A nemzeti ellentállás és a vármegye.
A nemzeti ellentállás és a vármegye.
Hogy Bács-Bodrog vármegye közönsége milyen szerepet vitt ebben a küzdelemben, a melyet a nemzeti ellentállás korának szokás nevezni, megpróbáljuk röviden és tárgyilagosan vázolni.
A vármegye mindenkor kompakt politikai tömeg volt a szabadelvűpárt kebelében. Kezdettől fogva, a legválságosabb időkben, a mikor az ország többi részei sorra fölbontották a kormánynyal való összeköttetésüket, vagy legalább nagy harczok folytak a nép különböző pártállású rétegei között: Bácsmegye híven kitartott a kormányok mellett s a szabadelvűpárt abszolut uralmát itt semmi sem rendítette meg. Ha mélyebben szabad volna e tény okainak elemzésébe belebocsátkozni, fölfejthetnők a tisztes, általános, társadalmi és a nemzetiségektől szaturált vármegye emberi okait, a melyek Bács-Bodrog vármegye hazafias lakósságát mint egy embert állították oda az uralkodó kormányzati irány mögé.
E válságos napokban sajátságos láz fogta el a Bácskát is.
November 22-én rendkívüli közgyűlés volt, a melyen ugyan a bizottsági tagok a főispán indítványára „hazafias örömmel, óriási kitörő lelkesedésel 291határozta el, hogy gróf Tisza Istvánt a parlamenti anarchia megfékezése alkalmából tett eredménydús intézkedéseiért táviratilag üdvözli” s egyszersmind súlyos ítéletet mond az ellenzéki pártok obstrukcziójának káros hatásáról, másrészt a népnél egyszerre csak megindult a nagy politikai nézetváltoztatás és a zombori városi képviselőválasztásokon a régi haladó és városi pártok csak szövetkezve tudtak az ujonnan megalakult függetlenségi párttal szemben számottevő sikerre szert tenni. A vármegyei bizottsági tagok egy része is új választás alá került az év végén s e választásokon is teljesen győzött a régi, szabadelvű irányzat, úgy hogy a szabadelvűpárt teljes önbizalommal ment neki a téli országgyűlési képviselőválasztásnak.
Annál nagyobb meglepetést hozott az eredmény, Bács-Bodrog vármegyében ép úgy, mint az egész országban. A függetlenségi párt eszméi diadallal járták be a vidéket s mindenfelé erős harczot idéztek elő, sőt hat egészen új kerületet hódítottak el az erősen meggyöngült szabadelvű-párttól.
Zomborban Drakulics Pál dr.-t ugyan szabadelvűpárti programmal, nagy erőfeszítés után, sikerült megválasztani, de Szabadkán Mukits Simon és Varga Károly s Zentán Bartha Miklós függetlenségiek lettek képviselőkké. Ujvidék Szalay János szabadelvűpártit választotta meg. A kerületekben a következő volt a választás eredménye: Apatin: gróf Vigyázó Ferencz disszidens; Bácsalmás: Lázár Pál függetlenségi; Hódság: Ertl János szabadelvűpárti; Kerény: Fernbach Károly függetlenségi; Kulpin: Hodzsa Milán nemzetiségi; Óbecsén pótválasztás lett Radovánovics szabadelvűpárti és Mihájlovits ellenzéki közt; Ókanizsán: Lovászy Márton függetlenségi; Regőczén: Piukovits Elemér szabadelvűpárti; Titelen: Miloszávlyevits Milán szabadelvűpárti; Tóvároson: Gromon Dezső szabadelvű; Verbászon: báró Vojnits István szabadelvű. Tehát nyolcz szabadelvű és nyolcz ellenzéki képviselőt küldött Bács-Bodrog vármegye abba az országgyűlésbe, a mely hivatva volt, hogy a nemzet ítéletét kifejezze a király előtt az utóbbi évek politikája fölött. Hogy ez az ítélet milyen súlyos volt, épen Bács-Bodrog vármegye választási eredménye mutatta meg legjobban.
A következő évet egy napra sem szűnő izgatottságban élte le a vármegye népe; a politikai helyzet vigasztalansága mély depresszióban tartotta a kedélyeket. A hazafias ünnepeket, márczius 15-ét, október 6-ikát, eddig soha nem ismert lelkesedéssel ülték meg. Tüntetés volt ez, s egyre erősebb tüntetés a nemzet igazi akarata mellett. Zomborban május 17-én leplezték le a vármegye nagy fiának, Schweidel József tábornoknak, az aradi vértanúnak szobrát. Páratlan nemzeti ünneppé lett ez a nap a vármegye részére. A képviselőház 21 tagját küldötte le Justh Gyula képviselőházi elnök és Kossuth Ferencz, a vezérlő-bizottság elnökének vezetése alatt, s a vármegyéből tízezernyi nép gyűlt össze, a mely a főispán vezetésével az egész vármegye hivatalos és polgári elemeit mind magában foglalta a közös lelkesedésben.
Mert Bács-Bodrog vármegyében az a különleges helyzet állott elő, hogy az elementáris erővel feltörő nemzeti érzésnek itt nem volt már semmi gátja, a „darabont” elemeknek egyáltalán semmi nyoma nem tünt föl a vármegye köz- és magánéletében. A tisztikar a legválságosabb időben valóban páratlan bölcsességgel viselte magát. Távol tartotta magát és zárt várrá lett az alkotmánytalan kormánynyal szemben, bár nem vetette magát a függetlenségiek szilajon viharzó áradatába. Bács-Bodrog vármegye, mint az ország önálló része, ez időben a megyei autonomiának, mint a nemzeti önfentartás biztos alapjának kitűnő példájává lett.
Végre elérkezett az idő, mikor a vármegye színt vallott, állást foglalt a nemzeti harczben. A június 28-iki vármegyei közgyűlésen Fernbach Károly, a helyi jóléti bizottság elnöke s az egész ellentállás harczának vezérférfia, a következő indítványt tette:
Az imparlamentárisnak kimondott Fehérváry-kormány, miután a képviselőház vele szemben bizalmatlanságot szavazott, a Házat az 1867-ik évi X. t.-cz. tiltó rendelkezése ellenére ex-lexben hónapokra elnapolta. Minthogy ily válságos körülmény között, alkotmányunknak ily kirívó megsértése után, okkal tarthat a nemzet attól, hogy az új kormány a nyílt abszolutizmus terére lép és rendeletekkel fog kormányozni; a törvényhatóságoknak az 1886-ik évi XXI. t.-cz. értelmében alkotmányvédő hazafias kötelességük kinyilatkoztatni, hogy az országgyűlés által megszavazott adók tényleges behajtását s meg nem ajánlott 292újonczok tényleges kiállítását meg fogják tagadni, s tisztviselőiknek az őket törvényes eljárásuk miatt netán érhető bármiféle sérelemért teljes elégtételt fognak nyújtani.
Óriási lelkesedéssel fogadták az indítványt s a közgyűlés azt 82 szóval 80 ellen határozattá emelte. Ezzel a vármegye állást foglalt a Fehérváry-kormánynyal szemben.
Baja és Zombor városok is e napokban léptek a nemzeti ellentállás terére. Zombor a július 5-iki közgyűlésen kimondotta, hogy: 1. A kormány iránt bizalmatlansággal viseltetik. 2. Adóbehajtást és újonczállítást nem foganatosítanak s attól a hivatalnokokat eltiltják. 3. A törvénytelen rendeletek végrehajtásától eltiltja a hivatalnokokat. 4. Azoknak teljes anyagi és erkölcsi kárpótlást nyújt. 5. Utasítja a polgármestert, hogy minden hónapban egy rendes közgyűlést s tíz bizottsági tag kívánságára bármikor rendkívüli közgyűlést hívjon egybe. Szabadka július 16-án hasonló szellemű határozattal lépett a cselekvés terére.
A vármegyei bizottság tagjai azonban nem sokáig tartották meg a június 28-iki radikális álláspontjukat; a július 28-iki közgyűlésen közvetítő indítványban annak legsúlyosabb ítéleteit feloldották s „korainak” mondották. Ezt a határozatot 60 szóval állván 60 ellen a két párt – a főispáni szavazat döntötte el. De az augusztus 30-iki közgyűlés újabb formában már 111 szótöbbséggel erősítette meg:
„Bár a vármegye közgyűlési termében nem győzött még ekkor teljesen a koaliczió álláspontja, a függetlenségi párt Fernbach Károly, Mukits Simon és Baloghy Ernő dr. vezetésével annál nagyobb sikerrel és hatással szervezték augusztusban az egész vármegyében a függetlenségi pártot. Október 15-én volt a függetlenségi nagy népgyűlés Szabadkán, a melyre tízezrek gyűltek össze a vármegye népéből s Kossuth Ferencz, gróf Apponyi Albert, Fernbach Károly, Baloghy Ernő dr. s mások beszédei után nagy lelkesedéssel mondották ki határozatukat:
„Bács-Bodrog vármegye községei, továbbá Zombor, Szabadka, Ujvidék, Baja és Zenta városok függetlenségi és 48-as polgárai részvételével Szabadkán 1905 október 15-én tartott nagygyűlése kimondja, hogy megtámadott alkotmányunk védelmére minden rendelkezésre álló eszközzel kész a szövetkezett ellenzék vezéreinek támogatására és eddigi eljárásuk tejles elismerése és helyeslése mellett a végsőkig kitart a küzdelemben.”
Novemberben főispánválság közeledett. Latinovits Pál, belefáradván a nehéz helyzetbe, bár igen szépen állott a közvetítő fokon a kormány és a vármegye közönsége között, november 9-én lemondott a főispáni állásról, s a kormánytól sürgősen kérte elbocsáttatását. A november 28-iki közgyűlés megkapó egyhangú lelkesedéssel marasztotta a főispánt, a ki azonban megmaradt szándéka mellett. A vármegye ekkor elhatározta, hogy nem helyezkedik ugyan anarchikus álláspontra, de: „a nemzetképviselet ez idő szerinti többségének akaratával ellentétbe helyezkedő kormányt nem támogatja s aziránt bizalommal nem viseltetik, minek folytán a kinevezésről értesítő és támogatást kérő miniszteri körleveleket, tudomásúl véve, irattárba helyezi”.
A deczember 30-án tartott közgyűlésen új alispánt választottak. Karácson Gyula nyugdíjba vonult, helyette ifjú Vojnits Istvánt, a volt főjegyzőt választották meg, egyhangulag.
