A) A NEMZETŐRSÉG LÉTREHOZÁSA
A) A NEMZETŐRSÉG LÉTREHOZÁSA
Az önálló magyar fegyveres erők szervezése a Batthyány-kormány időszakában több szálon és ütemben folyt. Ennek során különböző jellegű, típusú alakulatok jöttek létre.
Sorrendben az első a nemzetőrség volt. Nem véletlenül, mivel a Nagy Francia Forradalom óta ez az intézmény – mely eredetét az amerikai függetlenségi háborúból vette – volt az, mely Európa-szerte mintául szolgált a polgári forradalmak számára.
A magyar nemzetőrség spontán szerveződése már a pesti március 15-i forradalom másnapján kezdetét vette. A Pesten, majd Budán megalakuló nemzetőrség felügyeleti szerve, a főváros önkormányzatának kebeléből alakult Rendre Ügyelő Választmány, toborzó felhívásában „minden becsületes ember“ számára lehetővé tette a nemzetőrségbe való belépést.
Ennél konkrétabban fogalmazott a minisztertársait megelőzve, már március 17-én miniszterelnöki megbízást kapott Batthyány Lajos gróf. Március 22-én a helyhatóságokhoz intézett körlevelében a következőket írta: „… Városokban s népesb helyeken a vagyonos osztályból olly őrsereg alkotthatnék, melly már együttartása által is a személy és vagyonbátorságot fenntartani képes leend.“ Pár nappal később e tárgyban pedig így nyilatkozott: „A polgári szabadságra alapított társadalmi átalakulásnak biztosítéka … a nemzeti őrseregben keresendő“.
Amiből nyilvánvaló, hogy a nemzetőrség Magyarországon is a hagyományos kettős céllal jött létre: a polgári forradalom vívmányainak védelmére, valamint az annak keretein túlmutató esetleges „communistikus“ mozgalmak elfojtására.
A törvényhatóságok öntevékenysége, valamint a miniszterelnök kezdettől érzékelhető központi szervező és irányító munkája eredményeként a nemzetőrség országos létszáma április végére elérte az 50-60 ezer főt.
A spontán szerveződést április második felében felváltotta a „hivatalos“, mely a nemzetőrségről szóló 1848: XXII. törvénycikken alapult. Ennek értelmében minden olyan férfi lakost, akinek életkora 20 és 50 év közé esett, valamint rendelkezett a törvényben előírt jövedelemmel, ill. vagyonnal, nemzetőri szolgálatra köteleztek.
A törvény fenti kritériumának megfelelően gróf Batthyány Lajos miniszterelnök – aki egyben a nemzetőrség főparancsnoki tisztét is betöltötte – április 21-én elrendelte a törvényhatóságok számára a nemzetőri kvalifikációval rendelkezők összeírását, egyben pedig létrehozta a nemzetőrség ügyeinek intézésére az Országos Nemzetőri Haditanácsot.
A nemzetőri szolgálatra kötelezettek összeírásnak eredménye a szűkebben vett Magyarországon június végén 200 ezer, július közepén mintegy 350 ezer, szeptemberben pedig 400 ezer fő volt. (Az erdélyi nemzetőrségről nincsenek adataink, a Katonai Határőrvidéken nem került sor az összeírásra, s Magyarország néhány vidékén sem, a lakosság ellenállása miatt.)
Az összeírással párhuzamosan sor került a nemzetőri egységek kialakítására. Ennél két alapvető szempont érvényesült, a területi elv, valamint az a szervezési elképzelés, hogy a nemzetőrségnek gyalogos zászlóaljakból és lovas osztályokból kell állnia. Ez azt jelentette, hogy minden egyes megye (kiváltságos kerület, ill. város) önállóan alakította meg a maga zászlóaljait, vagy zászlóalját, a közigazgatási beosztáshoz igazodva. (Pld. Pest megye 27 ezer összeírt nemzetőre – a hat járáshoz igazodva – 6 nemzetőr zászlóaljat alkotott.) Lovas szolgálatra a vagyonosabb nemzetőröket kötelezték. De mivel a 2 századból (300 főből) álló lovas osztály létszáma csak ritkán telt ki egy- és ugyanazon megye területéről, általában 2-3 megye lovas nemzetőreit vonták össze egy osztályba.
Egy 1848. június végén készített összesítés szerint az addig összeírt 200 ezer nemzetőr ilyen formán 116 zászlóaljat és 48 lovas osztályt tett ki – valamint néhány tüzér üteget, miután több városban (így Aradon, Pesten, Pozsonyban és Selmecen) ilyenek is alakultak.
Ez a haderő azonban lényegében csak papíron létezett, s legfeljebb „hétvégi katonaságnak“ számított. A nemzetőrök 80-85 százaléka ugyanis a birtokos parasztság soraiból került ki, akiknek a nyári mezőgazdasági munkák mellett legfeljebb a hét végén jutott idejük fegyvergyakorlásra.
A kiképzettség hiánya mellett fegyverzete, felszerelése sem tette alkalmassá a nemzetőrséget komoly háborús szerep vállalására. Becslések szerint a nemzetőröknek országos átlagban csupán 10 százaléka rendelkezett lőfegyverrel – melynek nagyobb részét Batthyány utasítására a császári-királyi hadsereg raktárai bocsátottak a nemzetőrség rendelkezésére. A nemzetőrök döntő hányada lőfegyver hiányában különféle vágó- és szúrófegyverekkel – kiegyenesített kasza, lándzsa, fokos, csákány, balta, stb. – látta el magát.
Egyenruhával a nemzetőrség általában szintén nem rendelkezett – csak néhány gazdagabb város engedhette meg magának, hogy nemzetőreit az előírt búzavirágkék uniformisba öltöztesse.
Tisztjeiket maguk választották a nemzetőrök, a zászlóalj- és lovas osztályparancsnokokat Batthyány miniszterelnök előterjesztésére István nádor nevezte ki. Ez utóbbiak általában őrnagyi rendfokozatot kaptak, s többnyire nyugalmazott, vagy kilépett császári-királyi századosok, esetenként az illető megyében birtokos arisztokraták voltak. Az alsóbb tisztek megválasztásánál általában a tekintélyelv érvényesült: a megyebeli notabilitások (birtokosok, hivatalnokok, értelmiségiek) – városok esetében tekintélyes kereskedők és iparosmesterek – lettek a nemzetőrök tisztjei.
A nemzetőrség, történetének első időszakában, karhatalmi funkcióját gyakorolta. Az 1848 tavaszán és nyarán kibontakozó szociális mozgalmak – pld. földfoglalások – , néhány városban jelentkező antiszemita megmozdulások következtében több alkalommal vezényeltek nemzetőri csapatokat, ezek megfékezésére – sikerrel.
A feladatkör június közepétől azonban tovább bővült, egyben pedig minőségileg is megváltozott.
Ennek oka a szerb felkelés kitörése, valamint a horvát bán, Jellačić egyre fenyegetőbb fellépése volt.
Az előbbi következtében Batthyány miniszterelnök június 11-én mozgósítani volt kénytelen az országban állomásozó császári-királyi csapatok zömét, melyek sorra levonultak a veszélyeztetett Délvidékre. Ezek helyett a helyőrségi szolgálatot – objektumok őrzése – a nemzetőrségnek kellett átvennie.
Ugyanakkor sor került a nemzetőrség egy részének mozgósítására is. A kormány június végén, július elején e tárgyban kiadott utasításainak megfelelően mintegy húsz megyének kellett nemzetőrei egy részét a délvidéki táborokba, illetve a horvátországi határra, a Dráva folyó vonalára küldenie, illetve ezek időről-időre történő felváltásáról gondoskodnia.
Az intézkedés eredményeként augusztus elején a Délvidék katonai táboraiban mintegy 22 ezer, a Dráva mentén pedig 26 ezer mozgósított nemzetőr összpontosult.
