C) NEMZETŐRÖK ÉS ÖNKÉNTES CSAPATOK
C) NEMZETŐRÖK ÉS ÖNKÉNTES CSAPATOK
Az 1848-1849-es honvédsereg tehát lényegében a honvéd elnevezésű alakulatok, valamint a csatlakozott császári-királyi csapatok egyesítéséből jött létre. Mellettük azonban a honvéd haderő részének kell tekintenünk azokat a különböző alapokon szervezett egységeket is, melyek végig, vagy legalább is huzamosabb ideig fennálltak a szabadságharc folyamán.
Ezek közül a még a Batthyány-kormány időszakában alakult önkéntes nemzetőri zászlóaljakról már szóltunk, s azt is megemlítettük, hogy egy részük már1848 őszén reguláris honvédzászlóaljjá alakult. Mintegy tíz zászlóalj ezt ekkor még nem tette meg, viszont továbbra is szolgálatban maradt.
Magának az „állandó“ nemzetőrségnek az alkalmazása tekintetében Kossuth véleménye volt a mérvadó. Az Országos Honvédelmi bizottmány elnöke kezdetben nagy reményeket fűzött a nemzetőrség – illetve az azzal kombinált tömeges népfelkelés – alkalmazásához. Komoly kudarcok kellettek, hogy felismerje, a mozgósított nemzetőrség nyílt ütközetben nem alkalmazható a reguláris császári csapatokkal szemben. Ezt ugyan személyesen is megtapasztalta az október 30-i schwechati csata során, melyben az ellenség ágyú tüzére megfutamló nemzetőrök és népfelkelők szaladása a reguláris csapatokat is magával rántotta. S hasonló eset történt november 25-én Désnél, ahol az Erdéllyel határos vármegyék több ezer mozgósított nemzetőrét Karl Urban császári alezredes jóval kisebb létszámú hada futamította meg. Ezek a tapasztalatok azonban csak részben változtattak Kossuth véleményén. A későbbi nagy válságperiódusok idején – így 1848. decemberében – 1849. januárjában, valamint az orosz intervenció idején – ismételten a nemzetőrség és népfelkelés tömeges mozgósításának eszközéhez nyúlt.
Ez utóbbiakat leszámítva a nemzetőrség alkalmazásának koncepciója mégis csak módosult. Schwechat és Dés tanulságát követően Kossuth, illetve az Országos Honvédelmi Bizottmány általában már csak kisebb létszámú, de jól szervezett és felfegyverzett, néhány hónap szolgálatra vállalkozó gyalogos, vagy lovas alakulatok kiállítására kötelezte időről – időre a törvényhatóságokat. Ezeket pedig elsősorban a Délvidéken és Erdélyben vetették be, a szerb, illetve román felkelőkkel – tehát nem a reguláris császári csapatokkal – szemben.
A nemzetőrség ilyen formán tehát nem lett a honvédsereg része, illetve hosszabb- rövidebb időre mozgósított alakulatai csak kisegítő szolgálatot teljesített annak oldalán. (Ez utóbbiak alakulatok felsorolása a következő fejezetben található.)
A honvédsereg kiegészítő részeként tekinthetők viszont a külföldi légiók. A tárgyalt időszakban ilyen több is alakult. Időben elsőként a lengyel légió jött létre. Ezt Józef Wysocki őrnagy szervezte 1848 novemberében a magyar fővárosban, ahová október-november folyamán jelentős számú lengyel önkéntes érkezett, elsősorban Galíciából. Az önkéntesek döntő részét diákok, iparos-legények, valamint az 1830/1831-es lengyel felkelés veteránjai tették ki, akik a magyar szabadságharcot a három részre osztott Lengyelország újraegyesítéséért folytatott küzdelem természetes szövetségesének tekintették. Wysocki két századból álló 1. lengyel zászlóalját az aradi ostrom sereghez osztották be, s decemberben itt került sor az l. lengyel dzsidás század megalakítására. Wysocki alakulatának első tisztjei az említett lengyel felkelésben már tisztként szolgáló önkéntesek közül kerültek ki, a dzsidás század parancsnoka pedig Wladislaw Poniński gróf, kilépett császári-királyi hadnagy lett.
Ugyancsak novemberben kezdődött a német légió szervezése. Ennek alakítására az aacheni születésű Peter Giron őrnagy, aki részt vett az októberi bécsi forradalomban, kapott megbízást. Ez a légió kezdetben szintén két századból állt, katonái pedig többnyire olyan Magyarországra menekült németek és osztrákok voltak, akik részt vettek a németországi forradalmi mozgalmakban, illetve a bécsi felkelésben. A csapat megalakulását követően a magyar főseregnek számító, Görgei vezette fel-dunai sereghez lett beosztva.
A bécsi forradalom menekültjeiből egy másik alakulat is szerveződött, a bécsi légió. Ennek tagjai jórészt Bécsben tanuló egykori diákok voltak, akik a Birodalom különböző országaiból származtak.
A légió kb. egy századnyi erősségű volt, s már novemberben az erdélyi hadszíntérre került. Parancsnoka huzamosabb ideig a bécsi születésű, cseh nemzetiségű Jan Kratky százados volt. A légió igen kitüntette magát Erdély felszabadítása során. Életben maradt, mintegy 30 tagját Bem tábornok javaslatára 1849 áprilisában hadnaggyá nevezték ki az újonnan alakuló honvédzászlóaljakhoz.
