Újabb győzelmek.

Teljes szövegű keresés

Újabb győzelmek.
Az 1687-ik év rendkívül kedvező volt a csatatéren a császáriakra nézve. Miksa Emanuel bajor választófejedelem ez év nyarán Szeged alatt táborozott, júl. 3-án Martonosnál találjuk, honnan a Dunához vezette seregét, majd átkelve a Dunán, Károly lotharingiai herczeghez, a ki augusztus 12-én Mohácsnál, a nagyharsányi síkon, döntő győzelmet aratott Szulejmán nagyvezér fölött. Szulejmán, a csata után néhányad magával csónakokon átkelvén a Dunán, Dávod és Küllöd között tábort ütött, míg seregének többi része – alig 7000 ember – Eszék felé menekült. (Millen. Tört. VII. 472.) Károly herczeg pedig kétfelé osztotta hadát; az egyik Eszék ellen indult, melyet csakhamar bevett, majd onnan Pétervárad alá vonult, mely 1688 január havában szintén a császáriak birtokába került. Hadának másik részével augusztus 15-én Baja alatt átkelvén a Dunán, egész Apatinig nyomult előre. Seregének közeledtére a nagyvezér Bajazid agával Zomborig hátrált, hol Károly herczeg előhada a törökökkel összeütközött.
Sárosi János és követtársai ugyan szeptember 15-én azt jelentették az erdélyi fejedelemnek, hogy a törökök a császári had egy részét Zombornál megverték, de ez aligha felelhetett meg a valóságnak, mert Károly herczeg hada szeptember 16-án már Zombornál állott, honnan Bács vára alá vonult, miután az esőzések miatt különben is járhatatlan Duna-vidéket az ellenségtől többé nem féltette. Bács vára alól Szabadkára vonult, honnan Erdély felé vezette hadát. (Török-Magyarkori államokmt. VII. 265.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem