2. SZÁRMAZÁSI HELY, TÁRSADALMI RÉTEGZŐDÉS
2. SZÁRMAZÁSI HELY, TÁRSADALMI RÉTEGZŐDÉS
Az alábbiakban a honvédsereg századparancsnoki kara összetételének legfontosabb jellemzőit mutatjuk be. Ennek során annak a 2600 századosnak az adatait vettük figyelembe, akik nem léptek ki a honvédseregből, tehát végig szolgálatban maradtak.
Az első kérdés, hogy területileg honnan származtak a honvédsereg századosai. Erre 2330 esetben tudjuk a választ. E szerint 1997 fő Erdélyt is beleértve a történelmi Magyarország területén, 333 fő pedig más országokban született.
A századosok születési helye az alábbiak szerint oszlott meg:
Születési hely
|
Fő
|
%
|
A mai Magyarország területén
|
954
|
41,0
|
A mai Románia területén (elcsatolt területek)
|
498
|
21,4
|
A mai Szlovákia területén (az egykori Felvidéken)
|
401
|
17,2
|
A mai délszláv államok területén (az egykori Délvidéken)
|
96
|
4,1
|
A mai Ukrajna területén (Kárpátalja)
|
31
|
1,3
|
A mai Ausztria területén (Burgenland)
|
17
|
0,7
|
Galíciában (és más lengyel területeken)
|
94
|
4,0
|
Ausztriában
|
72
|
3,1
|
Horvátországban
|
48
|
2,0
|
Cseh- és Morvaországban
|
39
|
1,6
|
Az olasz tartományokban
|
28
|
1,2
|
A német államokban
|
15
|
0,5
|
Egyéb országokban
|
37
|
1,9
|
Összesen:
|
2330
|
100,0
|
A fenti adatok azt bizonyítják, hogy a századparancsnoki kar származási helye nagyjából egyenletesen oszlott meg a történelmi Magyarországon. Az egyes régiókon belül azonban már jelentősebb eltérések voltak.
A mai Magyarország területén született századosok nagyobb fele például a dunántúli vármegyékből, valamint az Északi Középhegység területéről származott, jelentősen megelőzve ezzel az alföldi területeket. Ez elsősorban annak a következménye volt, hogy, – mint látni fogjuk – a századosok zöme nemesi származású volt, s a magyar nemesség nagyobb része az említett terülteken koncentrálódott.
A megyék rangsorában Pest megye áll az első helyen, mely – a Pest-Budán születettekkel együtt – 187 századost adott a szabadságharcnak. Kiemelkedett még Abaúj megye, mely Kassa városával együtt 55, a kicsiny Győr megye, amely Győr várost is ide számítva 43, Szabolcs, mely 47, Vas, amely 56, végül Zemplén megye, amely 59 századosnak volt a szülőhelye.
Az erdélyi, illetve az annak határán fekvő megyék közül elsősorban a nemzetiségi felkeléstől is fenyegetett Bihar megye jeleskedett. Innen 99 százados származott, akik közül 32 Nagyváradon született. (Pest-Buda után ebben a városban született a legtöbb honvéd százados.)
Erdélyben kiemelkedett Kolozsvár, innen 22, valamint Kézdivásárhely, ahonnan 19 százados származott. A négy székely szék – valamint az akkor még létező Aranyosszék – mintegy 220 századosnak volt a szülőföldje.
Az egykori Felvidék vármegyéi közül Pozsony megye vezetett, ahonnan 69 százados származott. Közülük 30 Pozsony városában született. A Felvidék megyéit illetően amúgy nagyjából egyenletes volt a megoszlás, miután a nagy többségében, vagy szinte kizárólagosan szlovák lakta megyékben – pld. Árva, Liptó – is számos magyar nemesi család élt, melyek egy, vagy néhány tagja bekerült a honvédsereg tisztikarába.
A Délvidéken, ahol a magyarságot Erdélyhez hasonlóan létében fenyegette a szerb – illetve a román – felkelés, szintén az átlagosnál többen álltak be a honvédseregbe, illetve lettek annak tisztjei. Bács megye 71, Temes 37, Torontál 26 fővel részesedett a századosi karból. (Ezen belül 16-an szabadkai, 16-an bajai, 14-en pedig temesvári születésűek voltak.)
A Galíciában, illetve az akkor három részre osztott Lengyelország Porosz-, illetve Oroszországhoz tartozó területein született századosok többsége lengyel volt. Jelentős számban voltak azonban Galíciában születettek között németek, osztrákok, magyarok is, elsősorban itt szolgáló császári királyi tisztek, vagy hivatalnokok gyermekei (pld. Kempelen Károly, Görgei tábornok egyik parancsőrtisztje).
A Habsburg birodalom egyéb országaiban – Ausztria, Horvátország, Cseh- és Morvaország, Lombardia, Velence – stb. – születettek kisebb része szintén magyar volt. Nagyobb részük viszont osztrák, német, cseh-morva, illetve olasz. ők többnyire a császári-királyi hadseregtől a honvédsereghez csatlakozott altisztek, illetve tisztek voltak. Csakúgy, mint a német országokból származó németek többsége. (Az osztrákok és német születésű honvédszázadosok egy másik csoportját azok alkották, akik a német forradalmi mozgalmak és a bécsi októberi forradalom leverése után menekültek Magyarországra.)
A honvédsereg tábornokairól és törzstisztjeiről szóló kötetben említettük, hogy a honvédsereg és a nemzetőrség katonai vezetőinek 75,4 százaléka nemesi származású volt, míg 24,6 százaléka nem volt nemes.
A századparancsnoki karnál erre a kérdésre 2154 esetben ismerjük a választ. E szerint 1413 fő volt nemesi születésű, a nem nemesek száma pedig 741 fő volt. Az ismert esetek alapján megállapíthatjuk, hogy a nemesi születésűek aránya – 65,7 százalék – a tisztikarnak ebben a rétegében is domináns volt.
Ez az átlagszám azonban jelentősen módosul, amennyiben a származást a nemzetiségi hovatartozással együtt vizsgáljuk. A magyar születésű tisztek esetében ugyanis jelentősen magasabb a nemesek aránya, eléri a 70 százalékot. Ugyanakkor a magyarországi, valamint a külföldi születésű németek esetén a nemesek aránya csak 40 százalék körül mozgott. Hasonlóan alacsony volt a nemesek aránya a szabadságharc olasz születésű tisztjei között. Ellentétben a lengyelek tisztekkel, akik viszont szinte valamennyi ismert esetében a nemességhez tartoztak.
A nemesi születésű és magyar nemzetiségű századosok zöme a középnemességhez tartozott. Ez a kategória az egész századparancsnoki állománynak mintegy felét tette ki. Ez egyben azt is jelentette, hogy jóformán egyetlen magyar középnemesi család sem akadt, amely ne adott volna egy vagy több tisztet az 1848/49-es honvédseregnek.
A Dessewffy nemzetségből például Arisztid, a tábornok mellett Dénes és Lajos huszár őrnagyként, öten századosként, tízen pedig hadnagyi, vagy főhadnagyi rendfokozatban szolgáltak. A Hertelendy család egy ezredest, öt századost és három további tisztet, a Fáyak csak századosból ötöt, az erdélyi Zeykek négyet adtak a szabadságharcnak. A Vay nemzetség köznemesi és főnemesi ágából három őrnagy és hat százados került ki. Görgei Artúr, a tábornok mellett ott szolgált két testvére, Ármin, valamint István, unokatestvére, Kornél, valamint a nemzetség további két tagja.
Egy-egy család különösen kitett magáért. Perczel Mór tábornok és testvére, Miklós, az ezredes további két testvére, valamint két unokatestvérük százados volt a szabadságharcban. Kralovánszky András megyei nemzetőr őrnagy három fia szintén honvéd százados volt – további három pedig a szabolcsi nemzetőrség tisztje. Máriássy János ezredesnek három testvére szolgált századosi rangban. Galánthai Balogh János, a reformkori Bars megye híres ellenzéki vezére, valamint verebélyi Marzsó Imre – akik alezredesi rangban szolgáltak – mellett ott szolgált két – két százados fiuk is. A székely Kiss Sámuel, aki maga őrnagy volt, három fiával együtt vett részt a szabadságharcban. Antallal, aki őrnagyi, Ferenccel, aki alezredesi és Györggyel, aki századosi rendfokozatot ért el. Kézdivásárhelyi Pap Mihály alezredes mindhárom fia törzstiszt lett: Károly őrnagy, Lajos és Vilmos pedig alezredes. S folytathatnánk a sort az egerbegyi Fejér testvérekkel, a gyéresi Szász testvérekkel, vagy az ismert íróval, Degré Alajossal, aki két testvérével együtt honvéd százados volt.
A magyar nemzetiségű és nemesi származású századosok egy másik markáns csoportját a kisnemesek tették ki. ők többnyire egzisztenciális okokból választották a katonai pályát, s lettek katonák, még az 1830-as, 1840-es években, a császári-királyi hadseregben. Itt azonban általában csak az altiszti rangig vitték. 1848 őszén azonban a honvédsereghez csatlakozva megnyílt a lehetőség előttük. Mivel szakértelmükre, tapasztalataikra nagy szükség volt, a szabadságharc folyamán tömegesen lettek tisztek, s a századparancsnoki karban is jelentős réteget alkottak.
A honvédsereg századosi karában ugyanakkor 67 főnemes is szolgált. E ténynél érdemes elidőznünk, mivel a korábbi szakirodalom tényként kezelte, hogy a magyar nagybirtokos arisztokrácia tagjai – néhány kivételtől eltekintve – a Habsburg ház oldalán álltak 1848/49-ben. Ám éppen a honvédsereg tiszti névsoraiból derül ki, hogy a császári biztosságot, vagy „muszkavezetést“ vállaló Forgách, Zichy, vagy Pálffy grófok mellett szép számmal akadtak főnemesek, akik fegyverrel a kézben harcoltak a szabadságharcban. Így gróf Vécsey Károly tábornok, báró Bánffy János, gróf Bethlen Gergely, gróf Esterházy Pál, gróf Hadik Ágoston, báró Kemény Farkas gróf Mikes Kelemen, gróf Teleki Sándor, gróf Zichy Ottó ezredesek (valamint gróf Andrássy Gyula, gróf Batthyány Kázmér és báró Splény Lajos címzetes ezredesek) mellett további hét magyar főnemesi származású alezredest, huszonnyolc őrnagyot, 49 századost, valamint 52 főhadnagyot említhetünk. (A főnemesek névsora mintegy harmadával bővül, ha a nem magyarokat is ide számítjuk. Velük együtt összesen 196 főnemesi tagja volt a honvédsereg tisztikarának).
A magyar főnemesség szabadságharchoz való viszonyulása tehát bonyolultabb a fent említett sommás megállapításnál, hiszen a forradalom és szabadságharc a magyar arisztokrácia elsősorban fiatalabb, huszonéves generációjának egy részét is magával ragadta.
A nem nemesi születésű századosok városi polgár – kézműves illetve iparos -családból, a szabadparaszti rétegekből – pld. jászsági redemptusok – származtak. Jelentős volt azonban azoknak a száma is, akiknek apja nem nemes állami hivatalnok, alkalmazott, illetve császári- királyi tiszt volt.
A századparancsnoki kar társadalmi rétegződésének megállapításához további lehetőséget nyújt, ha megvizsgáljuk, hogy milyen családban születtek, mi volt az apa foglalkozása. Ezt 1416 esetben sikerült megállapítani.
Az apa foglalkozása
|
Fő
|
%
|
földbirtokos, földbérlő, földműves
|
381
|
27,0
|
állami, megyei, vagy városi hivatalnok
|
284
|
20,1
|
császári-királyi tiszt (altiszt)
|
241
|
17,0
|
kincstári- vagy magánalkalmazott
|
164
|
11,4
|
iparos, kereskedő, „városi polgár“
|
1162
|
11,4
|
értelmiségi (ügyvéd, mérnök, orvos, lelkész, művész stb.)
|
148
|
10,4
|
egyéb hivatalnok, ill. alkalmazott
|
26
|
1,7
|
egyéb
|
10
|
1,0
|
Összesen:
|
1416
|
100,0
|
A fenti kategóriák a források hiányos voltából következően ugyan nem igazán egzaktak, valamint az egyes foglalkozási ágakon belül is jelentős különbségek vannak. (Például az első kategóriában számba vett 27 nagybirtokos, valamint 18 földműves között jelentős különbségek vannak, mind a vagyoni helyzetet, mind pedig a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyet illetően – csakúgy, mint a megyei hivatalnokoknál szereplő alispán, vagy hajdú között.) Az adatok egy alapvető következtetés levonására mégis lehetőséget nyújtanak. Éspedig arra, hogy a századosok döntő többsége a társadalmi középrétegek tagjaként született. (Ettől igazában csak fölfelé volt eltérés: 10 esetben például az apa megyei főispán, 18 esetben vármegyei táblabíró és országgyűlési követ volt, stb. Ezzel szemben mindössze 6 olyan századosról tudunk, aki jobbágy, vagy munkás családból származott.)
A társadalmi középrétegekhez való tartozást erősíti meg a századosok saját, 1848 tavaszán űzött foglalkozásának számbavétele is. Ezt 2100 esetben sikerült megállapítani.
Foglalkozás
|
Fő
|
%
|
aktív császári-királyi altiszt
|
466
|
22,2
|
aktív, vagy nyugalmazott császári-királyi tisz
|
447
|
21,3
|
hivatalnok és alkalmazott
|
439
|
20,9
|
szabadfoglalkozású értelmiségi
|
434
|
20,7
|
földbirtokos gazdálkodó
|
154
|
7,3
|
iparos, kereskedő, vállalkozó
|
83
|
4,0
|
diák
|
67
|
3,2
|
egyéb
|
10
|
0,4
|
Összesen:
|
2100
|
100,0
|
A fenti adatokból levonható elsődleges következtetés az, hogy a honvédsereg századosi karának négy fő forrása volt: a császári-királyi altisztek és hadfiak, a császári-királyi tisztek, a hivatalnokok és alkalmazottak, valamint a szabadfoglalkozású értelmiségiek.
Az első kategóriában szereplő altisztek, illetve hadfiak megkülönböztetésére elmondjuk, hogy az utóbbiak a császár-királyi hadsereg többnyire fiatal, huszonéves tisztjelöltjei voltak. ők az említett kategóriának mintegy negyedét tették ki.
A másodikként említett csoportot 382, 1848 tavaszán aktív szolgálatban álló, valamint 65 már nyugállományban lévő császári-királyi tiszt alkotta. Az előbbiek közül 231-en hadnagyi, 113-an főhadnagyi, 38-an századosi rendfokozatban szolgáltak. A nyugalmazott tisztekből lett honvédszázadosok közül 20-an hadnagyi, ugyancsak 20-an főhadnagyi, 25-en pedig századosi rendfokozatot viseltek.
A honvédsereghez átlépett, illetve alakulatukkal együtt csatlakozott aktív tisztek többsége, mintegy 220 fő gyalogsági tiszt volt, s közülük mintegy 60-an a 14. (I. székely), valamint a 15. (II. székely) határőrezreddel léptek a honvédsereg kötelékébe. Az arányokat tekintve azonban a huszártisztek csatlakozása volt a jelentősebb. A császári-királyi hadsereg 12 huszárezredétől mintegy 120 tiszt csatlakozott végleg a szabadságharchoz. Az ellenpólust a tüzérség képviselte: mindössze hat császári -királyi tüzér tisztről tudunk, aki százados lett a honvéd tüzérségnél.
További 33 honvéd százados a bécsi magyar királyi nemesi testőrség tagjaiból került ki. A Mária Terézia idejében alapított testőrség tagjai 1848. szeptember 20-án – Jellačić támadásáról értesülve – néhány nem magyar testőr kivételével kollektívan benyújtották lemondásukat, majd annak elfogadását be sem várva hazatértek. Itthon főhadnagyként az alakuló honvédzászlóaljakhoz osztották be őket. A mintegy ötven hazatért testőr egy része őrnagyként, a többi századosként fejezte be a szabadságharcot.
A szabadságharc utáni megtorlás során a kézre került egykori testőröket halálra ítélték, amit azonban a „legfelsőbb kegyelem“ minden esetben hosszú börtönbüntetésre változtatott. Egyikük, Andrásffy Károly végül mégis mártírhalált halt 1853-ban, a Mack – May – féle függetlenségi szervezkedés részeseként.
Az egyéb foglalkozási ágaknál felsoroltak között további 109, korábban – még 1848 előtt – kilépett császári-királyi hadnagyot és főhadnagyot, valamint 410 egykori – hosszabb-rövidebb ideig szolgált – altisztet és hadfit találunk.
Ha ehhez hozzá vesszük az egykor más hadseregekben – pld. az 1830-1831-es lengyel felkelésben – szolgált tiszteket: 25 fő, illetve altiszteket: 7 fő, egészen magas számot kapunk. E szerint a honvédsereg 2600 századosa közül 581 volt a korábban tisztként szolgálók és 883 az egykori altisztek, illetve tisztjelöltek száma. A kettő együtt az egész századparancsnoki kar 56,3 százalékát tette ki.
A táblázatban feltüntetett hivatalnokok és alkalmazottak alatt a vármegyei, állami, városi tisztségviselők, valamint a kincstári- és magánuradalmi alkalmazottakat értjük. (Közöttük jelentős volt azoknak a magánuradalmi gazdatiszteknek a száma, akik 1848 tavaszán a jobbágyfelszabadítással elvesztették állásukat.)
A szabadfoglalkozású értelmiségieken belül a legnépesebb csoportot 199 fővel az ügyvédek, valamint a jogvégzett, de ügyvédi vizsgát még nem tett jurátusok – 111 fő – képezték. őket a tudati meggyőződés mellett szintén komoly egzisztenciális okok késztették arra, hogy beálljanak a honvédseregbe, ahol műveltségük, képzettségük alapján tisztek lehettek.
A honvédseregben a tiszti előléptetéseknél alapvetően a fokozatosság elve érvényesült. Ettől azonban esetenként a körülmények hatására el kellett térni. Az 1848. augusztus – szeptemberében alakult az önkéntes nemzetőrcsapatok tisztjeit például a törvényhatóságok nevezték ki, többnyire az utóbb említett két kategóriához tartozó önkéntesek közül. Így gyakran olyan helyi „notabilitások“ – földbirtokosok, ügyvédek, vármegyei hivatalnokok, stb. – is egyből hadnagyok, főhadnagyok, vagy mindjárt századosok lettek, akik nem rendelkeztek katonai képzettséggel. Az önkéntes nemzetőri zászlóaljak későbbi honvéddé alakítása során azonos rendfokozatban ők is honvédtisztté lettek, jóllehet ez szakmailag nem minden esetben volt indokolható.
Az iparosokból és kereskedőkből lett honvéd századosok többsége egykori császári – királyi altiszt volt, s mint említettük elsősorban a szakmájukkal összefüggő tüzérségnél, az utászkarban, az Országos Ruházati Bizottmánynál szolgáltak, illetve a kereskedők többnyire a pénzügyekkel foglalkozó számvevő tisztek lettek.
Végül a diákok jobbára az akkor két éves jogakadémiák, illetve egyéb felsőoktatási intézmények – mérnök, teológus, orvos, gyógyszerész – hallgatói voltak, akik nagy számban lettek honvédek, s közülük 67-en a századosi rendfokozatot is elérték a szabadságharc folyamán.
