Szerbek fölkelése.
Szerbek fölkelése.
Ekkor azonban megfordult a koczka. Szolnok ugyanis ekkor már a kuruczok kezében lévén, egy kurucz csapat Deák Ferencz vezérlete alatt Halas felé vette útját, a hol a szembejövő szerbekkel október 13-án megütközött. A kurucz had ezúttal derekasan megállotta helyét, mert bár közölök 234-en estek el, a szerbeket megverte, sőt maga a fennhéjázó báró Kyba is elesett. A szétszórt szerb had pedig Kecskemét pusztításával állott boszút.
Rákóczi október havában az időközben szintén kuruczczá lett báró Károlyi Sándort küldte Kecskemét vidékére, hogy a felkelést szervezze és a vidéket megvédje a bácskai szerbek támadásaitól. A míg Károlyi Kecskeméten volt, a szerbek nem mozdultak ki Bajáról, de alig távozott, a szerbek ismét Kecskemét vidékére törtek és a dunamelléki községeket fosztogatták. Kecskemét és Nagykőrös városa tovább nem tűrhetvén a bácskai szerbek garázdálkodásait, 1703 november havában küldöttséget menesztettek Bécsbe, hogy az udvari főhaditanácsnál szorgalmazzák a szerbek megfékezését. A küldöttség panaszaira a m. kir. udvari kanczellária 1703 deczember 5-én a következő leiratot intézte latin nyelven a bácskai szerbek egyik vezéréhez, Monasterly Jánoshoz:
Tisztelt Vitézlő Úr! Ismételve és szüntelenül nehéz panaszok érkeztek Pest, Pilis és Solt és Bácsmegyék s a szomszéd helyek lakosaitól császár és király Őfelsége legkegyelmesebb urunkhoz, az uraságod kormánya és vezénylete alatt lévő ráci nép és katonaság ellen; mikép akár meghagyásából, akár engedelméből, majd számosabban, majd kevesebben azok a városokra és falvakra rohanni, iszonyú zsákmányolást, gyilkolást, barmok falkástól való elhajtását, s tetszés szerint az erőszak minden nemét szabadon elkövetni merészlik és szokják, s már az ő felsége iránti hűségben eddig is megmaradt szegény néptől nyolczczer marhánál többet, legközelebb pedig magából Kecskemét városából mintegy négyezer darabot elraboltak légyen, siralmasan panaszolták; és mivel az említett ráci katonaság nem a haza veszedelmére, elpusztítására s a császári hű alattvalók fosztogatása végett bízatott uraságod vezényletére; a fölebbvalókat és tiszteket 140pedig, kiknek kötelességükben áll minden kihágást és erőszakot meggátolni, a kik az ön kormánya alatt állanak, megzaboláznia, az ily gonosztettektől elriasztania és elvonnia kellene; de hasonló esetekben az elnézők, vagy alattvalóik iránt engedékenyek, könnyen megegyezéssel, ha nem nyilvános meghagyással vádoltathatnak s következőleg amazokért felelősséggel tartoznak: ugyanazért vitézlő uraságodat ezennel hivatalosan és komolyan intjük és serkentjük, hogy a reá bízott katonaságot az olyatén embertelen kihágásoktól szigorúan eltiltani s jövőben fékentartani, a károsoknak elégtételt szolgáltatni, s azoktól jogtalanul s erőszakkal elvett javakat nekik visszaadatni, a bűnösöket pedig példásan megfenyíteni el ne mulaszsza. Így önmagáról és övéiről gondoskodni fog, hogy jövőben azok helyett felelősségre ne vonattassék. (Századok 1868. 550–551.)
Monasterly János a nagykőrösi és a kecskeméti követeknek Bécsbe utaztáról értesülvén, megszeppent és hogy az udvar kegyét el ne veszítse, deczember elején Bajáról kelt körlevelében felhivta a környékbeli községeket, hogy a hol a ragadozókat, a szegénység pusztítóit találják, fogják el s vagy Budára, vagy ő hozzá szállítsák. Egyúttal figyelmeztette a lakosságot, hogy a kinek marhája elveszett, jelentkezzék nála, mert ő egynéhány marhát elvett, melyeket egyes fosztogató szerbek hajtottak el a helységekből; a ki tehát bebizonyitja tulajdonjogát, annak át fogja adni. Monasterly jóindulata kissé megkésett, mert ekkorára csupán Kecskemét határából közel 8000 darabot hajtottak el a szerbek.
Eközben a kuruczok ismét megszállották Kecskemétet, de lejjebb nem hatoltak. A szerbek pedig, tán a nagy hideg vagy a bécsi leirat hatása alatt, abbahagyták garázdálkodásaikat. Ezzel mintha némi közeledés történt volna a kuruczok és a szerbek között. 1704 január 13-án a bácskai szerbek egy küldöttsége jelent meg Károlyi Sándor sümegi főhadiszállásán, hol felajánlván a szerbek csatlakozását a felkelőkhöz, segítségül 5000 emberből álló hadat helyeztek kilátásba. Mialatt azonban a szerbek küldöttsége Károlyinál járt, Deák Ferencz és Ilosvay Imre kurucz ezredesek, a kiknek feladata a bácskai szerbek fékentartása volt, január 15–20-ika között Kreutz császári vezérőrnagy és Monasterly János hadait megtámadván, szétugrasztották. E támadást, mely eléggé meggondolatlan volt, a szerbek az általuk felajánlott egyezség megsértésének tekintették s árulásnak bélyegezték. Ezért tehát egész dühvel támadtak a Dunántúlra, a hol vérlázitó kegyetlenségeket követtek el. E félreértés volt egyik főoka annak, hogy a kuruczok és a szerbek között az egész szabadságharcz alatt többé közeledés nem történt s hogy a szerbek azontúl mindig a kuruczok ellen fordították fegyvereiket. (Századok, 1868. 544–548. Zsilinszky Mihály i. m. I. 276. Márki Sándor: II. Rákóczi Ferencz. Magyar Tört. Életrajzok I. 344., 346–47. Millenn. Tört. VII. 553.)
A szerbek Rákóczit e vérlázitó kegyetlenségek hirére elhagyta a türelme s elhatározta, hogy vagy teljesen kiirtja a szerbeket, vagy az ország elhagyására kényszeríti őket. Bercsényi ugyan eleintén erősen ellenezte a szerbek elleni hadjáratot. „Hagyjon békét Nagyságod az ráczoknak” – írja 1704 április 17-én Nagyszombatban kelt levelében – „hagyjon békét Szegednek, megfizet Pap Istók is az ráczoknak, az pusztai eb az anyjukkal”. Június havában azonban maga Bercsényi is belátta, hogy a szerb pusztítások mindaddig fognak tartani, míg Szeged a császáriak birtokában lesz. 1704 június havában, mialatt túl a Dunán véres harczok folytak a kuruczok és a császáriak között, Rákóczi Soltnál ütött tábort, hogy a bácskai szerbeknek Heisster hadaihoz való csatlakozását megakadályozza. Június 27-én azonbam felszedte táborát és a római sánczok felé vonult. Kikerülvén a Duna mentén a nehezen járható Sárközt, hadával Kiskőrösre vonult, hol már várta gróf Esterházy Antal a Kecskemét, Nagykőrös és Czegléd városoktól kiállított kocsikkal és a szolnoki ágyúkkal.
