A zombori kivégzés.
A zombori kivégzés.
Zombor városa, – tudtunkkal, – egyetlen egy bűnesetben gyakorolta a pallosjogát. Nem azért, mintha talán nem lett volna meg egyébkor erre a mód és az alkalom, épen azokban az időkben, mikor a személy- és vagyonbiztonság tekintetében még nem is voltak oly rózsásak az állapotok ily rengeteg kiterjedésű város alsóbbrendű lakossága között, hanem mert a városi nagytekintetű magisztrátus tagjaiban mindenkoron a humanitárius érzelmek kerekedtenek felűl s higgadtabb felfogásával nem tartotta összeegyeztethetőnek a halálbüntetést.
Az a bűnper azonban, melynek szenzácziós befejezéseképen Zombor város bírói tanácsa már elkerűlhetetlennek tartotta a jus gladii kérlelhetetlen alkalmazását az 1820-ik esztendőben: csakugyan izgalmas esemény volt a maga idejében, annál is inkább, mert épen egy városi tisztviselő esett a borzalmas gyilkosság áldozatáúl.
Kórits Antal városi díjnok felesége, szül. Varga Józefa asszony fölöttébb kikapós menyecske volt. Szerelmi viszonyban állott Tomaskovits János zombori lakossal, s elhatározták, hogy elteszik láb alól a férjet. 1819 decz. 5-én T. János, a markos mészároslegény, az asszony segítségével végre is hajtotta a gaztettet s áldozatuk tetemét a közeli sánczárokba dobták.
A város bírói tanácsa 1820 május 9-én ítélt a bűnösök felett. Mind Varga Józefát, mind Tomaskovits Jánost pallos általi halálra ítélte, úgy azonban, hogy kivégzés előtt mindkettőjük jobb keze levágassék, kivégzés után pedig a T. János teste kerékbe töressék. – A m. kir. udvari kanczellária ezt az ítéletet, kegyelem útján, a kézlevágás és kerékbetörés elengedésével egyszerű fejvételre változtatta.
A halálos ítéletet, – minekutána Ganszgruber Antal pécsi hóhér az érte küldött Bellosevits Fülöp városi biztos és Bandobránszky Ephtimius városi pandúr kiséretében decz. 30-án éjjel 10 órakor megérkezett, – decz. 31-én d. e. 11 órakor hirdette ki a város tanácsa a „sápadt bűnösök előtt, mindkét nembeli sokaság nagy tolongásában.” Konyovits Dávid aljegyző volt a felolvasó, majd Mrazovits Ábrahám, első pót-bíró a fekete színre festett vesszőket, a megtagadott kegyelem jeléűl, előbb Varga Jozefa, majd T. János előtt, mindenki szeme láttára ketté törte és lábaikhoz dobta.
Az ítéletet, – miként azt az annak végrehajtásával megbízott Demetrovits Simon városi tanácsos és választott kapitánynak 1821 január 2-án kelt terjedelmes jelentésében olvashatjuk – a kihirdetéstől számított harmadik napon, vagyis 1821 január 2-án foganatosította a pécsi hóhér, a Bajai úton felállított vesztőhelyen. A jelentés szerint az elítélteket a vesztőhelyre gyalogos, majd lovas polgárok követték, míg a kocsik mellett tizenkét császári katona lovagolt kivont karddal; a menet legelején pedig Demetrovits Simon, mint végrehajtó bíró és Ambrozovits János városi alügyész lovagoltak „a bosszúálló és diadalmaskodó fiscus képében.” Ez alatt a városháza (Cúria) Altonznak nevezett keleti kapujánál a „vérontás és pallosjog gyakorlása jeléűl” vörös zászló lengett.
A vesztőhelyen az ítéletnek latin nyelven újból történt kihirdetése és a nagyszámú közönség türelmét már-már próbára tevő bőséges dikcziók után, először Varga Jozefa asszonyt a „gyepmesterek a szilárd karóhoz erősített vörös székhez 454kötötték, a hóhér egyetlen kardcsapással nyakán érintve, levágta a 22 éves férjgyilkos asszony fejét.” – Ugyanígy történt a Tomaskovits János, dunaföldvári születésű, volt juhászbojtárnak, utóbb mészároslegénynek, a „30 éves orgyilkosnak” a lenyakaztatása is, – mely után ismét bőséges dikcziók következtek. – Ganszgruber hóhér uram pedig a jól végzett munka után „a véres kardot villogtatva, ügyességének jelét mutatta be.” – Végezetűl a hullákat, – mindkettőnek fejét a lábaik közé rakván, – külön koporsóba helyezték s közvetetlenűl a karó mellett, ettől délre elföldelték, – melynek megtörténte után a jelentéstevő bíró „a bosszúálló fiscust,” Ambrozovits János uramat a polgárok és császári katonák kíséretében ugyancsak a Bajai úton a városházára visszakísérte.
