Kuruczok bosszúja.

Teljes szövegű keresés

Kuruczok bosszúja.
Esterházy Antal, Rákóczi hadainak megérkeztekor, június 29-én, legott kocsikra ültette gyalogságát és váratlan gyorsasággal Báthmonostora alatt termett, melyet megtámadott és a hol, szerb források szerint, a kuruczok hajmeresztő kegyetlenségeket vittek végbe és az összes ott talált kalugyereket legyilkolták. Báthmonostorának megtámadása rémes jeladás volt a szerbeknek a menekülésre. Báthmonostoráról az egész kuruczhad Bács vára alatt termett, melyet akkor a báró Nehem-féle ezredből száz ember őrzött, Fluck kapitány vezérlete alatt. A kuruczok váratlan gyors megjelenése rendkívüli zavart okozott az őrség soraiban. Az őrség fellázadt tisztjei ellen, Fluck kapitányt megkötözték, a várat pedig feladták a kuruczoknak. A kuruczok azonban nem szállották meg a várat, mely 141a lángok martaléka lett. Némelyek szerint Fluck kapitány gyújtotta fel, mások szerint a kuruczok. A tűz átterjedt a helységre is, a hol szintén mindent elpusztított. Ekkor lett a lángok martaléka a ferenczrendiek temploma és zárdája és ekkor semmisült meg a vármegye levéltára is.
Rákóczi a győzelem jeléül július 4-én kilencz zászlót küldött a solti táborba, azután a kurucz lovasság szélvészként száguldott le egészen Titelig, honnan, Rákóczi július 12-én értesítést küldött mostohaatyjának, Thököly Imrének a kivívott sikerekről. Útközben a kurucz had komoly ellentállással seholsem találkozott. A szerbek a kuruczok elől a Szerémségbe, Temesközbe menekültek; a kiknek pedig nem volt idejük elfutni, azok a nádasokba rejtőztek. A kuruczok azonban valóságos hajtóvadászatot rendeztek ellenük; a nádasokat felgyújtották, a mezőkön talált gulyákat elhajtották, a mocsarakban talált népet pedig leölték. Borzasztó kegyetlenséggel folyt a háború. Rákóczi maga is elismeri emlékirataiban, hogy ez a hadviselés nem vált becsületére, de kénytelen volt katonáinak szabadkezet engedni, a kik nagyrészt Kecskemét vidékéről valók lévén, a szerbek részéről az övéik ellen elkövetett kegyetlenkedésekért ilykép gyakoroltak visszatorlást. Titelről a kurucz had Szeged felé vonult s a nyári forróság ellenére gyorsan haladt előre. Július 19-én már Martonosnál állott. Ellenség csak az úgynevezett Fekete víznél, Zenta és Martonos között mutatkozott. A diadalittas kuruczok azonban szélvészként támadtak a szerbekre, a kiket teljesen szétszórtak. Ötezer szerb elesett, ezerötszáz pedig vízbefúlt. Martonosról a kuruczok Szeged alá vonultak, melyet julius 20-án körülzártak. (Márki Sándor i. m. I. 340. Zsilinszky Mihály i. m. I. 278. Iványi István: A tiszai határőrvidék. 1886. 131, Millenn. Tört. VII. 565.)
A kuruczok közeledtére a szegedi várkapitány közel 8000 szerb katonát összpontosított, megeskettetvén őket, hogy utolsó csepp vérükig védeni fogják a várat. Szegeddel Rákóczi nem is boldogult s ezért augusztus 12-ike után felszedte táborát s Kecskemét felé vonult hadával.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem