Lakodalom.
Lakodalom.
A házasságkötésnél folyik le még ma is a legvígabb mulatozás, a lakodalom. Igaz ugyan, hogy a tótoknál is vége van már a régebbi háromnapos lakodalmazásnak, 366de azért ők még mindíg szeretik megadni a módját, ha csak bírják. A házasságot szinte kivétel nélkül igen korán kötik, a legények 17–18 éves korukban, mindíg korengedélylyel, a leányok 16 éves korukban, vagyis mihelyt a törvény engedi. A házasságnál ritkán szerepel főok gyanánt a fiatalok szerelme, inkább az anyagi érdek. Az öregek kötik gyerekeik között a házasságot. Mikor a legényke az apjától-anyjától megkapja az utasítást, ki legyen a jövendőbeli párja, elmegy hozzá, megkérdezi tőle: „Tetszem neked?” „Igen”, – felel rá a leány, a ki szintén tudja már a sorsát. „Akarsz cselédem lenni?” „Igen…” Ezzel ők elintézték a maguk dolgát, a többi az öreg asszonyoké, ezek határozzák meg, mikor legyen az eljegyzés, mi legyen a jegy, mikor tartsák az esküvőt. Jön a „na zdávky”, az eljegyzés, a melyre a menyasszony részéről az egész rokonság, a vőlegény részéről csak ő, meg a szülei hivatalosak. Itt a vőlegény aprópénzben vagy tíz koronát önt a leány kötőjébe, ő pedig kap egy rézgyűrűt s a kalapjára egy irtózatos forgót, a mely pántlikából van s ezzel köteles az esküvő napjáig pompázni. Ezt azonban csak akkor kapja, ha „szemérem ellen nem vétett”. A menyasszony a templomba pártában jár. Nem erkölcsös az a szokás, hogy némely faluban az eljegyzés után ott marad a vőlegény s a kihirdetés 21 napja alatt már a lányos háznál lakik. A lakodalomra két vőfély hívogat, ezek közűl az egyik nős, a másik nőtlen. Ez a szokás úgy fejlődhet ki, hogy kevés a legény; mire valamelyik beletanúlna a szokásba, már meg is házasodik. Virágosan, tele kulacscsal járják be a falut s hívogatnak a vőlegény részéről. A menyasszonyéktól csak egy vőfély jár s az is kulacs nélkül.
A lakodalom lefolyásában érdekesebb mozzanatok, hogy a vőlegényt, mikor a menyasszonyhoz indúl, s otthon előbb elbúcsúzik, egy törűlközőre térdepeltetik, úgy mondja a násznagy után búcsúztatóját, melyben megköszöni a szülői gondviselést s ígéri, hogy ezután is édes fiuk marad. Megcsókolja apja, anyja kezét és elmegy a násznéppel a menyasszony házához, a hol zárva az ajtó s úgy tesznek, mintha mit sem tudnának arról, mit akarnak a vendégek. A menyasszony kikérése után az épen úgy búcsúzik a szüleitől, mint a legényke a magáéitól. Zeneszó mellett indúlnak a templomba, de a banda elmarad 80–100 lépésnyire a templomajtótól. A lányos házhoz térnek vissza, egy kurta köszönésre s onnan mindnyájan fölkerekedve mennek a vőlegény házához. A kapu előtt áll egy veder víz, azt az új asszonynak fel kell rugnia, de úgy, hogy a lábát meg ne nedvesítse; az udvaron aprófa van szétszórva, azt fel kell szednie, s bevinnie a konyhába; de az ajtóban útját állja az anyósa egy tányérka mézzel a kezében, azt neki meg kell ennie, hogy olyan jó legyen, mint a méz. Ekkor adja át a násznagy az asszonykát új családjának s aztán jön rögtön a táncz, a mely estig tart. Akkor terítenek, és kezdődik a nagy vacsora; imával kezdik, végzik, s közben vége-hossza nincs a dévajságnak. Utána újra táncz reggelig; virradatkor van a menyasszonytáncz, a mikor a menyasszony mindenkivel tánczol egy fordulást s pénzt kap érte; ilyenkor azt kell tennie, a mit a tánczosa kíván. Bajszát pödri, megcsókolja, olyan tánczot járnak, a milyet az akar. Adó van mindenre vetve, dohányzásra, ivásra. Szép summa szokott ebből összejönni, 80–120 korona, sőt több is. Reggelre átmennek a menyasszony házához, s még ott is gyüjtenek vagy ennyit. A rokonság között posajdeszt osztanak szét, különosen a „radostnik”, a czifra menyasszonykalács való erre a czélra. A vőlegény ajándékát a menyasszonyosháznál osztják szét, rögtön az esketés után, az új asszonyét csak másnap, a vőlegény házánál.
