Vallásos rajongók.
Vallásos rajongók.
A XIX. század második évtizedének utolsó éveiben sajátságos vallásos mozgalom indult meg, mely olymérvű zavarokat idézett elő a vármegyében, hogy azokat még a kormányhatóságok segélyével is csak nagynehezen lehetett lecsendesíteni. E mozgalmat egy Frankovics Mihály nevű, kupuszinai születésű, 26 éves szűcsmester támasztotta, a kit a nép Szent Miska néven nevezett s valóságos rajongással vett körül. Frankovics, mint utólag kiderült, vallási rajongásban szenvedett. A búcsúhelyek látogatásával és betegek gyógyításával foglalkozván, a köznép előtt nagy népszerűségre tett szert, sőt a kolluti plebános és Odry András alispán – kinek nejét állítólag meggyógyította – pártfogását is megnyerte. A kalocsai érseki szentszéknek Frankovics viselt dolgai tudomására jutván, őt rajongónak nyilvánította és 1818 július 2-án felhívást intézett a plébánosokhoz, hogy híveiket a Frankovicstól alapított úgynevezett „Kordátviselők társulatába” leendő belépéstől lehetőleg óvják s az álremete által rendezett körmeneteket akadályozzák meg.
Frankovics, a ki időközben Monostorszegről Kollutra költözött, az ottani plébános pártfogása mellett egyre folytatta üzelmeit. Hívei messze földről sereglettek hozzája és ezekkel éjjelenként vallási szertartásokat tartott, majd körmeneteket rendezett és betegeket gyógyított. Mivel a vármegyei hatóságok mit sem tettek e mozgalommal szemben, e vallásos rajongók társulata mindegyre növekedett. A béregi plébános, Vojnits János vármegyei esküdttel együtt, ki is ment Kollutra s az ál-remetét szigorúan megdorgálta; de szavai hatástalanok maradtak, sőt Frankovics, hogy híveinek számát gyarapítsa, Szegedre tette át székhelyét. Itt azonban pórul járt, mert a város az ál-remete üzelmeiről értesülve, 188gyorsan kiadta neki az útját és a város pandúrjaival egész a határig kísértette. Frankovics ekkor Ludasra, majd innen Szabadkára ment, de itt sem lévén maradása, visszatért Kollutra. Kolluton való tartózkodása alatt a plébánia udvarán levő kútat megáldván, annak vizét betegek gyógyítására alkalmazta, majd, midőn az őt felkereső betegek száma napról-napra növekedett, a kútvizet a plébános gazdasszonya icczénként négy krajczárjával mérte ki a hiszékeny népnek.
Mivel a vármegyei hatóságok tétlenül nézték e kicsapongásokat, a kalocsai főegyházmegyei hatóság 1818. év deczember 22-én a helytartótanácshoz fordult. A helytartótanács a vármegyét már 1819 január 19-én sürgős közbelépésre utasította, a vármegye azonban csak hónapok múltával szánta el magát a cselekvésre. Frankovicsot az április 11–12-ik közötti éjjelen a kolluti plébánosnál néhány tanítványával együtt elfogatták, Zomborban bebörtönözték és ellene a törvényes eljárást megindították. Csakhogy a félrevezetett népet ekkor már bajos volt s lecsendesíteni. Mintegy 2000 híve 1819 augusztus 11-én egyházi zászlók alatt, kezükben feszületet és égő gyertyát tartva, Zomborba jöttek, hogy vezérüket kiszabadítsák börtönéből.
Az óriási néptömegnek a vármegyeház előtt való megjelenése nagy zavart okozott Zomborban. A néptömeg betódult a vármegyeház udvarába és a börtönöket akarta megrohanni; de a vármegyei pandúrok puskatussal és botokkal kiűzték a zavargókat. Erre a nép visszavonult, de új támadásra készült. Az épen idejében érkezett katonaság azonban a zavargók közül negyvenet beszorított a vármegyeház udvarára; ezeket elfogta és elzárta, a künnrekedt népet pedig szétverte.
A vármegye törvényszéke 1819 szeptember hó 13-án hozott ítéletével Frankovicsot két évi, hetenként két böjtnappal súlyosbított fogságra ítélte. Hívei közül azok, a kik a zendülést rendezték, szintén fogságot szenvedtek. Frankovicsot ezenfelül büntetésének kiállása után, hogy újabb zavarokat ne támasszon, a vármegye területéről örökre kitiltották. 1823-ban a pozsonyi irgalmasrend zárdájába került, hol még 1825-ben is kapusként állott alkalmazásban. (Bande J. dr.: Szent Miska mozgalma. Évk. 1890. évf. 97–112.)
