A kurucz fölkelés hanyatlása.
A kurucz fölkelés hanyatlása.
A trencséni vereség (1708 augusztus 3.) végzetes volt a kuruczokra nézve. Bekövetkezett a rohamos hanyatlás. A hosszas küzdelem alatt elfáradt magyar népen a csüggedés vett erőt, a mihez még a rettenetes pestis-ragály járult, mely 1708-ban a török területről Aradon és Csanádon átcsapott a Duna–Tisza közére is. Kecskemét, Czegléd és Nagykőrös lakosai, a kik legjobban ki voltak téve a támadásoknak, hogy a szerbek pusztításaitól megmeneküljenek, bejelentették Budán és Szegeden hódolatukat. E meghódolás azonban időelőtti volt, miután 1709. év elején a kuruczok még nem szorultak ki a Duna–Tisza közéről. Az év elején Szemere László kurucz dandárnoknak 3 lovasezredből álló dandárát küldték Pest vármegyébe telelőre. E dandárból Sőtér Tamás és Nyúzó Mihály a Rákóczitól Konstantinápolyba küldött követség kíséretéül rendeltetvén, midőn a követeket a török területig elkísérték, Makóról visszajövet, az aradi vár körül tanyázó szerbeket levagdalták.
A kuruczoknak ezt a támadását a bácskai szerbek nem hagyták bosszúlatlanul. Alig hogy kitavaszodott, Kecskemét alá csaptak és a többi között Szűcs István lovashadnagy marháit elhajtották. Erre Szűcs István két hét alatt talpra állította Kecskemét, Czegléd és Kőrös lovasságát s azzal Bács vármegyére tört, s miként gróf Herberstein Ernőnek Szegedről május 17-én a kecskeméti tanácshoz intézett leveléből értesülünk, egész Bács helységig hatolva előre, nagymennyiségű szarvasmarhát, lovat hajtott el, sőt az ottani jobbágyok közül is többet foglyúl ejtett. (Századok 1868. 713.) Erre a bácskai szerbek május 21-én a legkevésbbé védett Czeglédre törtek, a várost felprédálták, több embert megöltek és a lakosok közül 18-at magukkal hurczoltak.
1709. év tavaszán a pestis a Duna–Tisza közén mindegyre több áldozatot követelt. A kuruczok nem bocsátottak több hadat e vidékre, hogy a ragály áldozatául ne essenek. Nyáron azonban, a mint a ragály kissé alábbhagyott, a szerémségi és a bácskai szerbek ismét gyülekezni kezdtek és hír szerint Kecskemét, Czegléd és Jászberény megtámadására készülődtek. Bottyán János, a ki ekkor Selmeczbányánál a császáriakat véres ütközetben visszaverte, futártól értesülvén az alföldi városok szorongatott helyzetéről, gyorsan a szerbek ellen indult. Lovasságát előre küldvén, ő maga táborkarával és a gyalogsággal a három alföldi város védelmére sietett, de útközben szept. 27-én a tarnaőrsi táborban elhúnyt.
1709. év őszén a Duna–Tisza köze is a császáriak birtokába került; a kuruczok elvonultak, a szerbeknek pedig többé nem akadt dolguk, mert a szegedi várparancsnok szigorúan megtiltotta nekik Kecskemét és a többi városok háborgatását. 1710-ben gróf Herberstein szegedi várparancsnok azonban még egyszer hadba szólította a szerbeket, mert Rákóczi, XII. Károly vert hadából 145mintegy 3000 zsoldost, a kik magyar területre menekültek, felfogadván, a Potoczki vezérlete alatt álló lengyel csapattal együtt a Tisza-vonal védelmére állította fel, sőt egy részüket Kecskeméten szállásolta be. Erre Herberstein a bácskai szerbekkel Kecskemétre tört, a lengyeleket szétverte és közölök sokat elfogott. (Századok 1868. 716.) 1710 nyarán a Duna–Tisza közén a kurucz világnak már vége volt.
A szerbek visszatértek házi tűzhelyeikhez és a Szerémségbe menekültek is haza vágyódtak. A közel egy évtizedig tartott küzdelem alatt az egész vármegye sivataggá vált. Az a kevés számú nép, mely e rettentő küzdelmet túlélve, visszatért, nem ismert többé egykori lakóhelyére. Évtizedek kitartó munkájára volt szükség, hogy a vármegye újjászülethessen és a jövő fejlődésének alapjait lerakhassa.
