Görögháborúk.
Görögháborúk.
Kálmán király halála után (1116 február 3-án) fia II. István, a 15 éves gyermekifjú került a trónra, a ki a velenczeiek és az oroszok ellen viselt háború után 1127-ben Komnenos János bizanczi császár ellen vezetett hadat, mert ez menedéket nyújtott Kálmán testvérének, az ellene ármánykodó, megvakított Álmos berczegnek. II. István hada Bács-Bodrogon keresztül vonulva, először Nándorfehérvárt vette be, majd egész Philippopolisig nyomult. Viszont a következő évben (1128) János bizanczi császár egész Zimonyig hatolt. Az e hadjárat alatt szerzett betegségben II. István elhalván, a trónt II. Béla foglalta el, kinek uralkodása után (1141) II. Géza lett az ország királya. Mivel Géza trónraléptekor még nem volt 11 éves, a kormányt Ilona királyné testvére, Belos ragadta magához.
Belos, magyarosan Bél, nagykiterjedésű birtokokat szerzett a mai Bács-Bodrog vármegyében is. Idővel szívvel-lélekkel magyarrá lett és nem is hagyta el többé az országot. Ő alapította a Szerémségben, a Duna melletti Keőn, Szent István első vértanú tiszteletére azt a monostort, mely főleg a jövevények és szegények 53segélyezésére volt hívatva és melyet a benedekrendűekre bízott. E monostort annak idején Bánmonostornak nevezték. (Pauler Gyula i. m. I. 323.)
Míg II. Géza királyt az oroszok elleni hadjárat tartotta lekötve, a vármegyét komoly veszedelem fenyegette. Manuel görög császár ugyanis, alig pihente ki az 1151-ik évi szerb hadjárat fáradalmait, 1152-ben újból hadat indított s ezúttal Magyarország, mint a szerbek szövetségese ellen. A görög hadak Nándorfehérvárnál átkeltek a Száván s a Dunáig terjedő vidéket pusztították, de annak a hírére, hogy Belos Bácsból nagy sereggel közeledik, sietve elhagyták a Szerémséget.
Az 1152. évi hadjárat óta 1158-ig majd minden évben harczoltak a magyarok Manuel görög császár ellen. Ez idő alatt II. Géza király gyakran megfordul a mai Bács-Bodrog vármegye területén. Ily hadátvonulások közepett 1157 márczius 31-én és április 1-én Bács várában találjuk, hol az 1158-iki húsvéti ünnepeket is töltötte. Ekkor újította meg a pécsváradi apátság szabadalomlevelét is, melynek záradékában a bácsi kanonokok és a bácsi vár több jobbágya tanúkként név szerint fel vannak sorolva. (Ráth Károly: A magyar királyok utazásai és hadjáratai. 20. lap. évkönyv XVI. 25. 1.)
II. Géza király halála után (1162 május 31) az ország egy része annak legidősebb fiát, III. Istvánt ismerte el urának; de Manuel görög császár arra törekedett, hogy a trónt az elhalt király öcscsének, Istvánnak biztosítsa, a ki a bizanczi udvarnál nevelkedett. A nemzet nagy része azonban ép ez okból idegenkedett Istvántól és helyébe ifjabb testvérét, II. Lászlót ismerte el királyának, a kit Mikó bács-kalocsai érsek meg is koronázott.
Miután azonban II. László félévi trónbitorlás után 1163 jan. 14-én meghalt, utána a bizanczi udvarban nevelkedett István, e néven IV., került az uralomra, a kit Belos bán is támogatott s a kihez mind a bácsi, mind a bodrogi vármegyék is csatlakoztak. (Pauler Gyula i. m. I. 384.–85.).
E közben azonban a törvényes király, III. István hívei mindegyre szaporodtak és támadólag léptek fel a Dunán túl IV. István ellen, a ki, mivel Belos bán halálával legerősebb támaszát elvesztette, kénytelen volt Manuelhez menekülni. De Manuel másfelé lévén elfoglalva, nemcsak hogy nem támogatta IV. Istvánt; hanem békét kötött III. Istvánnal.
1164-ben Manuel ismét haddal támadt Magyarországra. Seregével egész Kőig, vagyis Bánmonostoráig nyomult előre, a hol megállapodott és levelet intézett III. Istvánhoz, melyben értesíti, hogy nem akar háborút, csupán a vejét, Bélát megillető országrésznek kiadását szorgalmazza.
Manuel hadainak megjelenése nagy zavart okozott a bácsi vár területén. A nép mindenünnen egybesereglett, a papság pedig egyházi ruhában vonult Manuel elé, kérve őt, hogy a vidéket a pusztítástól kímélje meg.
Manuel serege Kő fölött, valamely szigetnél, talán Ujlaknál, minden ellentállás nélkül átkelt a Dunán s Bács felé vonult, hol a metropolita, a ki titokban az ő híve volt, a papság élén ünnepélyesen fogadta. (Pauler Gyula. I. 390).
Manuel közeledésének hírére III. Istvánnak anyja, Eufrozina, II. Wladislav cseh királyhoz fordúlt segítségért, a ki csakhamar megjelent Magyarországban és rabolva, pusztítva nyomult előre seregével Bács felé. Ekkor III. István, ki eddig a Tisza mögé vonúlva várta a cseh segítség érkezését, most az orosz zsoldosokkal is már megszaporodott hadait Wladislav seregével egyesítve, Manuel ellen indult. Midőn Manuel a két sereg előrenyomulásáról értesült, megijedt és rögtön futárokat küldött III. Istvánhoz, hogy vele békealkudázásba bocsájtkozzék. Miután azonban a trónkövetelő IV. István nem akart jogairól lemondani, segítségére Khalufész Nikefor vezérlete alatt egy sereget hagyott Magyarországban, maga pedig Bács várát elhagyva, hadaival nagy sietséggel átkelt a Dunán és hazafelé vette útját.
A görög segédhadak vezére, látván a csehek nagy számát, nem mert velök ütközetbe bocsátkozni, hanem előbb a Dunáig hátrált, majd ura példáját követve, serege egy részével átszökött a Dunán. A magára hagyott trónkövetelő ily túlnyomó erő ellenében nem vehetvén fel a harczot, serege egy részével éjjel szintén átkelt a Dunán, míg táborának másik részét, mely a Duna balpartján maradt, másnap reggel a csehek irgalmatlanul lemészárolták. Ez alkalommal a trónkövetelő IV. Istvánnak a zászlaja is a csehek birtokába jutott.
54III. István nem folytatta tovább az előnyomulást, mert Manuel újabb békekövetet küldött hozzá. Megkezdődtek tehát a tárgyalások, melyek 1164-ben a békekötésre vezettek.
II. Wladislav még egy ideig Magyarországon tartózkodott és Eufrozina özvegy királynéhoz ment látogatóba, alkalmasint Bodrog várába, mely ekkor az özvegy királyné haszonélvezetében volt. (Pauler Gyula I. 394).
IV. István azonban még mindig nem mondott le trónigényeiről s továbbra is a Szerémségben maradt. Ezért III. István 1165-ben újból hadat indított ellene. Ekkor IV. István Zimonyba zárkózott, a hol a vár ostroma alatt 1165 április 11-én meghalt, mire a várbeliek kaput nyitottak.
De Manuel még 1165 nyarán visszafoglalta Zimonyt, sőt hadai egész Bánmonostorig hatoltak. III. István, újabb hadjáratra nem lévén elkészülve, Mikó bács-kalocsai érseket küldte békekövetül Manuelhez, kinek régi bizalmasa volt. Mikó érseknek sikerült is 1165 júl.-aug. havában a hadviselő felek között a békét megkötni. (Pauler Gy. i. m. I. 401.)
A béke azonban nem volt tartós. 1166-ban ismét megkezdődtek az ellenségeskedések. 1167-ben 36 várispán, 15.000 lovas várkatonasággal és székely nemességgel, Dénes ispán (alkalmasint egy személy Dénes bácsi ispánnal, a ki 1173–1186 között viselte e tisztet) fővezérlete alatt átkelt a Dunán és a Szerémségben foglalt állást, hogy a Manuel unokaöcscsének, Andronikosznak vezérlete alatt álló görög sereggel megmérkőzzék. Az ütközet a magyarok vereségével végződött s a vert sereg nagy részét, mely a Dunán át igyekezett Bácsba jutni, a görög hajóhad elfogta. Csak kevesen jutottak át a Dunán, hírt hozva a csatavesztésről, mely egész Bács területén általános rémületet okozott. A görög sereg azonban nem tette lábát a vármegye területére, hanem Zimonyt lerombolva, a Száván visszavonult, a Szerémséget a magyarok birtokában hagyván. (Pauler Gyula i. m. I. 409.)
A görög háborúk befejeztével néhány évtizeden át a béke áldásait élvezte a vármegye lakossága. Némi mozgalmat csupán a III. keresztes hadjárat okozott, midőn I. Frigyes császár podgyászszállitó hajói a vármegyei partok mentén elhaladtak.
