Szenttamás.
Szenttamás.
Szenttamás. Az óbecsei járásban van. Szenttamás nevével először az 1338–42. évi tizedjegyzékben találkozunk. 1448-ban Szenttamás Zsámboki Pál birtoka volt Bács vármegyében. 1467-ben a kői káptalan az elhalt Zsámboki Pál szenttamási birtokaiba Sulyok Györgyöt iktatta be. 1469-ben a Zsámboki 152család a bácsi káptalan előtt osztályos atyafiakká fogadja a Sulyokokat, mire az országbiró e birtokokat örökre a Sulyokoknak ítéli oda. 1482-ben itt találjuk a Patolcsi családot. (1504-ben az országbíró felszólítja Újlaki Lőrinczet, hogy Újlaki Miklós leánya: Ursula számára az ő nagyapja után reájamaradt birtokokból adja ki az őket illető bácsmegyei Szenttamásfalva birtokot.) A Sulyok testvérek 1508-ban új adománylevelet kapnak a királytól a már eddig is békében bírt bácsmegyei szenttamási részbirtokokra. 1525-ben Patolcsi Gergelynek nagy része van itt. Szenttamáson az Újlakiaknak is volt részük. A török defterek a bácsi nahijében 1590-ben 23 adózó házzal sorolják fel Szenttamást. A török kivonulása után az itt talált szerbekből határőri sánczot szerveztek 1702-ben s ez katonai határőri szolgálatokat tett 1750 november 1-ig. 1728-ban Szenttamás katonai sáncz volt Putnik Doroshanin főkapitánysága alatt. Hozzátartozó pusztái voltak: Devecser, Sofronya, Szirnievo, Kipovó és Turia. A sáncz 400 főből álló lovas és gyalogos csapatot tartozott kiállítani. Ezek a katonák a verbásziaktól 150 hold földet ragadtak el. 1731-ben a vármegye panaszolja, hogy Szenttamás magához ragadta Kutas, Szirnievo, Kipove kamarai pusztákat egészen, Turia, Verbász és Felity pusztákat pedig részben. 1740-ben a vármegye panaszában említi, hogy e katonai sánczhoz két puszta: Devetser és Sofronya tartozik és csak 54 katonát köteles adni, pedig 200 adóképes egyént lehetne e helységben találni. A határőrvidék megszüntével 1751-ben a tiszai koronakerület egyik tagja lett. 1848-ban a vármegyébe kebeleztetik s 1870-ben a földesúri terhek alól megváltja magát. Ipara már a század elején szépen fejlett volt; a szabók, szűcsök stb. 1815-ben kaptak szabadalmat. Bauer 1805. évi feljegyzése szerint Szenttamástól keletre egy Puk nevű dűlő van. A faluhoz tartoznak még Razlivó, Devecser, Sofronya és Kutas puszták. Az 1848. évi magyar szabadságharczban Szenttamás volt a lázadó ráczok főfészke, mely több ostromot állott ki sikeresen, míg végre Perczel tábornok 1849 április 30-án bevette s borzasztóan lakolt eddigi bűneiért. A róm. kath. lakosoknak már 1784-ben volt parókiájuk s ez 1849-ben leégett. A templom 1815-ben épűlt, a 48-as zavarokban erősen megrongálódott. 1886-ban kibővítették. Azonkívűl van itt még gör. kel. templom is, a mely 1808-ból való. Szenttamáson az 1900. évi összeírás szerint volt 13,228 lélek 2419 házban. Anyanyelv szerint: 7371 szerb, 5108 magyar, 637 német, 65 kisorosz, 34 egyéb. Vallás szerint: 7830 gör. kel., 4893 róm. kath., 418 ág. ev., 156 izr., 250 ref. és egyéb. A község határa 43,207 kat. hold, ebből a községnek 2001 holdja van. Nagybirtokosok Dungyerszky Jása, Lázár és Steván, és ifj. Schaffer Mór. A községben van több kultúrális egylet: Magyar olvasókör, Szerb nőegylet, Szerb olvasóegylet, Mértékletességi egylet, Népkör. Gazdasági egyesületek: Szenttamási I. temetkezési egylet, I., II., III. Szenttamási földmívelő-szövetkezet, Földmíves- és munkás-egylet, Szenttamási I. szerb takarékpénztár, Szenttamási szerb kölcsönös segélyző-egylet, mint szövetkezet, Szenttamás I. magyar önsegélyző és hitelszövetkezet, Első magyar fogyasztási szövetkezet, Néphitelbank. Nagyobb ipari vállalatok: Mezőgazdasági szerszám-gyár, mely a Dungyerszky Lázáré; műmalom (vízi), Ferenczcsatorna részvénytársaságé; gőzmalom és gőzfűrész, Gavanszky testvérek és Alexievitsé; téglagyár, Käuser Jánosé; szódagyár, egyik Runits Milosé, másik Rosenberg Bernáté; eczetgyár, Berger Márké; mészégető, Dungyerszky Lázáré; könyvnyomda, Marinkov Szvetozáré. Az 1904. évi miniszteri rendelet szerint az eddigi Bácsszenttamás helyett Szenttamás a hivatalos neve. Határában több tanya van. Posta és távíró-hivatala helyben, három országos vásárt tart. E vidéken feküdt hajdan Szentpéter, a XV. század elején a Csévi Sáfárok és a Vitéz család birtoka, kik 1414 és 30 között részint el-, részint zálogba adták az ő részeiket a Garaiaknak. 1464-ben már csak a Garaiak vannak birtokosokként említve.
