Válságos helyzet a háború után.
Válságos helyzet a háború után.
Napoleon bukásával a kimerült vármegye a béke hírére fellélegzett. A hosszú háborúnak s az évtizedeken át folytatott küzdelemnek a nyomai még mindenütt láthatók. 1815-ben a vármegye még valóságos tábori kórházhoz hasonlít. A háború sebesültjei, nyomorékjai még nagyrészt Zomborban lézengenek. Megjönnek a könnyű lovasok is; de a sorezredekbe besorozott újonczokat hiába várják. A béke biztosítása végett Ferencz király még 1815-ben újabb 30.000 újonczot kért az országtól s egyben elrendeli az újonczozást is.
187Bács-Bodrog vármegye azonban az újonczozást elrendelő királyi leirat tárgyalása alkalmával kijelenti, hogy miután a háború már megszűnt és az újonczok megajánlása különben is az országgyűlés hatáskörébe tartozik, a kívánt újonczlétszámot nem hajlandó kiállítani s az alispánokat e rendelet végrehajtásától eltiltja. De ezúttal nem támad összeütközés a kormányhatóságok és a vármegye között, mert József nádornak sikerül meggyőzni az uralkodót, hogy a háború megszűntével a munkáskezeknek elvonása az ország gazdasági helyzetére nézve rendkívül válságos volna. A király visszavonja az újonczozást elrendelő leiratát, Rajner főherczeg pedig már 1816 április 26-án felfüggeszti az újonczozást, sőt a katonák egy részének szabadságolásához is hozzájárul.
Ez az intézkedés azonban már megkésett. 1816-ban már országszerte az ínség jeleivel találkozunk. És a vármegye hiába vár segélyt a kormánytól, mert az állampénztár üres; kénytelen tehát a szűkölködők segélyezését a társadalom vállaira áthárítani. A pénzügyi helyzet mindegyre kedvezőtlenebbé válik, a papírpénz értékének rendkívüli alászállása megrendítette a pénzviszonyokat, aláásta a hitelt; a vármegye mindegyre jobban érzi ennek a súlyát; de mindamellett erélyesen folytatja a hátralevő hadiadó és a felkelt nemesség kiállítására kivetett költségek behajtását.
A vármegye az 1816 augusztus 26-án tartott közgyűlésben vette tárgyalás alá a királyi leiratot, mely a papírpénz bevonását és a nemzeti bank felállítását helyezte kilátásba. A közgyűlés elismerte a felség jóakaratát a pénzügyek rendezése körül, de a leiratot egyszerűen tudomásul vette, mivel a pénzügy rendezését az országgyűlésre halasztandónak találta. A bécsi nemzeti bank meg is kezdi a pénzjegyek beváltását, de a pénzügyi helyzeten ez mit sem segít s ezért 1816 október 29-én az uralkodó a pénzjegyek törlesztése végett önkénytes kölcsön felvételét rendeli el.
A kormány a pénzügyi helyzeten a só árának felemelésével akar segíteni, habár a só árának a megállapítása az országgyűlés jogai közé tartozik. 1816-ban újra felemelik a só árát, de midőn az erre vonatkozó királyi rendeletet a nádor leküldte, a vármegye a deczember havában tartott közgyűlésén nem veszi tudomásul s az ügyet az országgyűlés elé utasítja.
A kormány önkényes intézkedéseinek hatása alatt tekintélyes ellenzék alakul a vármegyében. De ez az ellenzék tulajdonképen csak az ősi alkotmány megőrzésére törekszik; a haladás szelleme ép oly távol áll tőle, mint a kormánytól. Látóköre is szűk, nem terjed tovább a vármegye határainál és országos dolgokkal nem törődik. Tagadhatatlan azonban, hogy mindennek ellenére a kormány önkényes intézkedéseinek itt-ott mégis sikerül gátat vetni. Az állami önállóság ekkor egyedül a vármegyei életben nyilatkozik meg.
