A helytartó látogatása.
A helytartó látogatása.
Az új helytartó, a ki korán megnyerte az ellenzék rokonszenvét, 1847 nyarán maga mellé vette a konzervatív párt egyik legrokonszenvesebb tagját, báró Vay Miklóst és országos körútra indult vele. Midőn Bács-Bodrog vármegye arról értesül, hogy a népszerű főherczeg körútjában a vármegyét is érinti, nagyarányú előkészületeket tesz a fenséges vendég fogadtatására. István főherczeg 197szept. 16-án, ebéd után Törökkanizsánál átkelt a Tiszán. A Rudics József főispán vezetése alatt álló vármegyei küldöttség fogadta. A főispán üdvözlő beszéde után a kir. helytartó Zákó István táblabíró kocsijára ülve, Szabadka felé vette útját, míg a kocsija előtt és mögött a vármegyei, valamint a Szabadka városi bandérium vágtatott. Szabadkán a városháza és a Lénárd-féle ház között nagyszabású diadalív várta az érkezőt. Itt gyűltek össze Bács-Bodrog, Csongrád vármegyék és Szabadka, Szeged, Ujvidék és Zombor küldöttségei.
Szeged városa az ünnepély fényének emelése czéljából 197 főből álló polgárőrséget küldött. Ekkor vonult ki első ízben a szabadkai polgárőrség is, Spelletich Bódog ügyvéd parancsnoksága alatt. Este a szegedi polgárok fáklyászenével vonultak fel a királyi helytartó lakása elé, majd az egész városban kivilágították az ablakokat. A kir. herczeg kíséretével körútra indult a fényesen kivilágított városban és 11 órakor pedig a tiszteletére rendezett tánczvígalomra ment, honnan csak éjfél után fél kettőkor érkezett vissza szállására. Másnap reggel 9 órakor az egybegyűlt közönség lelkes üdvözlése között Rudics főispánnal kocsira szállva, s a vármegyei bandérium kíséretében Szabadkáról Bácsalmáson át Bajára, majd onnan Mohácson át Pécsre utazott. (Iványi: Szabadka tört. I. 408–410.)
Még a lefolyt ünnepélyes fogadtatás hatása alatt állott a vármegye közönsége, midőn az 1847 szept. 17-én kelt királyi leírat a nádorválasztó országgyűlést nov. 7-ére hívta össze. A vármegye az okt. 18-án tartott közgyűlésében, Latinovits Lajost és Piukovics Ágostont választotta követekül. Latinovits Lajos 1828-tól 1832-ig a vármegye aljegyzője volt; 1832-ben táblabíróként működött a vármegyében. 42 éves korában érte ama megtiszteltetés, hogy vármegyéjét az utolsó rendi országgyűlésen képviselje. Követtársa Piukovics Ágoston szintén a vármegye tisztikarából került ki. Az 1845. évi tisztújítás óta a vármegye főjegyzője volt, a ki ekkor állott pályája kezdetén.
Az okt. 18-án tartott követválasztó közgyűlés mintegy záróköve e korszak történetének. Rövid nehány hónap alatt betejesült, a miért a nemzet évtizedeken át küzdött, midőn az 1848-iki törvényekkel a nemzeti állam hatalmas falaira a tetőt felrakták. És ha a vármegye e küzdelemben nem is járt mindenkor elül, mégis neki kellett első ízben megküzdeni azokkal, a kik e tetőre tűzcsóvát vetettek.
