Festmények.

Teljes szövegű keresés

Festmények.
A templom, különösen a párját ritkító szépségü két sugár tornya, magasan emelkedik ki az épület tömegéből. Mind a tornyok, mind a templom eredetileg réz-, közben-közben aranynyal befuttatott lemezekkel voltak fedve; a hajó ormán óriási magyar korona, az épület négyszögletén kimagasló úgynevezett bástyákon ugyanannyi aranyozott golyó ragyogott. Az épület mai, az 1792-iki tüzvész után hevenyészett födélzetével, melynek megujitása különben a közel jövő teendője, meg sem közelíti a Sauberer idejebeli épület külső szépségét. A templom belsejét azonban sem a lezajlott száz esztendő, sem maga a tüzvész pusztítása nem érintette: ugy áll ma is, mint Sauberer idejében. Magasra szökellő pilléreivel, karcsu oszlopaival, hófehér szobraival, összehajló íveivel, öblösödő kupolájával, oltárainak fényével, fenséges hangu orgonájával, egész berendezésével egyike az ország legszebb templomainak. Legbecsesebb mégis festészeti diszítése. Kracker János Lukács, a mult század jeles művészének munkája. Öt freskókép, hét nagyobb s két kisebb oltárkép hirdeti itt Kracker művészetét. Ezek közül legnagyobb (6 méter) s legmesteribb alkotás a főoltárkép: Jézus megkereszteltetése. Nem kevésbbé hatásosak a mellékoltárok képei: Mária mennybemenetele, Szt. Anna, Szt. Norbert, Szt. András megjelenése Nepomuki Szt. Jánosnak, Szt. Borbála fővétele, különösen Szt. Ágoston.
E remek oltárképeknél is szebbek freskói. A főoltár feletti boltíven Keresztelő Szt. János születését látjuk. Tovább a hajó felé, de még a szentély tetőzetén páros képben a szent család futása s a bethlehemi gyermekek öldöklése látható.
Legnagyobb, valósággal óriási kép a középhajóra boruló kupolafreskó. A pusztában rengeteg nép jelenlétében prédikáló János üdvözli a távolból közeledő Megváltót. A következő freskó Szent János fővételét ábrázolja, míg a kórus fölötti kép Szent Czecziliát tünteti föl. E csoportokat ábrázoló freskókon kívül vannak még olyanok is, melyek csak egy-egy alakból állanak: 344ilyen a szentély fölött az ó- és ujszövetséget, majd a kupolának a pillérekbe áthajló nagy szögelletében az evangelistákat, a kórus felett pedig a Szent Jánost megjövendölő prófétákat allegorizáló alakok.
Kracker ecsetje alól került ki még a praelatura s a konvent kapuja fölött, az épület keleti és nyugati oromfalán egy-egy, ma már szinte a fölismerhetetlenségig elfakult freskó-kép; továbbá a régi könyvtár hatalmas freskója, melyet a száz év előtti tűzvész rongált meg. Mindezeket a jelenlegi prépost hozzáértő művészszel restauráltatja.
A prépostság régi műkincsei a rend feloszlásakor elkallódtak. A mostani kis képgyüjtemény, a mintegy 40,000 kötetet számláló könyvtár, az egyházi szerek és ruhák mind ujabb szerzemények.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem