Titel elfoglalása.
Titel elfoglalása.
Időközben a szultán Pancsovánál átkelvén a Dunán, seregét két részre osztotta. Az egyik részét Dzsafer basa vezérlete alatt a Maros felé küldte, míg a fősereg a Duna mentén, Titel felé haladt. Aug. 29-én, miután a Tiszán hídat veretett, az egész török fősereg Titelt támadta meg, a török hadihajók pedig egész a Tisza torkolatáig jöttek fel, miáltal Titelt szárazon és vizen egyaránt veszély fenyegette. Nehem tábornok e túlerővel szemben kénytelen volt a titeli várat kiüríteni és seregének romjaival, folytonos harczok között, Péterváradig hátrálni. Eugén herczeg, a ki a zentai táborban értesült Titel szorongatott helyzetéről, aug. 28-án Commercy herczeget hét ezred lovassággal és 30 ágyúval Nehem segélyére küldötte, sőt aug. 29-én, kora reggel maga is megindult Titel felé, de megkésett és Titelt felmentenie nem sikerült.
A törökök Titel elfoglalása után Kabol mellett tábort ütöttek, honnan – miután a vilovai hidat a nagyvezér helyreállíttatta – Pétervárad ellen vonultak.
E közben Rabutin hada aug. 31-én Csanádról Kanizsához ért s ott az előre elkészített hídon átkelve, a nyert parancs szerint tovább folytatta útját a Csíkér felé, hol szept. 2-án csatlakozott a fővezér hadaihoz. Eugén herczeg ekkor kilencz hadoszlopra osztott seregével Pétervárad-Sáncz felé nyomult előre, hová szept. 6-án, este 10 órakor érkezett meg.
A szultán, Thököly Imre tanácsára, miután Eugén herczegnek a sánczokban elhelyezett hadát megtámadni nem tartotta czélszerűnek, lemondott Pétervárad ostromáról, újból a Tiszához vezette a hadát s a folyam jobb partján felfelé haladva, Szegedet igyekezett elérni. Szeptember 7-én a török had Kabolról csakugyan felkerekedett és Szenttamás felé vonult, hova szept. 8-án érkezett meg s az éjjelt is itt töltötte. Nehem péterváradi parancsnok, a ki az erőd tornyából figyelemmel kísérte a török tábor mozdulatait, csakhamar jelentést tett a fővezérnek, a ki azonban nem lévén tisztában a törökök terveivel, csak akkor mozdult ki a sánczokból, midőn szept. 9-én Mihályi Pál deák ezredéből egy közhuszár hírül hozta neki, hogy a törökök már Szenttamásig nyomultak előre. Eugén herczeg ekkor egész hadseregének parancsot adott az előnyomulásra, maga pedig a lovassággal még aznap Szenttamásig hatolt, hol a gyalogságot bevárandó, állást foglalt. A gyalogság megérkezte után, másnap, szept. 10-én az egész had Szenttamásról kiindulva, a mai Óbecsétől három órányira fekvő élésházig nyomult előre. A szept. 10 és 11 közötti éjjelen a zentai szerb miliczia kapitánya: Thököli Jován érkezett vágtatva a táborba, hírül hozván, hogy a szultán 10-én délben, Zenta alatt hidat veretett a Tiszán, míg serege a vidéket pusztítja.
Ily török csapat aug. 10-én Zentáról Szeged felé vette útját, honnan valami Rózsa nevű hajdúkapitány vonult le kémszemlére. A két had Martonosnál csapott össze, a mai Budzsák nevű szőlőnél. A küzdelem emléke maig is fennmaradt a nép között s a rétből lefolyó patakot, a vitéz hajdukapitány emlékére, máig is Rózsa-pataknak nevezik.
Szept. 11-én Eugén herczeg kora reggel felszedette a tábort s hadát 12 hadoszlopba osztva, harczrakészen megindította Zenta felé. Menetközben, az éjjeli kémszemlére előreküldött huszárok futárai jelezték, hogy a kiküldött csapat török előőrsökre bukkant, mire Eugén herczeg egy csapat huszárt küldött segélyükre. E csapat csakhamar összeütközött a törökökkel, kik közül Kücsüg Dzsafer basát foglyul ejtették és Eugén herczeghez hozták. A fogoly basától megtudta a fővezér, hogy a szultán eredetileg Szeged ellen akart menni, de útközben Thököly tanácsára megváltoztatta tervét és Zentánál hidat veretett, hogy a Tiszán átkeljen és Erdélybe vagy Felső-Magyarországba törjön. A pasa többek között azt is elmondotta, hogy a szultán, valamint lovassága és Thököly, az ő kuruczaival, a kik mind lovasok voltak, már a túlpartra húzódott, ellenben a gyalogság még az innenső parton áll, hol erősen elsánczolta magát.
127Eugén herczeg a törökök hadállásáról tiszta képet akarván nyerni, a lovassággal és néhány ágyúval előre vágtatott. A mint Zentához közeledett, látta, hogy a basa előadása megfelel a valóságnak.
Zenta helységtől délre, valami 2000 lépésnyire, 60 hajóból álló hajóhíd kapcsolta egybe a Tisza két partját. A hídfőt mindkét oldalán mély árkok, földsánczok és szekérvár védték; azonkívül még külön sáncz vonult széles ívalakban a tábor körül, csakhogy ez befejezetlen maradt és egy helyen 700 lépésnyi hézag mutatkozott.
A Tisza, ott, a hol a híd állott, 350 lépés széles, szakadozott, néhol meredek parttal. A seregnek az a része, a mely a folyón már átkelt, Zenta községgel szemben foglalt állást; a lovasság és a tüzérség, valamint a szultán kísérete Musztafa és Ozmán basákkal még 11-én délben kelt át a hídon; utánuk a janicsárok kezdték poggyászaikat átszállítani. Miután a törökök már értesültek Eugén hadainak közeledtéről, a legnagyobb fejetlenség támadt a jobbparti török táborban. A katonák egymást rémítgetve, seregestül tódultak a hídra, hol életveszélyes tolongás támadt. Ehhez járult a török vezérek között keletkezett egyenetlenség, minek következtében a seregben teljesen felbomlott a rend és a fegyelem. Az önbizalmukat veszített hadakat a császáriak megjelenésének hírére a legnagyobb kétségbeesés szállotta meg, s az ellentállás helyett mindenki csak a menekülésre gondolt. Ily viszonyok között ért szept. 11-én, a délutáni órákban, Eugén hada Zenta alá.
Eugén herczeg egy pillanat alatt átlátta a helyzet fontosságát; ha még néhány órát vár, a török had mind átkel a folyamon; ezért tehát, bár a nap már hanyatlóban volt, mihelyt a hátramaradt gyalogság is megérkezett, a támadáshoz fogott.
Eugén hadserege ekkor 52 zászólalj gyalogságból, 112 század lovasságból és 60 ágyúból, összesen mintegy 70.000 emberből állott, beleszámítva Mihályi Pál deák, vagy másként Deák Pál, Pálffy és gróf Zichy István huszárezredeit, valamint a szerb milicziát. Eugén úgy állította fel hadait, hogy a török hadállást félkörben karolták át és a két szárny egészen a Tiszáig hatolt.
