A) A HONVÉD ALAKULATOK SZERVEZÉSE 1848 OKTÓBERÉTŐL DECEMBER KÖZEPÉIG
A) A HONVÉD ALAKULATOK SZERVEZÉSE 1848 OKTÓBERÉTŐL DECEMBER KÖZEPÉIG
A magyar forradalom vezetői azonban nem hátráltak meg. Ezt a forradalom táborán belül sem a végig prioritást élvező közjogi felfogás, sem pedig a formákra csak kevésbé adó, a radikális szárnyhoz kötődő nézetek nem tették lehetővé.
A törvényes formákat Jellačić titkolt támogatásával – melynek írásos bizonyítékai a bán futár postájának elfogásával már szeptember 27-én a magyar kormány kezébe kerültek – az udvar hágta át elsőnek. Az október 3-án kiadott proklamáció pedig e jogsértés egyenes folytatásának számított. A fönnálló törvények értelmében az uralkodó Magyarországgal kapcsolatos minden intézkedése ugyanis csak abban az esetben voltak érvényes, amennyiben azt a magyar kormány két minisztere ellenjegyez- te. Márpedig ennek hiányában mind Jellačić teljhatalommal való felruházása, mind pedig Récsey Ádám – egy a magyar politikai életben teljesen ismeretlen császári tábornok – kinevezése magyar miniszterelnökké törvénytelennek volt tekinthető.
Az október 3-i királyi leirat – noha abban erről nem esett szó – nyilvánvalóvá tette, hogy Bécs immár nyíltan elszánta magát az áprilisi törvények, vagy legalább is azok egy részének felülvizsgálatára, illetve visszavonására. Ezzel viszont világossá vált, hogy ennek megakadályozására immár nem elegendő a „törvényes út“. S bármennyire büszke is volt a reformnemzedék arra, hogy társadalmi és nemzeti követeléseit végül is békés úton tudta érvényesíteni 1848 tavaszán, most vállalta azt is, hogy a vívmányokat akár „fegyveres önvédelmi harc“ árán is megvédi. Az országgyűlés visszautasította a király vádjait – azt „magyar-ellenes tanácsadói“ intrikáinak tulajdonítva – s nem oszlatta fel magát.
Az Ausztriával mindvégig őszinte együttműködésre törekvő Batthyány politikája az udvar magatartása, s konkréten az október 3-i proklamáció következtében lehetetlenné vált. Miniszterelnöki posztjáról távozva azonban az ország immár elsődleges fontosságúvá vált kérdése, a katonai védelem tekintetében egy jól előkészített helyzetet hagyott hátra. S ez elévülhetetlen érdeme.
Bécs és a magyar országgyűlés október elején bekövetkezett szakítása után egyértelművé vált, hogy az udvar katonai erővel készül megvalósítani Magyarországgal kapcsolatos elképzeléseit. Ezt azonban egyelőre meggátolta az október 6-án kitört bécsi forradalom. A császárváros „megrendszabályozása“, majd a Magyarország elleni hadjáratra való felkészülés másfél hónapot vett igénybe, ami viszont ugyanannyi haladékot biztosított a magyar fél számára. Ez azt jelentette, hogy az ország, leszámítva perifériáin – a Délvidéken a szerb, valamint Erdélyben a román felkelők ellen – folyó hadműveleteket, lényegében békés körülmények között, zavartalanul folytathatta honvédelmi előkészületeit. Ezt a lehetőséget az ország új irányító szerve, a Batthyány-kormány örökébe lépett Országos Honvédelmi Bizottmány, élén Kossuth Lajossal maximálisan ki is használta.
A legfontosabb feladat a hadsereg létszámának növelése volt. A még a Batthyány-kormány időszakában, szeptember második felében megkezdett sorozás eredményeként december közepéig több, mint 50 ezer újoncot állított ki az ország.
Az imponáló eredmény mögött jól olajozott gépezet, hatalmas szervezőmunka és a lelkesedés állt.
Mivel a törvény szerint minden 127 lakos után 2 újoncot kellett kiállítani, a kulcsszámokat a hadügy-minisztérium megküldte minden megyének, valamint az önálló törvényhatósággal rendelkező városoknak. Ez utóbbiak a területükön található települések lakosságszámának arányában osztották fel a kivetett kvótát, egyben gondoskodtak annak teljesítéséről. A megyék székhelyei általában egy-egy alakuló honvédzászlóalj központjai lettek, melyek ruházatáról, felszereléséről – lehetőség szerint fegyverzetéről is – a megyének kellett gondoskodnia. Ily módon a központi irányítás a lehető legteljesebben kiaknázta a hagyományos vármegyei önkormányzatban rejlő lehetőségeket, a helyi erő-forrásokat.
Az újoncozás helyzetéről a helyhatóságok a hadügyminisztériumnak tartoztak beszámolni, az pedig az Országos Honvédelmi Bizottmánynak volt köteles időről-időre jelentést tenni. A honvédelem szervezésének élén, tehát a forradalmi kormány állt, mely a dolgok állásáról folyamatosan értesítve lévén, gyakran operatív beavatkozással hárította el az esetleges akadályokat. Az országos Honvédelmi Bizottmány irányította továbbá központilag az új alakulatok felszerelését. Erre külön országos fegyverzeti, valamint ruházati „bizottmányt“ hoztak létre. Az újoncozás, egyben az egész honvédelmi szervező munka legfőbb irányítója maga Kossuth volt, aki tevékenységével, munkabírásával már kortársai csodálatát is kiváltotta.
Végül fontos tényezőt jelentett a lelkesedés, noha e tekintetben nem teljesen egységes a kép. Voltak helységek például, ahol csak karhatalom segítségével sikerült kiállítani a kivetett újoncokat. Eléggé gyakori volt továbbá, hogy a sorsot húzott gazdagabbak pénzért mást fogadtak meg maguk helyett katonának. 1848 őszén általánosságban azonban még igen erős volt a tudati tényező: a félelem attól, hogy a császári győzelem esetleg visszaállítja a jobbágyrendszert, a magyar nemzeti érzés, a „haza veszélyben van“ jelszavának térhódítása. Mindezek következtében pedig viszonylag magas volt az önkéntesek aránya.
Az újoncozás eredményekén december közepéig – a császári csapatok általános támadásának bekövetkeztéig – a honvédzászlóaljak száma a korábbi 15-ről 6l-re nőtt. Ebből azonban több, még a Batthyány-kormány időszakában létrejött alakulatot le kell számítanunk. Így például az önkéntes csapatoknál már említett Zrínyi csapatot, melyből a 35., valamint Hunyadi csapatot, melyből az 50. honvédzászlóalj lett.1848 őszén alakult át honvédzászlóaljjá továbbá a Somogy megyei, valamint Szabolcs megyei önkéntes nemzetőrzászlóalj, mely előbbiből a 46., utóbbiból pedig a 48. honvédzászlóalj lett. (Ugyancsak önkéntes nemzetőri alakulatok képezték az alapját a 18. és az 54. honvédzászlóaljnak. Végül december közepétől szervezés alatt állt önkéntes nemzetőrökből már a 62. honvédzászlóalj is, ez azonban végül is nem alakult meg.)
A honvédzászlóaljak mellett a honvéd huszárezredek szervezése is kezdetét vette. Az 1. Hunyadi (János) nevet viselő honvéd huszárezred alapját az önkéntes csapatoknál már szintén említett Hunyadi csapat lovassága képezte. A Jászkúnságban alakulóban volt a 2. honvéd huszárezred, mely a Lehel (vezér) nevet vette föl. A 3. Mátyás (király) honvéd huszárezred kezdő keretét Berzenczey László Erdélyben szerveződő Kossuth-huszárai biztosították. A november közepétől szerveződő Károlyi huszárezred alakítására gróf Károlyi István kapott megbízást, aki vállalta, hogy az ezredet részben saját költségén állítja fel. (A novembertől Pest, majd 1849 januárjától Békés megyében szerveződő ezred részbeni élelmezése és ellátása valóban az említett két megyében levő Károlyi birtokokról történt.) Végül a Hajdú-kerületben, a már szerveződő Bocskai csapat lovasságából szintén novemberben megkezdődött a Bocskai huszárezred felállítása. (Az említett ezredek teljes megszervezése, illetve kiképzése csak 1849 tavaszára, kora nyarára fejeződött be,)
November végén, az egységes honvédsereg létrejöttekor az új huszárezredeket átszámozták. Vagyis ahhoz igazították, hogy a császári-királyi hadsereg 12 huszárezrede – egészében, vagy töredékeiben – a honvédsereg része lett. A Hunyadi huszárezred így a 13-as, a Lehel a 14-es, a Mátyás a 15-ös, a Károlyi a 16-os, a Bocskai pedig a 17-es sorszámot kapta.
1848. október – december folyamán a tüzérség tekintetében is látványos volt a fejlődés. Ebben fontos szerep „jutott“ egy császári-királyi alakulatnak, a csehországi sorozású 5. Bervaldo tüzérezrednek. Ez az ezred 1848-ban már hosszú évek óta Magyarországon állomásozott, s miután májusban a magyar hadügyminisztérium fennhatósága alá került, több ütegét mozgósították a szerb felkelők, majd a Jellačić elleni hadműveletek következtében. Ezek az ütegek az októberi fordulatot követően a honvéd tüzérség részévé lettek (noha császári-királyi elnevezésüket és ütegszámukat még 1848/1849. fordulójáig megőrizték). Ugyanekkor a törzsével és ütegei nagyobb részével Pesten állomásozó ezred lövegeit a magyar hadügyminisztérium lefoglalta, s azokból honvéd ütegeket alakított. Ennek, valamint a meginduló ágyúgyártásnak az eredményeként a honvéd tüzérség tábori ütegeinek száma december közepére 32-re nőtt. Ez ütegenként 6-8 löveget, illetve átlagosan 120 főt – kezelő személyzet, illetve a fogatolást végző szekerészeket – számítva 250-260 löveget, illetve mintegy 4000-4500 fő jelentette. A magyar kézen levő várak – Komárom, Pétervárad, Eszék, stb. – kb. 500 vár- és ostromlöveggel, 600 tüzérrel rendelkeztek.
A honvéd tüzérség újoncai között nagy számban voltak kézművesek, akik mesterségbeli tudásuk, valamint reáltanodai diákok, akik matematikai ismeretek birtokában viszonylag gyorsan el tudták sajátítani a tüzérséghez szükséges szakismereteket. Ugyancsak jelentős számban álltak be a honvéd tüzérséghez olyan kiszolgált magyar katonák, akik az 1830-as, 1840-es években az említett Bervaldo tüzérezredben már kiképzést nyertek. Végül a Bervaldo ezred 800 cseh és osztrák-német katonája közül mintegy háromszázan átléptek a honvéd tüzérséghez.
A fő fegyvernemek mellett 1848 őszétől sorra alakultak az egyéb szükséges „hadi testületek“. A műszaki feladatok ellátására 3 utász zászlóalj szerveződött, valamint egy hidász század. A szállítási és tüzérségi vontatási igények kielégítésére megalakult a szekerészkar. Létrejött a honvéd vezérkar, a hadmérnöki, valamint az egyéb szakfeladatokat ellátó hadbírói, katonaorvosi, hadbiztosi és hadlelkészi testület.
Az 1848 őszén besorozott újoncokból végül kiegészítést kaptak a szabadságharchoz csatlakozott császári-királyi alakulatok is.
