BEVEZETŐ
BEVEZETŐ
Ajánlom e kötet
Nemzetünk érdekében kifejtetett
felbecsülhetetlen értékű tevékenységéért
Tőkés Lászlónak és Böjte Csabának
Nemzetünk érdekében kifejtetett
felbecsülhetetlen értékű tevékenységéért
Tőkés Lászlónak és Böjte Csabának
| Bona Gábor |
A magyar történelem kiemelkedő korszakait, sorsfordító eseményeit számba véve bizonyára nem túlzok, ha azt mondom, hogy mindmáig az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ,,viszi el a pálmát” a magyar történeti művek mennyisége tekintetében. Az elmúlt mintegy 160 év alatt összefoglaló munkák tucatjait, s tanulmányok százai – sőt ezrei – láttak napvilágot e korszak történetével kapcsolatban. Ennek nyomán azonban máris felmerülhet a kérdés, vajon lehet-e még újat mondani, a korszak történetei megítélését befolyásoló adatokat felsorakoztatni a szabadságharccal kapcsolatban?
A válasz számomra egy kétség nélküli igen. Igen volt, s ma is az. Hogy miért? – annak több oka is van. Egyrészt az, hogy a ,,nagy egész” egy eseménysorozat megnyugtatóan hiteles összefoglaló története csak úgy állhat össze, ha az ezzel kapcsolatos mikrotörténeti adatokat is hiánytalanul ismerjük. A másik ok pedig az, hogy a magyar 1848/49 történetét (is) meg kellett és meg kell tisztítani a politikai ráhatások – mindenek előtt az 1950-es, 1960-as évek – kommunista – ideológiájától. (Például, hogy az igazán haladó erőt 1848/49-ben csak a szélső baloldal képviselte, s hogy a ,,törpe minoritással” szemben a Békepárt, mely az országgyűlés nagy többségét adta, a ,,megalkuvók”, sőt az ,,árulók” pártja volt. Csakúgy mint Görgei, aki szintén a szabadságharc árulója lett, császárhű tisztjei élén. Ezek a vádak lényegében azt az alapvető tényt tagadták, hogy az 1848/49-es szabadságharc egy egyetemleges magyar összefogáson alapult, amelynek táborán belül egyesek önvédelmi harcnak, mások pedig függetlenségi háborúnak tekintették a küzdelmet – de ettől függetlenül mégis csak egy tábort alkottak.)
Ám térjünk vissza a ,,mikrotörténethez”, ezen belül is 1848/1849. hadtörténetéhez. Az 1848/49-es honvédsereg vagy annak egyes alakulatai tevékenységét ugyanis lehetetlen értékelni, ha nem ismerjük létszámát, kiképzettségét, felszerelését stb. Ezzel kapcsolatosan csak utóbbi évtizedekben jelentek meg konkrét levéltári adatokon alapuló feldolgozások. A nyitányt e tekintetben Urbán Aladár monográfiája jelentette, amely a – nemzetőrség szervezése mellett – az első 10 honvédzászlóalj alakításának történetét is feldolgozta.
Részben Urbán Aladár említett munkájának hatására is határoztam el, hogy a ’48-as honvédsereg tisztikarát teszem vizsgálatom tárgyává. Azt szerettem volna tudni, hogy kikből állt az 1848/49-es honvédsereg tisztikara, honnan származtak, mik voltak a motivációik, s hogyan viszonyultak a szabadságharc során felvetődött kérdésekhez. Az immár 40 évvel ezelőtt megkezdett feltáró munka eredményeként egy trilógia lett. A Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848–49 (1983, amelynek második, bővített kiadása 1987-ben, ill. harmadik, ismét bővített kiadása 2000-ben látott napvilágot), a Kossuth Lajos kapitányai (1988, ennek bővített kiadása két kötetben 2008–2009-ben jelent meg Századosok az 1848/49. évi szabadságharcban címmel), végül a Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban I–III. kötet (1998–1999).
E kötet a ’48-as honvédsereg mintegy 11 500 tisztjének életrajzát tartalmazzák. A bevezető tanulmányok pedig a szociológia és a statisztika módszereinek segítségével azt kívánták bemutatni, hogy milyen társadalmi rétegekből származott a ’48-as honvédsereg tisztikar, milyen volt nemzetiségi, vallási stb. szempontból összetétele, politikai felfogása, s milyen szerepet játszott a szabadságharcban.
Az említett könyvek törzsanyagát a tisztek életrajzi lexikon képezi, hiszen az említett vizsgálatok csak ennek ismeretében volt elvégezhető. Ám egy lexikon soha sem lezárható, a kutatás lehetőségeitől függ. A rendszerváltások nyomán Szlovákiában és Romániában is szabaddá vált a levéltári anyagokhoz – pl. az anyakönyvekhez – való hozzáférés, s ezáltal a ’48-as honvédtisztek adatainak feltárása. E lehetőség kihasználása is indokolta az említett kötetek újbóli – bővített formában történt – kiadását.
Jelen kötetünk első részében arra keressük a választ, hogy a honvédsereg szervezésével párhuzamosan hogyan jött létre, honnan került ki annak parancsnoki állománya. Továbbá végig kísérjük a honvédsereget azon az úton, melynek során – a válságperiódusok következtében – a honvédsereg tábornoki és törzstiszti kara (ezredesek, alezredesek, őrnagyok) kicserélődött.
A következő fő fejezet a tábornoki és törzstiszti kar összetételét vizsgálja. Ennek során azt próbáltuk megállapítani, hogy milyen társadalmi osztályokból, rétegekből származott ez a parancsnoki kar. Tovább, hogy milyen volt e parancsnoki kar nemzetiségi, vallás stb. összetétele. (Pl. vajon milyen motivációk vezették a magyar szabadságharc táborába a lengyel Bem, a német Leiningen, az osztrák Poeltenberg vagy a szerb Damjanich tábornokot.
A harmadik rész lényegében lexikon, amely a honvédsereg (és nemzetőrség) 1127 tábornokának és törzstisztjeinek az életrajzát tartalmazza. (Ezen belül dőlt betűvel azok a tisztek szerepelnek, akik 1848/49. fordulóján elhagyták a honvédsereget.) Ehhez kapcsolódóan megemlítjük azt a 25 császári-királyi tisztet is, akik ugyan nem lettek a honvédsereg tisztjei, de 1848 őszéig részt vettek annak szervezésében, ill. vezetésében.
Itt szeretném köszönetemet kifejezni azokban az ismert történészeknek, akik pályám kezdetén hasznos tanácsaikkal, útmutatásukkal a segítségemre voltak. Így Borus Józsefnek, Katona Tamásnak, Kosáry Domokosnak, Spira Györgynek, Szabad Györgynek, valamint Urbán Aladárnak.
Köszönet illeti továbbá az 1848/49-es szabadságharc történetével foglalkozó ,,új” generáció kiemelkedő képviselőit: Hermann Róbertet, Csikány Tamást, Hajagos Józsefet, Kedves Gyulát, a ,,lengyeles” Kovács Istvánt, Pelyach Istvánt, Süli Attilát és Zakar Pétert, akik nem csak kiváló publikációik, de önzetlen adatközléseik révén is segítségemre voltak munkám teljesebbé tételéhez.
Ugyancsak elismerés illeti azoknak a helytörténészeknek, lokálpatriótáknak a sorát, akik köteteim alapján ’48-as ,,honvédtisztjeim” sírjait felkutatták, rendbe hozatták és a március 15-i, május 21-i vagy október 6-i megemlékezés színterévé tették.
Végül köszönetemet fejezem ki a Nemzeti Kulturális Alapnak, a Miskolci Egyetem vezetésének e kötet anyagi támogatásáért, valamint Balsai Gyula Pálnénak a kötet szövegének lelkiismeretes gondozásáért.
Dorog, 2015
Bona Gábor
Bona Gábor
