Templom és monostor.

Teljes szövegű keresés

Templom és monostor.
A jelenlegi monostort és templomot, mint említettük, Sauberer prépost épittette. Husz évig tartott a munka, melyben Salzjeber Antal, mint épitőmester, Grass Antal, mint szobrász, Hennefogt János, mint márványozó, Kracker János Lukács, mint festő működtek közre.
A hatalmas épület délre néző, arányosan tagozott derékszögü négyszög, melyet a középen álló templom két egyenlő négyzetre oszt: a praelatura és konvent épületére. E két, elül elválasztottnak látszó épületet a templom mögött a földszinten a hatalmas konventi ebédlő, e felett a magasan kiemelkedő régi könyvtár, mindkét helyen hosszu, széles és magas folyosó köti egybe.
Az épületnek konventi részét a rendi tagok és a növendékek lakóosztályai, a tüzvész után ideszorult könyvtár helyiségei, egyes hivatalok s a fürdő foglalják el, míg a praelaturai oldalt a prépost diszes termei, az udvarát képező rendi tagok lakásai, az országos és házi levéltár, a kis képtár, a csinos házi kápolna, a vendégszobák sora, a nyári ebédlő, a sekrestye s a konyhahelyiségek töltik be.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem