3. NEMZETISÉG, VALLÁS, ÉLETKOR
3. NEMZETISÉG, VALLÁS, ÉLETKOR
A honvédsereg századosainak nemzeti hovatartozását az esetek nagy részében nehéz egyértelműen meghatározni. Erre a kérdésre a soknemzetiségű reformkori Magyarországon születettek esetében ugyanis sokszor nehéz egyértelmű választ adni. Ekkor ugyanis még élt az úgynevezett „hungarus“ szemlélet mely alapján a nemzetiségek kiváltságos osztályhoz, a nemességhez tartozó tagjai magukat a „nemes magyar nemzet“ tagjának, illetve ilyen értelemben magyarnak tekintették. (Nem szólva arról, hogy a nem magyar városi polgárság és értelmiség egy része is hasonlóan gondolkodott.) Ám ugyanakkor már működött a polgári nemzet fogalom is, az „azonos nyelven beszélők“ összetartozásának tudata, mely az etnikai származás érzetét erősítette. Végül a reformkorra jellemző volt egy erős magyarosodási hullám megindulása, melynek 1848-ra már jelentős eredményei voltak. (A szabadságharc idején divattá vált névmagyarosítás során például 122 százados vett fel magyar nevet.) A nemzetiség megállapításához tehát tudnunk kellene, hogy ki minek tartotta magát, s vajon ezt etnikai, avagy más megfontolás alapján tette-e. Erre vonatkozóan azonban többnyire hiányoznak a konkrét adatok. Ezek hiányában inkább csak becslésekbe bocsátkozhatunk a név, a születési hely, a vallási hovatartozás – valamint az esetlegesen feltárt nyelvismeret – alapján.
A külföldi származású tisztek nemzetiségének megállapítása már könnyebb feladat. Esetükben szinte bizonyosnak vehetjük, hogy születésükre nézve 84-en lengyelek, 48-an osztrákok, 15-en németországi származású németek, 21-en horvátok, 19-en olaszok 9-en pedig csehek voltak. (Mellettük két görög, valamint egy-egy angol, belga (flamand), skót és török születésű századosról van tudomásunk)
A lengyel nemzetiségű századosok kétharmad része a lengyel légiókban, a többi magyar honvéd alakulatoknál, valamint a vezérkarban szolgált. (Többen közülük ugyanis a bécsi hadmérnöki akadémián, illetve a bécsújhelyi katonai akadémián végeztek, tehát rendelkeztek az ehhez szükséges ismeretekkel.) Esetükben három csoport különíthető el: a volt császári-királyi tiszteké, az 1830/31-es lengyel felkelés veteránjaié, végül pedig a magyar jurátus ifjúság lengyel változatáé. A szükséges katonai ismeretek, valamint a tudati meggyőződés – „lengyel-magyar közös szabadság“ – birtokában a lengyel tisztek és katonák jelentős mértékben járultak hozzá a honvédsereg sikereihez.
A lengyel születésű századosok között meg kell említenünk a francia nevű Karol d'Abancour-t, akinek nevét már 1848 nyarán szárnyra kapta a hír, mint a határőrvidéki Fehértemplom egyik hős védőjét, s akit a szabadságharc után Haynau kivégeztetett. Szólnunk kell a hősi halált halt Władysłw Dzwonkowski és Wictor Krobicki kapitányról, Konrad Rulikowski-ról, aki az orosz hadseregtől állt át a magyarokhoz, s ezért életével fizetett, Aleksander Wimpeller hadnagyról, aki viszont a császári hadseregtől szökött át a honvédsereghez. S nem feledhetjük Józef Jagmint, az 1849. április 2-án vívott hatvani ütközet egyik hősét, vagy Teofil Lapiński századost, a kiváló ütegparancsnokot, aki a világosi fegyverletétel után Komárom várába szökött, hogy tovább harcolhasson.
A szabadságharc 48 osztrák születésű honvédszázadosának nagyobb fele a császári-királyi hadsereg altisztje, vagy hadnagyaként csatlakozott 1848 őszén a honvédsereghez. A többiek – Karl Andre, Ernst Bresslern-Sternau, Georg Grauvogel, Karl Hammerschmidt, Jakob Reichhardt, Anton Uetz-Löwenberg gróf, stb. – a bécsi forradalomban részt vett menekültek voltak.
Hasonló mondható el a németországi származású századosokról. A császári -királyi hadseregben jelentős számú németországi születésű tiszt szolgált, akik közül különböző okok folytán többen csatlakoztak a magyar szabadságharchoz. Közülük a „huszárszöktető“ Georg Amsberg hadnagyot már említettük – ő később Amerikába került, ahol a polgárháború során az északiak seregének tábornoka lett. Kevésbe szerencsés sors jutott a hanaui születésű Albert Gelan századosnak, aki 1849. július 14-én 21 évesen a hegyesi csatában áldozta életét a magyar szabadságért.
Noha a horvát és olasz nemzetiségűek csak egy kis töredékét adták a honvédsereg századparancsnoki karának, érdemes róluk is megemlékeznünk. Bár a horvátok 1848/49-ben a magyar szabadságharc ellen küzdöttek, a császári-királyi hadsereg horvát tisztjei, valamint a Jellačić-csal politikailag szemben álló horvátok közül többen a „magyar ügy“ mellé álltak. Az utóbbiak közé tartoztak például a túrmezei – turopoljai – horvátok, akiknek egy 30 főnyi csapata 1848 őszén, Jellačić támadása idején a magyarok segítségére sietett. Közéjük tartozott Spányik Károly, aki később egy gerilla csapat századosaként tevékenykedett. (Az egykori túrmezei csapat tagjait 1849 tavaszán különben hadnaggyá nevezték ki az alakuló honvédzászlóaljakhoz.) Ugyancsak Jellačić uralma elől menekült Zágrábból Magyarországra Josip Domin, aki a honvédseregbe állva végül százados lett. (Testvére, Ignác pedig az egyik honvédzászlóalj főorvosa lett, szintén századosi rangban.)
A honvédsereg horvát születésű tisztjei közül a legismertebb a tábornokká, majd aradi vértanúvá lett Knezich Károly. Mellette azonban megemlíthetjük a Czappan testvéreket – József és Mihályt – , akik közül az előbbi a 39. gyalogezred 3. zászlóaljának őrnagy-parancsnoka, az utóbbi pedig ugyanezen zászlóalj századosa lett. Karol Pavleković főhadnagyot, aki 1848. október elején a 48.gyalogezed soproni főhadfogadó állomásának 30 katonájával csatlakozott a nyugat-dunántúli népfelkeléshez, hogy útját állja az Ausztria felé menekülő Jellačićnak. S szólhatunk Petar Ergottić határőr főhadnagyról, aki a magyar-horvát testvériség híveként felvilágosító munkát végzett a bródi ezred horvát katonái között, hogy azok ne harcoljanak a magyarok ellen.
Az olasz születésű századosok között említést érdemel Gustavo Massoneri, akinek szabadságharc alatti kalandjai egész kis regényt érdemelnének. Massoneri őrmestert a 23. Ceccopierri olasz legénységű gyalogezred egyik századával 1848. május 10-én a budai Szent György térre rendelik, egy tüntetés elfojtására. ő azonban megmagyarázza katonáinak, hogy nem szabad lőni, mivel a magyarok is szabadságukért küzdenek, mint az olaszok. Október közepén több tucat társával akkor már Morvaországban állomásozó alakulatától átszökik a honvédsereghez, s megalakítják annak kötelékében a Frangepán csapatot. A csapat 1849. február elején, Lipótvár feladásakor a császáriak fogságába esik. Massonerinek azonban sikerül megszöknie, s májustól már, mint az olasz légió századosa harcol a szabadságharc végéig.
A szabadságharc olasz tisztjeinek – köztük századosainak – többsége különben az említett 23. és a 16. (itáliai sorozású) császári-királyi gyalogezred altisztjei közül került ki, akik nem voltak nemesek, valamint – a császári hadseregben vezetett nyilvántartási kartonjuk szerint – valamilyen iparos mesterséget űztek besorozásuk előtt. (Azért az olasz főnemesség is „képviselve volt“ a huszár századosként hősi halált halt Albin Genottebáró, valamint Luigi Martinengo gróf – szintén huszárszázados – személyében.)
A magyarországi születésű századosok nemzetiségi megoszlásának megállapításához – legalább is negatív értelemben – segítséget nyújt annak szemrevételezése, hogy ki milyen vallásfelekezethez tartozott. Ez az ismert 2293 esetben az alábbiak szerint alakult.
Vallás
|
Fő
|
%
|
Római katolikus
|
1566
|
68,3
|
Református
|
415
|
18,1
|
Evangélikus
|
233
|
10,2
|
Görög keleti
|
27
|
1,2
|
Görög katolikus
|
26
|
1,2
|
Unitárius
|
14
|
0,5
|
Izraelita
|
12
|
0,5
|
Összesen:
|
2293
|
100,0
|
Mivel a magyarországi nemzetiségek közül a szerbek, valamint a románok nagy többsége a görög keleti vallást követte a fenti adatok alapján egyértelmű, hogy e két nagy nemzetiség nem – illetve alig – volt képviselve a honvédsereg századosai között. (Ennek alapvető oka természetesen a tragikus szembefordulás, a magyar-szerb, illetve a magyar- román polgárháború volt.) Bár azt is meg kell jegyeznünk, hogy a Délkelet–Alföld, a Partium és Máramaros megye románsága végig a magyar szabadságharcot támogatta. Az itt, valamint az 1849 tavaszán Erdélyben a honvédseregbe besorozott román honvédek száma megközelíthette a 20 ezret.) Ezzel együtt azonban román születésű tisztek a honvédsereg felső vezetésében nem, s a századosok között is csak kevesen voltak. Az utóbbiak között megemlíthetjük Ioan Iseczeskul, Trajan Loga, Moján Dániel, Pap Döme, Popeszko János (Ioan Popescu), vagy a gyulai születésű, s Amerikában később fényes pályát befutott Pomutz György nevét. (A honvédsereg hadnagyai és főhadnagyai között már több román születésűről tudunk.)
A honvédsereg tisztjei között ugyancsak kevés volt a szlovák születésű. Jóllehet 1848/49-ben a szlovákság megosztott volt, a lakosság nagyobb, döntő fele „magyar oldalon“ állt. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a honvédsereg szlovák katonáinak a száma szintén 20 ezer fő körül mozgott. Csakhogy a szlovák nemzeti mozgalom szűk polgári–értelmiségi– papi vezető rétege, mely számba jöhetett volna a honvédsereg tisztikarában, Bécs támogatása, illetve a mellett döntött, hogy nemzeti céljait az udvarral szövetségben próbálja megvalósítani. Ez utóbbival szemben azonban bizonyára más volt a véleménye Csernuska Istvánnak, Jakubik Lászlónak, Petrenko Jánosnak, Szovcsek Tamásnak és Vrchovina Andrásnak, a honvédsereg szlovák nemzetiségű századosainak, valamint több tucat hadnagy és főhadnagy társuknak.
A magyarországi nagyobb létszámú nemzetiségek közül így végül is csak a németség adott jelentős számú tisztet a honvédseregnek. A századosok esetében ez mintegy 150 főt jelentett. Többségük a német, vagy részben német lakta városokból és vidékekről – pld. Tolna megye, Temesi Bánság, Szepesség – származott. A magyarországi németek nagy többsége – az erdélyi szászokat leszámítva – a szabadságharcot támogatta, mely különösen erős volt a Szepességben, illetve a Délvidéken.
A szepességi cipszerek ezzel „történelmi hagyományaikat“ folytatták, hiszen már a Rákóczi – szabadságharcban is jeleskedtek. 1848/49-ben ők adták a 19. honvédzászlóalj, valamint a már említett Cornidesz-féle vadászzászlóalj katonáinak jelentős részét. Valamint a honvédsereg tisztikarában is erőteljesen jelen voltak, a századosok között: Klein Viktor, Koch Ferdinánd, Kreichel András, Palzmann Ottó, Pischel Ferenc, Raisz Attila, Roxer Vilmos, Schneider Adolf, Scholtz Pál, Seide Gusztáv, stb.
A délvidéki németek esetében a mozgósító erőt elsősorban a szerb felkelés jelentett. Ez ugyanis nemcsak a magyarokat, de az itt élő nagyszámú németséget is fenyegette. Ennek következtében önvédelemről kellett gondoskodnia. Így nem csupán a kötelezően kivetett újonc kontingenst állították ki a honvédsereg számára, de 1849 tavaszán a Temesi Bánságban két új honvédzászlóaljat is alakítottak, csakis németekből. Ez a 67., valamint a sorszámot már nem kapott „2.bánsági német“ zászlóalj volt. Századosai közül megemlítjük Berwanger Ignácot, Frombach Károlyt, a hősi halált halt Gaszner Károlyt, valamint Unger Lajost.
A kisebb lélekszámú nemzetiségek – így például az észak-keleti vármegyékben élő ruszinok, a bácskai és dél-dunántúli bunyevácok, vagy az erdélyi örmények – többnyire szintén a magyar szabadságharc oldalán álltak, s tagjaik a honvédsereg tisztikarában – századosai között – is megtalálhatók.
Mindezekkel együtt is azonban a századparancsnoki kar döntő része – becslés szerint – közel 80 százaléka a magyar etnikumhoz tartozott.
A vallási hovatartozás bemutatását ugyan a nemzetiségi megoszlás kiderítéséhez hívtuk segítségül, ennek a kérdésnek azonban önálló jelentősége is van. A későbbi Habsburg-párti történetírás ugyanis előszeretettel állította be 1848/49-et (is) protestáns felkelésnek. A honvédsereg tábornokainak és törzstisztjeinek – korábbi kötetünkben már közölt – , valamint a századosi kar itt található, a felekezeti hovatartozásra vonatkozó adatai azonban ezt nem bizonyítják. A tisztikar felekezeti megoszlásának adatai ugyanis alapvetően megegyeznek a korabeli Magyarország lakosságának hasonló jellegű adataival. (Leszámítva természetesen a görög keleti vallást.) Igaz, az országos átlaghoz viszonyítva tisztek esetében némi eltolódás érezhető a protestánsok, a reformátusok és az evangélikusok javára, azonban a római katolikusok száma és aránya esetükben is meghatározó.
Figyelmet érdemel végül, hogy a századosi karnak 12 izraelita vallású tagja is volt. (A zsidó születésű századosok száma ennek közel a duplája volt – ők azonban már 1848 előtt más vallásra tértek át.) Önmagában nem sok ez ugyan, de jelzi a tendenciát: a honvédseregben jelentős számú zsidó önkéntes szolgált, akik közül vagy negyvenen hadnagyok, illetve főhadnagyok lettek.
A zsidó születésű századosok között megemlíthetjük Ballagi (Bloch) Mórt, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagját, aki Görgei tábornok törzskarában, illetve a hadügyminisztériumban teljesített szolgálatot. Csatáry (Grósz) Lajost, aki orvostanhallgatóként csapott fel honvédnak, s az erdélyi harcok során lett százados. ő a kiegyezés után neves orvos, illetve MÁV főorvos lett. Hollaender Gyula – Hollaender Lajos vagyonos kereskedő, a magyarországi zsidó közösség egyik ismert vezetője, 1848/49-es honvéd őrnagy fia – szintén közvitézből vitte fel századosságig, a dualizmus időszakában pedig a Debreceni Ipar- és Kereskedelmi Kamara elnöke lett. Zsidó születésű volt Reinfeld Dénes Dániel, a német légióból alakított 126. honvédzászlóalj utolsó parancsnoka, valamint Aranyi (Goldstein) Márk, akikről, mint bátor katonáról Leiningen tábornok is megemlékezik naplójában. (Az 1849. február 24-i cibakházi összecsapásban a fogságba esett Leiningent Aranyi szabadította ki néhány társával.)
A honvédsereget felállítása során a 18 – 19 – 20- 21- 22 éves korosztályokból toborozták, illetve sorozták. Mellettük önkéntes alapon az ennél idősebb korosztályokból is sokan lettek honvédek, s ugyancsak idősebbek voltak az előbbieknél az 1848 őszén a honvédsereghez csatlakozott császári -királyi alakulatok katonái. (A császári-királyi hadseregben ugyanis hét év volt a „kapituláció“, a kötelező szolgálati idő.)
A zömében fiatalokból álló honvédsereg századosainak zöme szintén fiatalokból állt. Ezt bizonyítja az alábbi, a századparancsnoki kar életkori megoszlását szemléltető táblázat is.
Életkor
|
Fő
|
%
|
20 év alatti
|
77
|
3,3
|
20 – 29 éves
|
1114
|
48,2
|
30 – 39 éves
|
819
|
35,5
|
40 – 49 éves
|
210
|
9,0
|
49 év feletti
|
93
|
4,0
|
Összesen:
|
2313
|
100,0
|
A századosok nagyobb felét, 51,5 százalékát tehát a 30 évesnél fiatalabbak tették ki.
A honvédsereg legfiatalabb századosa az 1834-ben született, tehát mindössze 15 éves! balázsfalvi Kiss Mihály, a 16. Károlyi huszárezred alszázadosa volt – bár ő több más nyilvántartásban „csak“ főhadnagyként szerepel. Az 1833-ban született Kléger József 14. Lehel huszárezredbeli, valamint Pálinkás Gyula és gróf Rogendorf Róbert szintén Károly huszárezredbeli századosok rangjához azonban már nem fér kétség. 17 évesen további tizenketten, 18 évesen huszonöten, végül 19 évesen harminchatan érték el a századosi rendfokozatot.
Az „ellenpólust“ a 71 éves Wettstein Antal, a 67 éves Kecskés József, a 66 éves, hősi halált halt Bulyovszky János, valamint a 65 éves Görög György képezte. ők, valamint a 49 év feletti századosok általában nem a harcoló csapatoknál, hanem különböző „béke-beosztásban“ – térparancsnokságokon, katonai intézményeknél, hadi kórházaknál stb. szolgáltak.
Végül megvizsgáltuk a századosok 1848/49-es családi állapotát. E szerint a szabadságharc idején 1408 fő még nőtlen – 69,7 % -, 531 fő pedig már nős (26,3 %) volt. Továbbá özvegy volt 25 fő (1,2 %), s a szabadságharc alatt nősült 57 fő (2,8 %.)
