alakított különítménnyel. A 3 huszárszázadot Illésy ezredes vezette. Ez alkalommal Kordás egyik bajtársát bámulatraméltó vakmerőséggel kiszabadította az ellenség soraiból. Később, amidőn a franciák megint védelemre készültek és tüzérségüket is felvonultatták, Kordás, a roham után, az ellenséges tüzérség közé rontott, összekaszabolta az ágyúkat kezelő legénységet, s amikor a többi az ágyúk egyrészével elmenekült, 2 ágyút elfoglalt s ezeket meg is tartotta. Jutalma az arany vitézségi érem volt. Kordás 58 éven át szolgált ténylegesen; 1853-ban életfogytiglan ingyen zsoldot kapott; 1843-ban zászlótartó lett; 1849-ben pedig Sándor orosz cár az orosz Szent György-rend V. osztályú keresztjével tüntette ki.
„A 4. huszárezred 3 százada Giesshübelnél egy francia gyalogzászlóalj négyszögét egyszerre három oldalról támadta meg és egészen letiporta.
„A lipcsei csatában a magyar csapatok közül a 2., 19., 32., 33., 34., 48. és 60. gyalogezredek, a 34., 37., és 60. ezredbeli osztályokból alakult gránátos zászlóalj, továbbá az 1., 3., 4., 6., 7., 8. és 12. huszárezredek vettek részt. A nagy mérkőzést megelőző lovascsatában, október 14.-én a 3. és a 12. huszárezred is harcolt.
„A 2., 19., 32., 33. és 48. magyar gyalogezredekből álló Bianchi-hadosztály már a csata első napján döntő eredményeket ért el. D. u. 3 órakor indult ez a hadosztály a Markkleebergnél a Pleisse folyó mentén erős állásban lévő franciák megtámadására. A jobboszlopot a 19. ezred alkotta, mely az ellenséget megfutamította és 6 ágyút zsákmányolt; az ezred általában oly elszántan harcolt, hogy parancsnoka megkapta a Mária Terézia-rendet.* Eközben a második harcvonalba osztott 2. és 33. ezredek, valamint a 32. ezred egyik zászlóalja Markkleeberg helységet vette be szuronnyal, majd a franciákat üldözve Dölitz községig hatolt, ahol a 2. ezred a francia gárdát futamította meg s innen az ellenség további üldözésére indult. A 33. ezred parancsnoka, Rétsey Ádám ezredes szintén megkapta a Mária Terézia-rendet. – A 48. ezred eleinte Cröbern községet tartotta, majd a rendkívül fontos Auenhayn-major elfoglalására kapott parancsot, amelyet az ellenség erősen megszállt. A francia tüzérség előrejött, amikor a 48. ezred támadását észrevette. Először csak az egyik zászlóalj is előnyomult s noha kartácstűz fogadta, mégis betört az ellenfél állásaiba. Tíz óra hosszat tartott a küzdelem, amíg az Auenhayn-majort el lehetett ragadni az ellenségtől. Az ezred parancsnoka rendkáptalani határozat nélkül kapta meg a Mária Terézia-rendet. – Ugyancsak az első csatanapon vette be rohammal Lindenau falut a 37. gyalogezred;* ugyanitt tűnt ki rohamával a 60. gyalogezred, mely a csata folyamán még Eckartsbergnél és Hochheimnél is dicsőséget aratott. – A 34. gyalogezred Connewitz és Dölitz falunál harcolt, szintén jó eredménnyel.
Lásd még N. Thurzó Kálmán, A 19. számú cs. és kir. Ferenc Ferdinánd magyar gyalogezred a lipcsei csatában című cikkét a Hadtört. Közlem. 1913. évf. 612–615. old.
Az erre vonatkozó bővebb részleteket lásd: A 37. számú József főherceg nevét viselő magyar gyalogezred a leipzigi csatában című cikket a Hadtört. Közlem. 1913. évf. 286–288. old.
„A 12. huszárezred 2 százada 3 francia vértesezredet támadott meg és jó ideig állotta velük szemben a harcot. Tóth István huszár, saját kezdeményezéséből, 2 pajtásával és 6 orosz kozákkal egész francia lovasosztagot támadott meg és vert szét. – Az 1. huszárezred egyik osztálya a francia vértesek hatalmas tömegeitől körülvett 5. vadászzászlóaljunkat merész rohammal kivágta. A csata későbbi folyamán az ezred 7 huszárja a 3 zászlóaljjal harchoz fejlődött ellenség háta mögé lopódzott és támadásával megfutamította. – A 4. huszárezred 2 százada, néhány ágyúval az egyik előnyomuló oszlop elővéde volt s 3 lovasezredből és egyéb más csapatokból álló ellenséges csoportnak mind a három harcvonalát ismételt rohamokkal szétszórta. Ez az osztály, Simonyi József alezredessel az élén, ezen a napon a harctér különböző pontjain, 18 rohamot intézett.
„Meg kell említenünk még azt az epizódot is, amely a magyar katonaság vitézségének és hűségének egyik legszebb bizonyítéka. Amikor ugyanis a döntő csata után a győztes osztrák-magyar-porosz-orosz és svéd seregek október 19.-én a szövetséges uralkodók előtt Lipcsében díszmenetben elvonultak és éppen a színtiszta magyar csapatokból álló Bianchi-féle hadosztály került az uralkodó elé, Schwarzenberg herceg tábornagy ezekkel a szavakkal fordult I. Ferenchez, Ausztria császárjához és Magyarország apostoli királyához: „Felség! Ez a hadosztály a trón és a haza támasza!”
„A Rajnáig való üldözés folyamán kifejlődött harcokban a 2., 19., 31., 32., 33., 34., 37., 48. és 60. magyar gyalogezredek, a Liechtenstein, Blankenstein-, az 1., a Hessen-Homburg, Kienmayer- és Ferdinánd-huszárok szerepeltek összesen 16 zászlóaljjal és 28 lovasszázaddal . . .
„Érdekes a gróf Mensdorff-Pouilly Emánuel ezredes által vezetett, a 3. és 4. huszárezred 3 századából, valamint 10 szotnya kozákból alakított különítmény fegyvertényei. A különítmény Csehországból, Égerből Lipcsén át vonult a Rajnához. Útjában 23 tisztet és 3610 francia katonát fogott el, zsákmányul ejtett 534 lovat, 6 ágyút, 15 lőszeres kocsit, 123 egyéb kocsit, 4 hadiszerekkel megrakott uszályhajót, 1 élelmezési raktárt és 1 hadipénztárt. A járőröket és portyázó különítményeket leginkább magyar tisztek vezették és a huszárok és a kozákok egymást buzdították az ellenséggel való összecsapás alkalmával.
„A hanaui csatában a 2., 19. és 33. gyalogezred gránátosai, valamint a 1. székely határőrezred zászlóaljai is részt vettek. A 2. huszárezred azzal tűnt ki, hogy 2 százada a hadtest balszárnyát átkaroló nagy francia lovastömegre rohamot intézett és ezzel időt nyert, hogy az egész ezred harchoz fejlődjék s az ellenséget feltartóztassa. Ugyanekkor a 2. huszárezred is derekasan viselte magát...
„A belsőausztriai haderőkben a következő magyar csapatokat találjuk: a 31., 39., 51. és 52. gyalog-, valamint a 2. székely határőrezredet, a 31., 48., 51., 52., 61. és 62. ezredek gránátosait és végül az 5., 9. és 10. huszárezredet . . . A hadműveletek alatt, a magas hegység által össze-vissza szaggatott térszínen, a magyar gyalogság és lovasság a legtöbb esetben zászlóaljankint és osztályonkint vagy még kisebb egységenkint igen sok kisebb-nagyobb ütközetben vett részt. Legalább 45 nevezetesebb összecsapásban véreztek a magyar katonák. A gyalogságból példaként az 52. gyalogezredet említjük fel. Ennek 1 zászlóalja Lippánál, Jelsauénél, a Rubbia folyócska mellett, Ferraránál, Magnavaccánál, Forlinál, Malalbergónál, Consandolónál harcolt és közben részt vett Triest körülzárásában is. Két tisztje kiérdemelte a Mária Terézia-rendet. – A huszárok közül az 5. huszárezred érdemel említést. Egyik osztálya Weixelburgnál, St. Mareinnál, Gross-Laschitznál, Zirknitznél, a másik Krainburgnál, Podpetschnél, a harmadik Castelnuovonál harcolt, majd résztvett az Istriai-félsziget visszahódításában. Amikor egyesültek az osztályok, az ezred a Po felé nyomult elő és Boaránál, Forlinál és Conca di Ramenél mérte össze fegyvereit az ellenséggel. Gróf Eszterházy Vince százados és Meszéna báró megkapta a Mária Terézia-rendet. – Hermagornál esett meg, hogy Biró János 9. huszárezredbeli százados századával, valamint Pirquet vadászszázados a hozzátartozó és csatlakozó 7 huszárral egy egész ellenséges zászlóalj felett tüneményes módon győzelmet aratott. Biró sujtott le elsőnek, Pirquet pedig huszárjaival az ellenséget a porba döntötte. Ez a néhány ember elfogott 1 zászlóaljparancsnokot, 11 tisztet és 242 katonát, zsákmányul ejtett 3 zászlót, 850 puskát, 15 dobot, az olasz tábornok poggyászát és vezetéklovait. Mind a két tiszt a Mária Terézia-rendet kapta. . .
„A világháború rettenetes forgata alighanem elsöpörte a Wippach folyócska völgyében, Wippach község határában állított emlékoszlopot, amely távol a hazától egy évszázadon át hirdette Rostás Pál magyar huszár bámulatraméltó vitézségét. Amikor 1813 október elején a franciák Laibachból kivonultak, a velük szemben álló osztrák dandár utánuk eredt. Az elővéd élén Rostás Pál 5. huszárezredbeli közhuszár lovagolt 4 társával. Ez a kis csapat váratlanul a franciák utóvédjére bukkant. Az 5 huszár Rostás buzdító szavaira, vakmerően nekirontott a meglepett franciáknak és néhányat levágott. Azonban csakhamar 60 főnyi gyalogcsapat és 7 lovas vette körül huszárjainkat; az egyiket egy golyó le is terítette, mire a többiek megszaladtak. Egyedül Rostás tartott ki és negyedórán át hősiesen küzdött, míg lovát kilőtték alóla, ő pedig sebektől borítva leroskadt. Harminc lövés érte a derék vitézt. Wippach lakói a távolból szemtanui voltak a hősies harcnak. A franciák távozása után a halott vitézt díszes temetésben részesítették, sírja fölé pedig emléket emeltek. Az emléket 1836-ban lovag Gramont százados, aki Rostással együtt mint ennek káplárja szolgált és szintén szemtanuja volt vitézi tettének, megújíttatta és az eset színhelyéhez közel egy magas nyárfacsoport alá helyezte. 1845-ben ezrede is megújíttatta az emléket és ünnepély keretében leplezte le a környék lakosságának nagy részvétele mellett. Ez alkalommal Rostás porait exhumálták, díszes koporsóba tették, amelybe egy tokban tettének leírását is elhelyezték. A sír fölött márványoszlopon életnagyságú huszár állt, amint balkezével kőre támaszkodik, jobbkezével pedig karját védőleg maga elé tartja. A talpazat egyik oldalán magyarul, a másokon pedig németül a következő felírás örökítette meg Rostás Pál hőstettét: „Rostás Pál a cs. kir. 5. huszárezred közhuszárja, aki 1813 október 3.-án négy társával a hátráló ellenfél állását kikémlelvén, annak utócsapatát bátor elhatározással megtámadta, 60 gyalog és 7 lovas ellenségtől körülvéve Leonidásként egy negyedórán át küzdött, amig 30 lövés kioltotta fejedelméért és hazájáért áldozott hősi életét.”
