Betyár-romantika.

Teljes szövegű keresés

Betyár-romantika.
Egyedül a betyár-romantika mutathat föl eredeti terméket a megyéből. Ez az Angyal Bandi verses tragédiája. Angyal Bandi, a népszinműben is megörökitett betyár az Ónody-család sarja volt; Ónody Andrásnak hívták. 395Nyíriben született; atyja a gróf Károlyiaknak volt gazdatisztje, úgy amint Milfai atyja a veszprémi püspökségé. Szülőháza már nem áll, helyébe a Károlyi grófok vadászlakot építettek. Volt Angyal Bandinak egy parasztleány kedvese, kitől fia született. A szülésnél a már akkor bujdosó Angyal Bandi segédkezett s a Mátyás királyról elnevezett Királykút mellett folyó patakban fürdette meg az ujszülöttet. Ennek a fia, vagyis Angyal Bandi unokája ma is él, lehet körülbelül hatvan éves.
Angyal Bandi régi nótájából, melynek egyes szakaszait országszerte ismerik, hat versszakot énekelnek Nyíriben:
Lám megmondtam Angyal Bandi, nem menj az alföldre,
Csikósoknak, gulyásoknak közibe, közibe;
Mert megtanulsz lovat lopni ézíbe, ézíbe,
Majd ugy kerülsz a vármegye kezibe, kezibe.
Rajta volt az aranyrojtu gatyája, gatyája,
Trézsiából volt a matériája, riája.
Fátyolkendő a nyakába ékesen, ékesen;
Czifra süveg a fejében kényesen, kényesen.
Mikor kezdi Angyal Bandi a lovát nyergelni,
Czifra csengős szerszámjával fékelni, fékelni,
A négy lábát hosszu sallang boríjja, boríjja,
A két vállát a bundája nyomíjja, nyomíjja.
A dorogi csaplárnénak két lánya, két lánya,
Hijja Bandit écczakára az ágyra, az ágyra;
Alabastrom a homloka, nem márvány, nem márvány,
Fekete két szemöldöke szivárvány, szivárvány.
Mikor szokott Angyal Bandi sétálni, sétálni.
A vásárban a lovakat vizsgálni, vizsgálni.
Rajta ütött Göncz városa megfogni, megfogni,
Ekkor kezdett Angyal Bandi bámulni, bámulni.
Megkötözték Angyal Bandit kötéllel, kötéllel,
Ugy kisérték fel Kassára fegyverrel, fegyverrel,
Egy iccze víz, egy font kenyér Bandinak számára;
Harminchárom fontos vasat kezére, lábára.
Ezen a népballadán már helyi vonatkozásainál fogva rajta van az eredetiség bélyege. Egyéb eredeti népdalok nincsenek Abauj-Torna vármegyében. Kölcsönzött dalok rendre, melyek az Alföldről vagy a palóczságból származtak be; ujabb időben a szinpadról hallott dalok terjedtek el a városból visszatérő cselédek és katonaviselt legények utján. A tótok meg a magyar dalokat idomitják át saját ajkukhoz.

CSEREHÁTI KONDÁSBALTA.
(Eredeti rajz) Zárókép

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem