A zentai csata.
A zentai csata.
Veterani rendbe szedvén hadát, rövid, lelkesítő beszéd után katonáit támadásra vezényelte, a lovasságot pedig a lováról leszállítva, megparancsolta, hogy a falu alatt hevenyészve megerősített sánczokat hányják szét, mialatt ő a többi lovassággal más oldalról intéz támadást. Rendkívűl heves küzdelem után a császári had minden oldalról benyomúlt a sánczokba s az ott talált janicsárokat, miután a spahik ezeket cserben hagyva, megszöktek, mind egy szálig levágták.
Alig ért véget a küzdelem, 12.000 emberből és 25 ágyúból álló újabb hadosztály jelent meg Zentánál, mely a nádasokba menekült tatárokkal egyesülve, 121Veterani hadára tört. A vezér azonban nem veszítette el lélekjelenlétét, és fegyelmezett hadai, melyek zárt sorokban harczoltak, halálmegvetéssel vették fel a küzdelmet az ujabb török had ellenében. A török látván, hogy támadása nem sikerül, gyorsan visszavonult a szomszédos magaslatokra, mintegy maga után rántva a császári hadat is, mely diadalittasan támadta meg az ott felállított ágyúkat és a janicsárokat, a kiket mind egy szálig levágott. A többi csapatokból megmenekült törökök Zenta alatt egy mocsárnál gyűltek egybe, hol megerősített tábort rögtönöztek; de Barkóczy lovassága rájuk törvén, szétugrasztotta őket. A török sereg egész tábori készlete, ú. m. 20 ágyú, 24 zászló, 200 bivaly, 200 teve és öszvér és 5000 ló került a győztesek birtokába.
Gr. Starhemberg Guido. (A bécsi „Heldenbuch”-ból.)
A szalánkeméni ütközet. (Az Orsz. Képtárból.)
I. Lipót. (Az Orsz. Képtárból.)
II. Mustafa. (Az Orsz. Képtárból.)
Veterani vesztesége aránylag csekély 200 ember volt. Az elesettek között volt báró Károlyi István is, a ki Barkóczy lovasságának támadása alkalmával a szatmáriak élén vágtatva, halálosan megsebesülve bukott le lováról. Kapitánytársa báró Sennyey István is súlyosan megsebesült.
A zentai győzelemnek Szeged ostromára döntő befolyása volt. Ha Veteraninak nem sikerül Zentánál a török hadat szétverni, akkor a nagyvezér Szegedet felmenti az ostromzár alól, sőt a csekély őrséggel megrakott Budavára is veszedelemben forog. Így azonban Szeged október 23-án megadta magát. A nagyvezér pedig megmaradt hadát Péterváradra vezette, útközben azonban az elkeseredett törökök mindent elpusztítottak és fogságra hurczolták mindazokat, a kiknek még hasznát gondolták vehetni.
A rövid ideig tartó őszi hadjárat óriási áldozatokat követelt. Amhed szerdár basa szegedi parancsnok, még közvetetlenül az ostrom megkezdése előtt felszólította a környékbeli falvakat, hogy a várőrség részére árpát, szekereket szolgáltassanak, egyúttal megsürgette az adó befizetését is. E rendelkezéseinek azonban senki sem tett eleget, mert az ostromló had ekkor már Szeged alatt volt. Annál több áldozatot követelt azonban a császári had a környékbeli falvaktól. A halasiaknak megparancsolta a császári hadvezér, hogy október 6-ára rőzsekötegeket, kövér vágómarhát és juhokat szállítsanak a szegedi táborba, „hacsak” – úgy szól a rendelet – „nem akartok karóban száradni.” (Millen. Tört. VII. 454. – Iványi István: Szabadka Tört. I. 82. – Szalay László: Magyarország Tört. V. 346. – Reizner: Szeged Tört. I. 177.)
Szeged feladása után a gyengébb Szabadka sem tarthatta magát. A török még ebben az évben csaknem teljesen kiszorult a mai Bács-Bodrog vármegye területéről. Egyedül Titel volt még két éven át a törökök birtokában. De azért a törökök Pétervárad felől gyakran átcsaptak a vármegye területére, minek következtében még 1686-ban megtörténtek az első védelmi intézkedések. Baján, hol már 1687-ben volt őrség, gróf Czobor István, a helység földesura óhajtotta a kapitányságot megszerezni. 1687-ben tett is erre nézve lépéseket a bécsi főhaditanácsnál, mely azonban a kapitányi tisztség betöltésénél nem vette figyelembe földesúri jogait s a bajai őrség parancsnokává Dalmady Sándort tette. Mivel azonban május 4-én a főhaditanács a bajai őrhelyet a szolnoki kapitányság alá rendelte, az őrség Berthóti (Berthódi) István parancsnoksága alá került.
