D) ÖNKÉNTES- ÉS GERILLA CSAPATOK, A VÉDSEREGEK
D) ÖNKÉNTES- ÉS GERILLA CSAPATOK, A VÉDSEREGEK
Az előbbiekben már említettük, hogy a nemzetőrség tömeges mozgósítását 1848 őszétől a kisebb létszámú, de jobban szervezett és felfegyverzett alakulatok kiállítása váltotta fel. A szabadságharc folyamán az egyes törvényhatóságok számos ilyen kisebb-nagyobb létszámú csapatot szerveztek, melyek azután hosszabb – rövidebb szolgálati időt vállalva részt vettek a hadműveletekben.
Ezek közül a legfontosabbak a következők voltak.
Gyalogos alakulatok, a zárójelben a szolgálati időt feltüntetve:
-Aranyosszéki zászlóalj (1849. március – augusztus ?),
- Békés megyei zászlóalj (1849. január – május),
- Bereg megyei önkéntes század (1848. szeptember – 1849. július – ekkor beolvadt a második 52. honvédzászlóaljba),
- Budapesti Keresztesek (3 század, 1849. július – augusztus),
- Csanád megyei zászlóalj (1849. február – július – ekkor a 90. honvéd- zászlóalj része lett),
- Csongrád megyei zászlóalj (1849. április – június – ekkor honvéd- zászlóaljjá alakult),
- Nagykőrösi század (1849. január – május, illetve június – augusz- tus,
- Kecskeméti csapat (1849. január – május),
- Torontál megyei zászlóalj (ebből 1848 őszén kettő is alakult, az egyikből, mint említettük, 1849. február elején a 72. honvédzászlóalj lett, a másik szolgálati ideje 1849. június elején járt le).
Lovas alakulatok:
- Aranyosszéki század (1849. március – augusztus),
- Bereg- és Ung megyei osztály (1849. január – július – ekkor beolvadt az 5. Radetzky huszárezredbe),
- Békés megyei század (1849. január – május),
- Bihar megyei osztály (1848. szeptember – 1849. március),
- Borbáth László székely százada (1849. február – június – ekkor beolvadt a 11. huszárezredbe),
- Csongrád megyei osztály (1849. április – június – ekkor az 5. Radetzky huszárezred része lett),
- Hajdúsági osztály (1848. szeptember – 1849. február),
- Nagykunsági század (1849. január – augusztus – ekkor beolvadt a 14. Lehel huszárezred komáromi várőrségnél alakított osztályába, csakúgy, mint a
- Somogy megyei század (1849. május – augusztus),
- Szabolcs megyei osztály (1849. január – július – ekkor az 5. Radetzky huszárezred része lett),
- Szegedi lovasszázad (1849. február – július).
Vadászalakulatok:
- Somogy megyei osztály (1849. május – augusztus – ekkor a komáromi várőrséghez tartozó vadászokkal egyesült),
- Szatmár megyei osztály (1849. április – július), valamint a
- Zemplén megyei osztály (1849. április – július – mely utóbbi kettőből július második felében az 1. honvéd határvadász zászlóalj jött létre.
Az ellenség ellen gerilla jellegű hadviselésre alkalmazni kívánt csapatok Kossuth 1848. december közepén kiadott kiáltványa nyomán jöttek létre. Ekkor, valamint 1849 januárjában és februárjában többen is megbízást kaptak az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökétől szabadcsapatok szervezésére. Az ennek nyomán szervezett szabadcsapatok között több jelentős is akadt. Így például Oroszhegyi Józsa december második felében, a fővárosban alakított alakulata, mely a téli hadjárat idején Zemplén megye hegyeiben, a tavaszi hadjárat idején pedig a Mátrában tevékenykedett sikeresen. A nyári hadjárat során ez az alakulat előbb a felső-magyarországi IX. hadtest, majd július közepétől a Tiszai hadsereg kötelékében küzdött. Július második felében az akkor már őrnagyi rendfokozatot viselő Oroszhegyi a csapatából alakult és kiegészített, de számot nem kapott honvédzászlóalj parancsnoka lett.
Kevésbé sikeresnek mondható az 1849. első három hónapja során Bihar megyében, Hatvani Imre által alakított, hat századból álló, közel ezer főt számláló szabadcsapat tevékenysége. Ennek az alakulatnak a századai március-április folyamán a magyar alföld és az Erdélyi Érchegység találkozásánál tevékenykedő „zarándi dandár“- hoz vonultak be, mely az érchegységi román felkelőkkel állt harcban. Májusban a kb. 2200 főt számláló dandárnak az ideiglenes parancsnoka Hatvani lett. A katonai képzettséggel nem rendelkező, de harctéri babérokra vágyó Hatvani, akinek komoly „nehézségei“ voltak a csapat alakítására kapott pénz elszámolásánál – feltehetően ezért is – május 6. és 10., majd 16. és 19. között két alkalommal is benyomult az Érchegység belsejébe, de katasztrofális vereséget szenvedett. A harcok során nemcsak dandárának nagyobb része semmisült meg, de Abrudbánya és Verespatak magyar lakossága is áldozatul esett. (Ez a sajnálatos eset egyben a magyar – román béketárgyalásoknak is véget vetett.) Amint már említettük, a Hatvani-szabadcsapat maradványát júliusban a Bihar megyében alakított 141. honvédzászlóaljba tagolták be.
Hasonló sors érte Vasvári Pálnak a Hatvaniéval párhuzamosan alakított „Rákóczi“ szabadcsapatát.
Ez a szintén Bihar megyében szervezett, négy századból, 600 főből álló alakulat 1849 áprilisától - néhány más csapatokkal együtt – a Magyarország és Erdély közti közlekedési útvonalat biztosította Csucsánál, illetve Bánffyhunyadon, szintén a román felkelőkkel szemben. Az Erdélyi Érchegységbe visszahúzódott felkelők ellen Bem tábornok július elejére több irányból általános támadást készített elő, ezt azonban az időközben bekövetkezett orosz intervenció következtében leállította. A tábornok visszarendelésére vonatkozó parancsát a Bánffyhunyadon állomásozó dandár azonban nem kapta meg, s benyomult az Érchegység területére. Itt pedig súlyos vereséget szenvedett a nagy túlerőben levő felkelőktől. A július 5-én és 6-án Havasnagyfalu körzetében folyó harcok során a Rákóczi szabadcsapat katonáinak nagy része hősi halált halt, maga Vasvári is elesett. A csapat megmaradt része július közepén a 49. honvédzászlóalj két századával egyesülve a 49. honvédzászlóalj ikerzászlóalját alkotta. (A szintén 6 századosra kiegészített eredeti 49. honvédzászlóalj ekkor a II. hadtest, illetve a komáromi várőrség kötelékében szolgált.)
Az 1849. elején alakított szabadcsapatok között jelentős szerepet játszott még Csanády István őrnagy két századból álló gyalogos csapata, valamint a Bihar megyei vadászosztály, melyet Reviczky László, az alakulat későbbi őrnagy-parancsnoka szervezett. Ezek szintén a zarándi dandár kötelékébe tartoztak. Továbbá Gázsy Imre őrnagy Bihar megyei lovasszázada, Dobsa Lajos Békés megyében szervezett és Csemegi Károly gyalogságból és lovasságból álló csapata, melyek a délvidéki harcokban vettek részt. (Ezek mellett még több kisebb gerilla csapat tevékenykedett hosszabb – rövidebb ideig.)
Itt említjük meg Cornidesz Lajos 1849 tavaszán szervezett vadászzászlóalját. Ez az alakulat szinte kizárólag szepességi németekből állt és gerilla-tevékenységre szerveződött. Április – májusban önállóan tevékenykedve részt vett a Felvidék felszabadításában. A nyári hadjárat idején a Galíciából betört orosz csapatok ellen harcolt. 1849. július második felében az akkor 6 századból álló, 680 főt számláló alakulatot a csucsai – szoros védelmére vezényelték, s a szabadságharc végén Kazinczy ezredes csapataival Zsibón tette le a fegyvert. A zászlóalj egyik századosa, Weisz János júniusban Árva megyében alakított egy vadászcsapatot, mellyel az ellenség hátában működött.
A Szepességi vadászzászlóaljat nem csupán kiváló tevékenysége miatt érdemel említést, hanem azért is, mivel szervezése, illetve története jól példázza azt a tendenciát, mely a gerilla- illetve önkéntes csapatokat jellemezte. Az önkéntes- és a szabadcsapatokat ugyanis nem lehet mereven elkülöníteni egymástól, hiszen mindkét formáció önkéntesekből állt. Megkülönböztetésükre két kritérium kínálkozik. Az egyik, hogy a gerilla – jelegű alakulatok feladata az ellenség zaklatása, utánpótlási vonalainak elvágása – tehát a „partizán jellegű“ hadviselés volt. Ezzel ellentétben az egyéb jellegű önkéntes csapatok a hadsereg közvetlen megerősítésére szerveződtek. Ennek következtében – s ez volt a másik különbség – a szabadcsapatokat, más önkéntes csapatokkal ellentétben, legalább is kezdetben nem tagolták be a honvédseregbe, attól – sőt 1849 áprilisáig a hadügyminisztériumtól is – függetlenül működtek. A nyári hadjárat idején azonban a szabadcsapatok többsége is betagozódott a honvédseregbe, tehát hadrendi alakulattá váltak.
A honvédsereg fél-reguláris alakulataiként lehet tekinteni az úgynevezett védseregeket. Ezekből három is alakult.
Az első a Délvidéken szerveződött, 1849 márciusában, gróf Batthyány Kázmér az idő szerint teljhatalmú délvidéki kormánybiztos tevékenységének eredményeként. A Bácska és a Bánság 1849. január második felében történt katonai kiürítése során magyar családok ezrei menekültek a katonailag már védett Szabadka – Szeged – Arad vonal mögé. Batthyány február 21- én Szegeden kiadott kiáltványában tizennyolctól harminc éves korig fegyverfogásra kötelezte Bács, Csanád, Csongrád megye, Pest megye alsó járásainak, valamint a Délvidék ide menekültek férfilakosságát, melynek eredményeként rövid idő alatt 5 úgynevezett védzászlóalj és két lovas osztály alakult. Ez lett az un. Bács megyei Védsereg, mely azután a IV. (bácskai) hadtest kötelékében részt vett a Délvidék április-májusi felszabadításában. Az ekkor, majd a júniusi, Jellačić elleni harcok során elszenvedett jelentős veszteségek következtében júliusban a védsereget feloszlatták, illetve maradványát, mint említettük, a 138. és 148. honvédzászlóalj, valamint a 7. huszárezred kiegészítésére fordították.)
Feltehetően az előbbi példa nyomán szervezte 1849 tavaszán Szemere Bertalan, aki akkor a Felvidék teljhatalmú kormánybiztosa volt a „Felső-Magyarországi Védsereget“. Ennek okait, illetve terveit március 16-án így összegezte: „… Az lehetetlen, hogy minden várost , vidéket hadsereggel őrizgessünk… Azonban némely városra, vidékre nagy szükségünk van hadviselés tekintetében is, hogy hadseregünk háta fedezve legyen, s egyéb tekintetben is, hogy legyen biztos kútforrásunk, mellyből folyvást és szakadatlanul meríthetünk mind azt, mi az élelmezésre a felszerelésre megkívántatik. .. Mind e hasznokat elérjük Felsőmagyarországra nézve egy erősb védsereg által, melly Hatvan, Eger, Miskolc, Putnok, Rozsnyó, Torna, Kassa, Eperjes, Lőcse, Újhely és Tokaj között, ezeknek hegyvölgyes rengeteg-berkes vidékein fog őrködni a nép felett, fog munkálkodni az ellenség ellen. …“
Szemere központilag elfogadott tervezete nyomán április-májusban számos felvidéki és kelet-magyarországi vármegyében alakulat úgynevezett védcsapat. Így: Abaújban, Barsban, Borsodban, Gömörben, Hevesben, Hontban, Nógrádban, Sárosban, Szabolcsban, Szatmárban,Tornában és Zemplén megyében. Ezek a védzászlóaljak – a „Felső-magyarországi Védsereg osztályai“ – 2-4 századból, 300-500 főből álltak egy-egy „vezérkapitány“ irányítása alatt. Egy részük április-májusban már a Felvidék visszafoglalásában is részt vett, s többségük a nyári hadjárat idején a felső-magyarországi IX. hadtest, majd a Közép-Tiszai sereg kötelékében harctéri feladatokat látott el. (A hadrendekben azonban nem védzászlóalj, hanem gerilla csapat elnevezés alatt szerepeltek. Közülük a „Védsereg Szabolcs megyei osztálya“, mint említettük, júliusban honvéddé alakult és a 139. sorszámot kapta. A szintén honvéddé alakulni kívánó „Szatmári osztály“ kívánságának teljesítésére azonban már nem maradt idő.
A Felső-Magyarországi Védsereg alakulatai 1849 nyarán végül is mintegy 4-5 ezer fővel növelték a honvédsereg hadrendi alakulatainak a számát.
Ugyancsak területvédő céllal jöttek létre 1849 tavaszán Erdélyben az úgynevezett határvéd zászlóaljak. Bem tábornok eredetileg 10 ilyen zászlóalj felállítását tervezte a Kárpátok erdélyi szorosainak védelmére. Ebből április-június folyamán azonban végül is csak 6 alakult meg, a Székelyföldön, a három székely határőr ezred idősebb korú, kiszolgált katonáinak a bevonultatásával. A 6 határvéd zászlóalj létszáma mintegy 5 ezer főt tett ki. (E zászlóaljak a lőfegyver hiány következtében azonban nagyobb részt csak szálfegyverrel – lándzsával, kaszával – rendelkeztek, s így teljesítő képességük csak korlátozott volt.)
A honvédsereg itt számba vett önkéntes alakulatainak, szabadcsapatainak, valamint a védseregek együttes létszáma 1849 nyarán megközelítette a 15 ezer főt. Ez azt jelentette, hogy a velük tágabban értelmezett honvédsereg létszámának mintegy 9 százalékát tették ki.
