Épitkezés. Meczenzéfi ház.
Épitkezés. Meczenzéfi ház.
Legnagyobb hasonlóság még az épitkezés módjában nyilvánul Abauj-Tornavármegye lakói közt, jóllehet a részletekben, különösen a külső formában sok eltérést vehetünk észre. A házak belső elrendezése rendszerint egyforma az egész vármegyében. Kevés kivétellel egy tető alatt épül egy szoba, konyha, kamara, istálló. A városokban természetesen a nagyobb városoktól ellesett stilizáló formák kezdenek terjedni; a régi alakok közül csak egy jellemzeteset találunk Kassán kívül; ez a meczenzéfi ház, mely szepességi származásu. Az eredeti meczenzéfi ház, mely fából épült, csak kevés példányban van már meg, ámde az újabb épitkezéseknél is megtartották alakját, melyet Meczenzéfen alul, még Szepsiben is láthatunk. Magas, hegyes szögü zsindelyteteje van meredek oldallal, hogy a hó és eső hamarabb letakarodhassék. Jellemző a csúcsfal közepe táján kiugró zsindelyfödél, mely a homlokfalat védi az eső károssága ellen s ernyőül szolgálhat a ház előtt álldogáló vagy üldögélő lakosoknak. Ez a kiugró tető mely körülbelül ugyan 380arra a czélra szolgál mint a matyó házak üstöke, sőt elhelyezése hasonló is hozzá, igen érdekes különlegességük e házaknak. A házak, mint később a gönczi cseh házaknál fogjuk látni, oly módon épültek, hogy egyik a másikánál valamivel kijebb állott az utczasoron, mely ekképpen lépcsőzetes alakot nyert.
MISZLÓKAI FÉRFI.
(Saját felvételünk)
A szalmatetejü falusi házak jellemző födésmódja a garádos (lépcsőzetes) fedés, mely felső Magyarországnak ezen a keleti részén szokásos és csak a Tiszánál meg nyugatra Gömör vármegyében szünik meg. Legczifrább a tótoknál, a kik úgy, mint a ruházkodásban, a házaknál is leginkább szeretik a czifrálkodást. A tótok a tető oldalait és a csúcsfalat pótló oromzatot általában garádosan fedik. A fedésre használt vékonykötésü zsuppot kicskának nevezik, mely elnevezés a magyarok közt is elterjedt. Mentől messzebb jutunk dél felé, a magyarlakta vidékre, annál egyszerübb lesz a tető, néhol csak az orom, sok helyen már csak a tető éle van garádozva.
A házfalak épitőanyagául ma már kevés helyen használják a fát. Régebben még a hegyvidéki falvakban is, a hol könnyü szerrel juthattak volna jó épületkőhöz, általánosan fából épitették a házakat, sőt a templomokat is, mert nagyon olcsó volt a fa, sőt ingyen is kaptak, csakhogy irtsák a sűrüségeket. A fa megmunkálása is könnyebb volt; a durván ácsolt gerendákat közönséges kötéssel egymásba rótták, mint a kalitkát, s zsuptetőt vertek rá, hogy meleget tartson; míg a kőből való épitésre tanult kőmüvest kellett volna alkalmazniok. Ámde ma, mikor a fát már jól értékesíthetik, az olcsóbb kő, az agyagos területtel biró községekben a vályog, a jobb móduaknál a tégla lép helyébe. A sík völgyön lakóknál, a kikre nézve költséges lenne a kő szállitása, a téglát meg drágálják, gyakori a tömés-, vagy boronafal. Kémény majd minden házon van. A füstös konyha már ritkaság. A kéményt rendesen fából épitik és szalmával burkolják körül. Hogy ez valami nagy mentességet adna a tűz ellen, azt senki sem állithatja. A gyakori tűzesetek után kénytelenek a lakosok cserepes házakat építeni. A hol ma nagyobb számu cserépfödelet látunk, ott bizonyosan nem rég tűzvész dúlt. A cserépfödés természetesen merőben megváltoztatja a házak formáját, részint az erősebb alapítmény miatt, részint a városi kőművesmester sablonos mesterkedése folytán. A különböző magyar vidékek jellemző épitésmódjának ismerete és a megfelelő vidékek uj épitkezéseinél való alkalmazása nagyon kivánatos lenne. Pusztító tűzvészek következtében épült ujjá egy része Makrancz, Miszlóka és Felső-Mislye falvaknak.
MISZLÓKAI LEÁNY.
(Saját felvételünk)
