Népviselet.
Népviselet.
Ha már az épitésmódban annyi változatosságot figyelhetünk meg, még többet fogunk találni a nép ruházatán. Bizonyos kölcsönhatás mindenütt észrevehető; de éppen a kölcsönhatás sokfélesége sokszorozta meg a különbséget a ruházat egyes darabjaiban, szabásukban, a ruhaviselő nép szinérzékében, sőt a ruhák neveiben is. Általánosan jellemző, hogy a magyarság mindenütt jobban kedveli az egyszerüt, mint a tót, a ki szereti a feltünőt, czifrát. Az ornamentika történelme körülbelül megállapitotta, hogy a túlon-túl sujtásos, czikornyás dísz a szláv befolyás eredménye. Ezt az abauj-tornavármegyei nép viselete maga képes bizonyitani. A magyarok inkább az élénk ellentétes, de nem kiáltó szinekben keresik a hatást, diszítésük inkább értékes, mint czikornyás; fa fényüzésre hajlandók, nem czifra, de nehéz, áros szövetet választanak. A tótok és az eltótosodott magyarok a rikító szineket, túlhalmozott, sujtásos, rikító hímzést, czafrangot, módjukhoz mérten többé-kevésbbé fölösleges ékszert kedvelik. A magyar nép viseletének egyszerüsége különben sok helyen tán nem is annyira eredeti, hanem az egykor az egész Hernádvölgyén és a szomszéd területén uralkodott református vallás puritanizmusának befolyása alatt fejlődhetett; mert a mint a Tiszavidékről jövő lelkészek és tanitók a nép nyelvében is eltörölhetetlen nyomokat hagytak tanításukkal, nyilván hatással lehettek öltözetének módositására is. A gönczi viseletben például igen sok közös vonás van a tiszántúlival. Legkevésbbé változik, mint egyebütt is, a férfiak ruházata; de annál inkább a nőké. A városi befolyás, a gyárilag készült, majdnem kivétel nélkül Ausztriából importált szövetek, melyek a házi szőttest egészen kiszoritották, nem kis mértékben módositották a ruházkodást. A mi a szövetek mintázatát illeti, igaz, hogy a külföldi gyárosok a jó üzlet kedvéért alkalmazkodnak a nép izléséhez, a mint arról az országos vásárokon meggyőződhetünk; de a maguk felfogását is belevegyítik s így folytonosan közreműködnek a népviselet eredetiségének kiforgatásában. A városi cselédek meg a legújabb nemzetközi divat formáit csempészik ki a falukra; sőt legutóbb már az Amerikából visszatért kivándorlók is hozzájárulnak az eredeti viselet formáinak átváltoztatásához és elhagyásához. Még a férfiak sem állhattak ellen ez áramlatnak. Udvarnokon az Amerikát megjárt emberek meghonositották a pantallót és a hosszu kabátot, azt a szabásut, melyet császárkabátnak hivunk. Az anyagi jólét vagy a kereset megfogyása természetesen szintén érezteti hatását, első sorban a külső dísz szegényebbé válásában vagy teljes megszünésében, mint például a Hernádvölgy alsó részén Novajban, Idrányban, Garadnán, a hol a valaha szokásban levő himzést ma már elhagyták és sima ruhát viselnek. Máshol meg éppen nagyon elharapódzott a fényüzés a nők között úgy, hogy ünnepi viseletre általánosan selymet vagy félselymet meg bársonyt választanak.
384Ha Szikszónál belépünk a Hernádvölgybe és innen indulunk fölfelé, keresztül-kasul járva a megyét, lépten-nyomon megfigyelhetjük a ruházatban majdnem faluról-falura forduló változatosságot. Szikszón és környékén, kivált ünnepnapon még borjuszáju ingben járnak a legények, széles sötétkék vagy fekete szegélylyel és zsinórzattal diszített szűrüket panyókára vetve; keskeny kajla karimáju kalapot, pitykés mellényt, ránczos száru csizmát, bő gatyát viselnek. Téli felsőnek, főleg a kevésbé módosak a közönséges fekete gubát is használják, vagy bekecset hordanak. A nők rendesen barna vagy barna-tarka szoknyát, vállon átkötött kendőt, ingvállt viselnek; az öltözet kimaradhatatlan kiegészitője a kötény. Föllebb, Léhen és a vele szomszéd helységekben derékra valónak nevezik a mellényt, e fölé ujjas lajbit vesznek, téli felsőül a ködmönt, gubát, fehér vagy fekete szürt viselik a férfiak. A nők piros, kék, barna vagy fekete-vörös ujjas lajbija pitarka, szállóka, dugdki; a melegebb zubbonyforma ruha a prémeske. Télen még kis bundát, vagy kendőt, fejrevaló kendőt, fekete csizmát viselnek. A melegebb ruhát pargetból készitik, melyet ördögbőrnek hivnak. Felső-Vadászon már kabátnak hivják a felső szoknyát, a mit az itt lakó tótoktól tanultak el. Mindenütt, a hol tótokkal érintkezik a nép, meghonosult a felső és alsó szoknya olyatén megkülönböztetése, hogy szoknyának csak az alsót (a pendelyt) hivják, a felsőnek a neve kabát. Az egészen magyar Idrányban is így van ez; de itt a felső szoknya általában barnaszinü, s már más nevü ruhákkal is találkozunk. A derékra vett bő ujjas zubbonykát itt, valamint, a hogy látni fogjuk, másfelé is nem telik-nek, a derékhoz feszülőt, melyet alul fodorrral diszítenek, testhez állónak, az ezek alá vett ujjatlan ruhadarabot, melynek körülbelül ugyanolyan szerepe van, mint a városi nők trikó-korzetjének, derekasnak nevezik. Itt már nem igen járnak gatyában a férfiak; még nyáron is posztó nadrágot és ujjast, télen bekecset viselnek kék posztóból, azután apró fürtü fekete gubát. A jobbmódu nők czipőt hordanak. A két utóbb említett helységet összekötő légvonal közepére eső Baktán megint más külsejü öltönyökre találunk. A baktai férfiak bekecse rózsával van kivarrva s bojtos általvetővel felczifrázva, de e mellett hordják a gubát is, alatta pedig a kis lajbit meg a lajbit; a nők pedig a szoknya fölött a libitkét vagy ránczoskát, melyeket nevük maga magyaráz meg. A köténynek a nevét a németektől csenték: surcznak hivják. Nem tapasztaljuk sehol ezen a vidéken, hogy a nők fényüzők lennének. Még kalárist sem igen látunk, legföllebb igen egyszerü fülbevalót.
Idránytól és Novajtól, köznyelven szólva, alig egy jó kőhajitásra van a Hernádon túl Vizsoly; de már mennyire más részleteken akad meg a figyelő szeme! A férfiak a mellény fölé huszárkát, zsinórozott dolmányt öltenek, de ismerik ők is a surczot, melylyel a munkában fehérnemüjöket védik; télen subát és szürt hordanak, mely már czifrább, mint a Szikszó vidékieké; ki van varrva kék, vörös és fekete rózsákkal. A nők szoknyája általában sötét, komor szinü, nagyrészt fekete; a német reklit viselik testükön, de ismerik a nemteliket, melyet sávos pargetből varrnak. Lábbelijük czúgos czipő. A szomszéd helységekben már a vidámabb szineket kedvelik a nők, kivált a Hegyalján, Bodókő-Váralján, Alpáron. Váralján az idősebb nők sötét kékben, az országszerte használatos kék-festő ruhában járnak, de a fiatalok, nem csak a leányok, hanem a menyecskék is fehérben meg pirosban. Itt is kabátnak hivják a szoknyát, de felső repítő; télen bundát hordanak. A férfiak nem kékben, de barnában járnak; egyes öltönydarabjaik nevét ők is a németből kölcsönözték, ujjasukat kitlinek hivják s a 385lajbira sem tudtak magyar nevet faragni. A Vizsolyban még mellőzött ékszerek, ha szerényebben is, de Alpáron már felbukkannak; a leányok, akik szeretik a fehér és rószaszin ruhát, fülönfüggővel és gyürüvel ékesítik magukat. A férfiak itt nem használnak külcsönkért német nevet, hanem derekast és dolmányt vesznek. Festőibb a férfiak viselete Gönczön és vidékén. Buzavirágszinü vagy kávébarna posztóból varratják pitykével gazdagon kirakott, zsinórtalan ujjasukat és mellényüket, csak azonos szinü nadrágjukon van vitézkötéses zsinórozás. Pörge fekete kalapjukat árvalányhaj vagy toll disziti. Szürt nem viselnek, hanem bekecset vagy gubát; azután fekete rámás vagy ránczos csizmát. A nők nem járnak csizmában, hanem papucsban. A városi divat után ők is hordják már a testhez álló bluzt; valamint a nemteliket is, s bár közelükben nincsenek tótok, náluk is kabát a felsőszoknya, mely rendesen barna az idősebbeken, de túlnyomóan fehér és rózsaszin a leányokon.
NÉPVISELETEK ABAUJ-TORNAVÁRMEGYÉBEN.
Buzita. Szikszó.
(Molnár Árpád aquarelje.)
Göncztől a kassai uton fölfelé az első helység Abaujvár s mindjárt mellette van, alig három kilométernyire tőle, Pányok. Az érintkezés gyakori köztük s mégis lényeges különbséget találunk ruházat dolgában a kettő között. Abaujváron a férfiak kék posztó derekas lajbit és ujjast, Pányokon fekete huszárkát viselnek, azonkivül nyáron a pányokiak hamuszin szatinklot ruhát is; Pányokon a leányok színes kalárissal ékesitik nyakukat, Abaujváron általában nem hordanak ékszert. Az egyenesen átellenben, de a hegyen túl, keletre fekbő Nyíriben már többet adnak a nők a maguk csinositgatására. Csipkével díszítik ruhájukat, azonkivül nyakukon különálló díszt, úgynevezett nyakacskát viselnek, ékszerül pakfong gyürüt és szines apró gyöngyöt, fejükre színes, virágos selyemkendőt kötnek. Az idősebb nők ugyan barna és fekete szinben járnak, de a fiatalok a világos szineket szeretik, a fehér, kék, sárga kartonszoknyát. A felső szoknya nekik is kabát, az alsó pendely, melyet házi szőttes vászonból csinálnak, a kötény surcz; a ruha felső része az ingvállon felül derekas és vizitke. A férfiak fekete és fehér (aba) posztóból csináltatják dolmányukat, kitlijüket, derekasukat, télen a nadrágot. Szürt nem hordanak, de gubát, a jobb móduak bekecset.
HÁZ GARÁDOS OROMZATTAL.
(Saját felvételünk)
Nádasdon, a hol különben is sok a tót, már erősen uralkodik a tót befolyás.
A férfiak fehér szürdolmányban járnak, télen nadrágban, mely szintén fehér; a dolmány és nadrág színes vagy fekete zsinórozással és vitézkötéssel van czifrázva. Itt még sötét szinü szoknyát viselnek a nők, de északra, már Mislyétől fogva egész Tihanyig, illetőleg Kassáig uralkodóvá lesz a rikító piros szin. Egészen piros vagy pirosan tarka szoknyában és kendőben jár fiatalja, öregje; a vén asszonyok ugyan sötétebb szövetből 386is varrják ruhájukat, de ez sem lehet egészen sötét, hanem piros virággal koczkákkal, vagy babbal tarkitott.
A megye északkeleti sarka a fényüzés hazája, úgy a magyar, mint a tót nők, de különösen az utóbbiak közt. Kezdődik a nagy czifraság, pompakeresés már Szalánczon s Ránkig, onnan Kassáig általánosan uralkodik. Kemenczén a nők ezüst fonallal czifrázzák s gazdagon zsinórozzák derekasukat; asztal- és ágynemüjökben is kerülik az egyszerüt, de tagadhatatlan, hogy nem kedvezőtlen benyomást keltenek azzal, hogy sokat adnak a külső csinra. Ágyi ruhájukat és asztalnemüjöket piros pamuttal egybeszőtt virágos vászonból készitik. A szorgalmas asszonynépség a férfiak ruhájának daróczszövetét is maga fonja és szövi gyapjuból. Ebből a daróczból varrt, többnyire fekete, kék vagy sárga zsinórzatu dolmányban és nadrágban járnak a férfiak egész évben; még nyáron sem válnak meg a nadrágtól. Szürüket czifrán kivarratják mindenféle színnel. Megjelen már a bocskor is, melyben nyáron járnak.
Pető-Szinyén a férfiak virágos daróczban, nyáron meg szűk, himzett vászonnadrágban és himzett ingben járnak. A nők fényüzése még nagyobb, mint az emlitett helyeken. Először is jellemző a sok csikos, virágos kendő, melyet magukra vesznek; azután a tari-tarka ruha, úgy a felső, mint a kabát, azaz hogy szoknya. A felsőt jobkának hivják s készítik félselyemből, selyemből, sőt bársonyból is. Az ingvállat himzett szalaggal szegik be, de nem maguk csinálják, hanem vásárolják az ugynevezett tamburált szegélyt. Hasonlóan viselkednek Ránkon, de ott a selyem mellett otthonn szőtt posztójukat, a drelichet is használják, azonkivül perkált, vatmolt, pargetet. A férfiak szüre tarka pamuttal virágosra van kivarrva. Nyáron bocskort, télen csizmát viselnek. A férfiruha nevei hunya (darócz ujjas), cholosnya (téli nadrág), nohavki (nyári nadrág), lajbik, gacse (gatya); a nőké: szukeny, kabat (szoknya), chusztka (kendő), podolek (ingváll), szervianka (ujjas). Bátyokon a nők mellénye lajbik, zubbonyuk jobka vagy vizitka, azután jön a kabat, alatta a szoknya; az ing két részből áll, az alsó oplecsko, a váll podolek.
A Kassától nyugatra lakó tót helységekben megint festői változatosságait látjuk a ruházatnak. Legczifrább és legékesebb a Kassa melletti Miszlóka lakosainak ruházata. A férfiak ujjasukat, csuhájukat (szürüket), színes zig-zegvonalakkal, arabeszkekhez hasonló díszszel, tulipán, rózsa és szegfüképpel varratják ki; a nők pártaszerü főkötőt hordanak, melyről hosszan ömlik le a tarka szalagok egész erdeje, mellényük a viszt is díszesen van kiczifrázva.
A szomszéd Tőkésen szintén díszes, de komolyabb alapszinü a viselet. A tarka szinü szoknya helyett a nők festett kék vásznat vagy pettyes fekete kelmét vesznek a szoknyához, melyet farbankának hívnak; e fölé kivarrott ujjatlan ködmönt és fehér gyapjuruhát. Vászonfőkötőjüket és ingüket piros és fekete pamuttal hímezik ki. A nők nemcsak fekete, hanem piros csizmát is viselnek. A közeli bányásztelepek német vagy német eredetü lakosainak befolyása a férfiak viseletében már annyiban érezhető, hogy hosszabb szabásu kabátot is viselnek. Tőkésen a hunkát, Jászó-Mindszenten, szintugy Rudnokon a rokot. Jászó-Mindszenten az a furcsa szokás is uralkodik, hogy ünnepen és vasárnap a nők fehér vagy piros abroszt (ručnik) kötnek magukra nagykendő gyanánt. Alsó szoknyájuk többnyire piros; erre sötéteb szinü felsőt vesznek, rendesen kékest vagy feketét, de a fiatalok fehéret is. Piros csizmát itt is viselnek a nők a fekete mellett; a férfiak általában 387bocskort. Rudnokon már csak fekete csizmát hordanak; de itt megint gyakrabban láthatjuk a nőkön a selymet. A férfiak ruhája egészen elütő szinü, barna és szürke darócz, melyet az asszonyok otthon szőnek.
A mint a magas hegyek közül leereszkedünk a lapályosabb földre, a magyarok közé, kezd elmaradozni a sok virág és tarkaság. Makranczon még uralkodik a himzett ruha, de a férfiak szürén már fekete kivarrást látunk, egyszerü a derekas lajbijuk, ujjas huszárkájuk. Viselik a szürön kívül a gubát is télen. A nők kötésig érő inget, ingvállat, fölötte testhezállót és szállókát, surczot viselnek; a szoknya (kabat) kasmirból, perkálból, kanavászból készül. Piros csizmát itt már nem hordanak a nők.
A Kanyapta-völgytől a Hernádig szintén majd minden községben más-más jellemző vonását találjuk a ruházatnak. A nép szokásait itt nagyjából ismerő városi ember meglepetten csodálkozik akárhányszor, hogy egy nagy vidék népe miről ismeri meg, ki melyik faluból való. Leghamarabb az öltözetnek laikus szemre nézve meg nem különböztethető, de a vidékét ismerő embernek azonnal szembeötlő valamelyes sajátságáról. A Kanyapta-völgy sarkán s a Hernád szurdokában négy egymás mellett álló helység ugyanannyi különbség a viseletben. Ezek a helységek: Perény, Kenyhecz, Hidas-Németi, Tornyos-Németi. Perényben szürkét viselnek a férfiak, Hidas-Németiben fekete vagy sötétkék rokkot, Kenyheczen fekete lajbit és derekast; Perényben és Kenyheczen télen a bekecs vagy ködmön felett csak a fekete gubát használják, szürt nem; ellenben Tornyos-Németin fehér szürben járnak, mely feketével vagy szürkével van kivarrva. A guba Perényben apró fürtü, abból a szövetből készül, melyet ők maguk készitenek nagy tökéletességgel. Kenyheczen dúsabb, göndör fürtü a módosabbakon, egészen egyszerü a szegényebbeken. A női ruházaban, mint mindenütt, itt is élesebbek a különbségek. A kenyhecziek fényüzők, a tehetősebbek ünnepnap selyemben járnak, az alsószoknya alját kihímezik vagy csipkével szegik, a piros vagy fekete vagy sötétkék felsőszoknya alját négy ujnyi széles diszítéssel igyekeznek tetszetősebbé tenni; czipőben járnak. Tornyos-Németiben már semmi díszt sem látunk; a női ruha szövete egyszerü babos vagy virágos sötétkék; de itt is czipőben járnak. Perényben az egészen világos szint kedvelik a nők, kivált a rózsás szöveteket. Itt a felső ujjas jobka, kitle, a szoknya szintén kabát, ezalatt van a pendely; Hidas-Németiben a ruha felső része blúz, nemtelik vagy szorító (testhezálló); himzést ők is alkalmaznak ruhájukon; Kenyheczen nemtelik, bujbel. Kalárist mindenütt látunk a most emlitett helységekben a nők nyakán, de mig Perényben fehér gyöngyöt hordanak, Tornyos-Németiben piros, fehér és zöld szinüt.
A tornai részben általános a kis lajbi (mellény), lajbi vagy rokk (ujjas), mely helyett többfelé már mai városi szabásu rokkot (kabátot) vesznek; a nőknél az ingváll, szoknying, szállóka, lajbi (mellényke), testhezálló, nyakacska (gallér), mente, kendő, néhol a vizitke nevü zubbony. Szürt nem mindenütt viselnek a férfiak, hanem szürke vagy fekete gubát. Tornán a fekete guba a legények felöltője, a szürke a meglett koruakat illeti. Hidvég-Ardón, Szőllős-Ardón, Körtvélyesen, Udvarnokon, Varbóczon a fekete és szürke guba mellett járatos a szür is, sőt Szőllős-Ardón még csak most kezdik viselni a gubát a szür helyett, alkalmasint takarékosságból, mert a kivarrott szür sokba kerül. De festői hatásu is az a szőllős-ardói, virággal bőven megrakott tulipántos szür. Körtvélyesen a tulipán helyett rózsát varrnak rá; Hidvég-Ardón meg már szint cserél, nem fehér, hanem szürke 388vagy fekete. A női viselet szine is ilyen sokszoros alakban változik ezek közt az egymás hátán levő helységekben. Néha nem a divat, hanem más körülmény, mint például vallási szokás is befoly a választásra Hidvég-Ardón, a hol a fiatalok csak az élénk szineket keresik, adventben vagy böjtben ki-ki barna vagy fekete ruhát hord. Tornán karácsony éjjelén és a szilveszteri hálaadó isteni tiszteleten este 6 órakor minden nő, leány vagy menyecske fehér kendőt köt magára, így megy a templomba. Husvétkor a tornai leányok fehér, piros pünkösd napján, a ki csak teheti, piros ruhát ölt fel ünneplőnek. Szádelőn a pirosba játszó szinek a kedveltek. Körtvélyesen a fehér meg a kék, Görgőn, Udvarnokon már a zöld, azután a szürke, kék; Szőlős-Ardón a téglavörös, a csikos vagy virágos, fehér, kék, fekete vagy szürke. Az ing mellét általában kihímezik, néhol a pendelyt is. A fényüzés ezen a részen is elharapózott a szegénység mellett; elhagyják a csizmát s helyette füzős czipőt és magassarku topánkát viselnek vagy papucsot is több helyen. A szövetekben még jobban utánozzák a városiakat; Görgőn az atlasz, selyem, terno és bársony kiszoritja a szerény kartont; Horvátiban szintén hódit a bársony, de itt legalább a nők maguk kötik a diszitésül rávarrott csipkét, maguk készítik a bőven használt fehér himzést.
Egészen különálló, díszes és érdekes a meczenzéfiek ünnepi viselete. Hétköznap, munkában egyszerü, sötét szinü, rövid kabátot, bő gatyát, magas száru csizmát, kötényt viselnek, mint a kovácsok szokták, minthogy a meczenzéfiek többnyire hámorkovácsok. Nyakravalót a meczenzéfi a világért sem kötne fel, még ha küldöttségben a miniszter elé járul is.
HÁZ GARÁDOS TETŐVEL
(Saját felvételünk)
Elvétve még régen divatozott ruhát is látni, zöld hajtókás rövid dolmányt, lapos, fényes, bőrrel bélelt gombokkal kivarrt kabátot, térdig érő, czifrán kivarrt bundákat, de már csak néhány öregen.
Díszesebb a meczenzéfi „mánták” ünnepi öltözete, melyet hagyományos pompájában őriztek meg. A férfiak medveprémes, jó magas kucsmát viselnek, vörös, kihajló posztóval, melyről aranybojt csügg; sötétkék vgy violaszin dolmányt 13 világoskék selyemzsinórral s ugyan ilyen szinü selyembojttal. Erre jön a vörös öv, mely gácsi-szőrből kötött 20 szinórból áll, három részre osztva s hat ezüstgombbal egybeillesztve. Vállukra, panyókára, a dolmánynyal egyenlő szinü, rókaprémes mentét vetnek. A nadrág szintén sötétkék, vagy violaszin, czifra világoskék vitézkötéssel. A csizma fekete kordován, szára felül világoskék zsinórral szegélyezve, ugyanolyan szinü kis bojttal. Ezt a ruhát viselik, ha valamely kiváló vendég érkezik a városba s lóháton kisérik; ebben kisérik ki halottjaikat is a temetőbe.
A nők ünnepi ruhája: csipkével diszített ingváll, nehéz selyemmellényke, 389melyet elől két ezüst csattal kapcsolnak össze, a fölé selyemrojtos kis színes kendőt kötnek. A bő szoknya két színben játszó selyemből való. A menyasszony köténye élénk piros, arany- vagy ezüstcsipkével szegélyezett. A lábbeli czitromsárga kordován csizma, piros sarokkal. A nyakat ötsoros gránátfüzér diszíti, melyet hátul széles színes szalagcsokor foglal egybe. Ugyanilyen színü szalag omlik le a varkocsról. A menyecskék kontyba kötik hajukat s fekete selyemfőkötőt viselnek, mely elől 10–12 cm. széles aranycsipkével van diszítve s a melyről hátul két kb. 12 cm. széles fekete szalag csüng le. Télen aranysujtásos, fehérprémes mentét hordanak. Temetéseken a közeli rokonsághoz tartozó asszonyok fekete selyem sálba burkolják fejöket, úgy hogy a sál közepét homlokukon éles csúcsba kötik, míg két vége elől hosszan lelóg. A meczenzéfi nők erősen ragaszkodnak viseletükhöz s azokat, a kik franczia divatu ruhát viselnek, gúnyból slapczáréknak nevezik.
A hogy ruházatához ragaszkodik a meczenzéfi nép, annyira hagyogatja ősi szokásait, még pedig kénytelenségből, mert a megváltozott viszonyok miatt hajdani jóléte nagyon lehanyatlott. A meczenzéfi nép igen szorgalmas, úgy a férfi, mint a nő; de ma sokkal súlyosabbak a megélhetés körülményei, a minek első sorban a mulatságok fényének és gazdagságának csökkenésében, a kénytelen egyszerüség meghonosodásában kell nyilvánulnia. A meczenzéfi hámoros már kora hajnalban megy munkára, a sokszor messze, néha másfél órányira eső hámorba, s onnan csak este tér vissza házába. Magával viszi reggelijét, a kávét, meg ebédjét, mely szalonnából és burgonyából áll, a mit a hámor tüzén süt meg. Otthonn aztán estebéddel várja felesége, a ki nagy gondot fordít háza tájának és gyermekeinek tisztántartására és rendességére.
Házastársának megkérése még a régi mód szerint, az ősi czeremóniával történik; de a lakodalmat éppen nem tartja, mert nem tarthatja meg a régi módon, dobzódással. Robonyi Géza polgári-iskolai igazgató, a két Meczenzéf belső életének avatott ismerője, ezeket mondja a ma uralkodó s a már letünt lakodalmi szokásról:
Ha megtetszik egy legénynek egy leány s már meg is állapodott, hogy ő lesz a jövendőbelije, fölkéri a prautfadrát, egy titoktartó bácsit, a ki hajlandó szive ügyét dülőre juttatni s egy este beállit vele a leányos házhoz. Előzetesen azonban a prautfadra értesiti a legény legközelebbi atyafiait, hogy készüljenek a nagy eseményre. A prautfadra elreczitálja mondókáját, melyre természetesen az a válasz, hogy ha már úgy van, hogy egymásnak vannak szánva, legyenek hát egymáséi. E pár szóval lesz a legény vőlegény, junka praitcheng, a leány menyasszony, jungfa prauta. Az örvendetes hírre nyomban beállitanak a vőlegény szülei, testvérei, legközelebbi rokonai felbatyuzva sülttel, süteménynyel, melylyel hozzájárulnak a leányos háznál készitett vacsorához. A vacsoránál megbeszélik, hogy miként, hogyan és melyik vasárnap tartsák meg a lakodalmat. A közelmultban hét napig tartó dinomdánommal folyt le a meczenzéfiek menyegzője. Csütörtökön vitték a vőlegény házába négy lovas, felgalyazott szekéren a menyasszony ládáját, magasan megrakott párnákkal, pénteken sütötték a kalácsot, szombaton ölték a sertést, malaczot és baromfit. Vasárnap, hétfőn, kedden tartott a vigalom egyfolytában, szerdán meg azon czímen, hogy a főzőknek is mulatniok kell, tovább mulattak, csütörtökön pedig volt a berekesztő mulatság világos kivirradtig. A vőfélyek csengős kocsin, víg kurjongatások közt mentek a menyasszonyért és úgy vitték esküvőre. A nászmenet a templomból kijövet háromszor körüljárta a piaczon álló Mária-szobrot. A nyoszolyólányok ezután a menyasszonyt atyja házához vitték vissza, a vőlegény pedig párjavesztetten mehetett haza, a hol külön kamrába zárták, s ott kellett egyedül étkeznie; a közös lakodalmi ebéden sem volt szabad részt vennie. Az uj menyecskét anyósa egész kenyérrel fogadta, melyet ezzel 390a szóval adott át neki: „Ném fon dőm a Stökl Prót, dósz isz gutt fa Hungasznót” (végy e kenyérből egy darabkát, jó ez az éhség ellen).
Ma már nem tart egy hétig a lakodalom, a Szűz Mária szobrát sem járják körül és a vőlegény az asztalfőn ül felesége oldalán. De azért még mindig nagy ünnepléssel folyik a meczenzéfi menyegző. Mindig vasárnap megy végbe, a vőlegény házánál. Az összes rokonság hozzájárul a lakodalmi ebédhez; a levesnek való hust és bort a családbeliek adják mindkét részről. A vőlegény rokonai a vőlegény házához ajándékot küldenek: vajat, tojást, csirkét, libát, sőt pénzt is. Ugyanigy küldenek ajándékot a menyasszony rokonai a menyasszony házához. Az ajándékok átadása szombaton délben történik a következő módon: Tiszta fehér asztalkendővel letakart ruhakosarakban viszi két-két aranyfőkötős, csinosan felöltözött menyecske. Elől megy a vezérmenyecske, bal kezében egy tojással telerakott kosárkával, jobb kezében egy összekötött lábu felpántlikázott eleven malaczczal. Nagyobb lakodalmaknál tizenöt menyecskéből áll ez a menet. Az ajándékok átadása dikczióval kezdődik és ebéddel végződik, melyre a menyecskéket a háziak meghívják, azután utravaló kalácscsal (püsadeszn) bocsátják el őket. A menyasszony ládáját és párnáit szombaton este viszik a vőlegény házához, de ma már nem négyes fogaton, hanem néha nagyon is csendesen, egylovas szekéren, minden feltünés nélkül, egy menyecske kiséretében, a kit megvendégelnek s a ki szintén pusadesznt kap. A lakadalmat megelőző estén úgy a vőlegény, mint a menyasszony házánál a legközelebbi rokonok vacsorálnak és a vőlegény a prautfadra kiséretében fölkeresi a menyasszonyt, megajándékozván azt a főkötőhöz és gyöngysorhoz való szalagokkal. Itt aztán ennek örömére mulatnak, tánczolnak. Az esküvő 11 1/2 órakor van. A vőlegény rokonai és az általa meghivottak a vőlegény házánál gyülnek egybe, a honnan párosával elmennek a menyasszony házához. Itt a szülők megáldják gyermekeiket és taraczkdurrogtatás mellett elindul a menet a templomba. Templomból kijövet pénzt szórnak a templom előtt egybegyült czigánynépnek és mire a ház elé érnek, ott már fogadja őket a czigányzene, meg a teritett asztal. A lakodalmi ebéd kezdetén a hochczaczfóta, a násznagy kis mondóka kiséretében pénzt gyüjt, melyet a menyasszony piros selyemkötényébe szór. Ebéd alatt felköszöntők járják. Ebéd után haza mennek, a nők átöltözködnek és estefelé megkezdődik a táncz, mely rendesen reggelig tart. Az esketés utáni napon, tehát hétfőn reggeli 7 1/2 órakor megy az uj asszony négy-öt fiatal menyecske kiséretében a templomba beszentelésre.
A lakodalmak alkalmával még néha ősi régi tánczaik is előkerülnek. Ilyen a prautrán. Olyan körtáncz, melyet a menyasszony kezd meg. Ezt lassan tánczolják oly formán, hogy a tánczolók minden harmadik lépésnél térdet hajtanak; zenéje magyar ütemü, sok tekintetben hasonlít a magyar lassuhoz. A tüchlrán (kendőtáncz) onnan veszi elnevezését, hogy a férfi, a ki két nővel tánczol, nem kezöknél, de két keszkenőnél fogva tartja tánczosnőit. A gyertyatáncz is lassu körtáncz-féle, melyet a padló közelére tett égő gyertya körül tánczolnak. A gyertya tányérban áll s abba pénzt dob a tánczos. A pénzt a czigány kapja. Táncz után a tánczos a gyertya előtt leteríti keszkenőjét s arra tánczosnőjével letérdel s megcsókolja őt. A sidritom lengyelke-féle körtáncz. A régi meczenzéfi tánczokhoz külön zene van s a legtöbbet ének mellett lejtik. Ma legkedveltebb tánczuk a csárdás, melyet a régiek czifrarának híttak. Járják azonkivül a franczia négyest is.
A kereszteléseken a felnőtt keresztszülőkön kívül kiskoruakat is szerepeltetnek, gyakran csak 3–4 éves gyermekeket, a kiket jól megvendégelnek és megajándékoznak.
A temetéseken, mint már emlitettük, a meczenzéfi ünnepi viseletbe öltözött halottvivők kisérik a tetemet. A trombitás zenekar csak ritkán hiányzik. A halottat előbb mindig a temlomba viszik, a hol gyász-isteni tiszteletet tartanak, mely után a holttesttel körüljárják az oltárt s erre áldozatajándékokat tesznek le.
