Az Aranybulla.
Az Aranybulla.
II. Endre a szentföldi hadjáratból visszatérve, az országot a legnagyobb zavarban találta. Az elharapódzott visszaéléseket és bajokat a király 1222-ben az aranybulla kibocsátásával igyekezett orvosolni, melynek létrejöttében nagy része volt Ompud fia, Dénes tárnokmesternek, ki 1220-tól 1222-ig a bácsi ispáni méltóságot is viselte. Ez egyike volt azoknak a nagybefolyású férfiaknak, a kiknek működését nem érte gáncs, tehát megmaradt továbbra is a tárnokmesteri méltóságában. (Pauler Gyula i. m. II. 107.)
A vármegyékben azonban nagy személyi változások állottak be országszerte. 1222-ben Bácsban egymásután hárman viselték az ispánságot. Dénes tárnokmestert, a kinek alkalmasint országos ügyek miatt kellett megválnia állásától, még ebben az évben Miklós követte, de ő is csak rövid ideig lehetett e tisztségben, mert 1222-ben még Zsámbéki Smaragd szerepel bácsi ispánként. Bodrogban, hol 1220-tól kezdve a Kún nembeli Siklósi Gyula viselte az ispánságot, szintén személyváltozás állott be. Gyula helyét, a ki nádorrá lett, rövid időre a Bór nembeli Bánk udvarbíró foglalta el; de Siklósi Gyula – úgy látszik – talált rá módot, hogy a nádorság mellett a bodrogi ispánságot is megtarthassa, mert 1223–24-ben ismét őt találjuk e tisztségben.
Az aranybulla kiadása azonban nem állította helyre az ország békéjét, mert II. Endre nem is akart, de nem is tudott a bulla rendelkezéseinek érvényt szerezni. E belső zavarokhoz járúltak még az 1223–26. évi rendkívüli kedvezőtlen gazdasági viszonyok is, a melyeknek következtében az ország úgyszólván a legnagyobb nyomorba jutott.
Béla királyfi erélyes fellépése következtében, 1228 óta mégis némi fordulat állott be az ország ügyeinek intézésében. Béla az aranybulla rendelkezései alapján nagy erélylyel és következetességgel folytatta a pereket az elidegenített várjavak visszavétele érdekében. Azonban őt a rend helyreállításán kívül erre még a megtorlás vágya is ösztönözte azokkal szemben, a kiket az ország romlása okozóinak tartott.
561228 óta ismét újabb személyváltozások következtek be. Bodrogban, hol még 1224–26-ben Béla hű embere, a Csák nembeli Gug fia, Csák volt az ispán, 1228-ban egymás után hárman viselték e tisztséget. A Vázson nembeli Othuszon, a királynéi udvarbírón kívül, még Gyula, (alighanem a nádor) és utóbb a Borsa nembeli László országbíró szerepelnek, mint bodrogi ispánok. Valószínűleg Béla az előbbi kettőt megfosztotta tisztségüktől, melyet a Borsa nembeli Lászlóra bízott, a ki 1228–30 között egyúttal bácsi ispán is volt. (Wenzel VI. 455.)
1229-ben egyházi téren is nagy változás történt. A pápa, Ugron esztergomi érsek kérelmére, megalapította a szerémi püspökséget, melynek székhelyévé a kői monostort tette. Innen tehát a benedekrendű szerzetesek, a kiket ide még Belos bán telepített, eltávoztak, és így a monostor a XIII. század elején a szerémi püspöké lett. Ezzel a kalocsai érsek hatósága a Száván túlra megszűnt. (Pauler i. m. II. 134.)
