Bevándorlásuk Magyarországba.
Bevándorlásuk Magyarországba.
Bács-Bodrog vármegye többnyelvű és vallású lakosságának kis része sokaczokból áll. Gondolkozásában, faji szokásaiban, viseletében, családi életében, a legkonzervatívebb faj. A legújabb időkig görcsösen ragaszkodik az őseitől öröklött szokásokhoz, népviselethez és más faji hagyományokhoz. Bizonyos fájó érzés fogja el az öregebbjét, ha elűljárói egyes ferde, vagy épen káros kinövéseiket ostorozzák; ilyenkor bánatos hangon jegyzik meg: „de mikor ez a miénk!” (Al kad je to naše). Ez okból e népfaj gyanús szemmel kíséri az úgynevezett reformátorokat és papja, jegyzője, tanítója csak tapintatosan nyúlhat régi szokásaihoz.
Ősei Bács-Bodrog vármegyében a Duna balpartján, valamint Baranya vármegyében a dunamelléki rétek, nádasok közelében, vagy más, állattenyésztésre alkalmas erdőségek mentén telepedtek le. Itt nagyobb számban Bács, Béreg, Bogyán, Herczegszántó (Szántova), Monostorszeg, Palona (Plávna), Szond (Szónta) és Vajszka községekben tartották fenn magukat; míg Dunabökényben (Bukin) és Bácsújlakon (Novoszello) csak nehány család maradt hírmondónak. Ezek is kezdik elhagyni festői sokaczviseletöket s az ottani németekhez alkalmazkodnak; családi körükben sokacz a beszédjük, de a községházán, az utczán a német a társalgási nyelvük.
A mikor a sokaczok e vármegye nyugati részén letelepedtek, az egész Nagy-Duna mentén, az egy Bácsot kivéve, mindenütt csak pusztaságot találtak; a mohácsi vész után az itt lakó magyarság az ország felső vidékeire húzódott.
