Inség.
Inség.
Az 1873/4. év tele az 1873. év rossz termésének és a pusztított kolera járványnak folyományaként inséget hozott a vármegyére. Az inség ellensúlyozására kiküldött állandó inségügyi választmány odaadó lelkes munkásságot fejt ki. Rendelkezésére állott a vármegye által gyűjtött 4495 frt 65 kr, 30 mérő gabona. A vármegye azonkívül a kormánytól 25,000 frt erejéig vetőmag-kölcsönt nyert.
A büntető jogszolgáltatás az inkviziczió és az ekzekuczió barbár eszközét, a botot, végre valahára eltörölte. A hatalomban néha túltengő kegyetlenség nem kéjeleghetett többé a tompán hangzó botütéseknek minden tisztességes embert ideglázba kergető zuhatagában. A mai kor fiának szinte nehéz elképzelni, hogy volt idő, midőn a szolgabírák poros udvarán s a fogház előtt nyilvánosan puffogott élő ember testén a bot, midőn férjes nőket, hajadonokat vizsgálat során, pusztán gyanúok alapján, véresre söprüztek. Pedig nem is volt régen, e sorok írója még látta és ma is borzad tőle.
A botbüntetés helyébe Simonyi alispánnak mást kellett kitalálni.
Az országgyűlés képviselőházának 1874 július 6-án tartott ülésében Irányi Dániel a következő interpellácziót intézi gr. Szapáry Gyulához, az akkori belügyminiszterhez:
442„Minthogy két hete, egy budapesti hirlapban egy levél jelent meg Barsmegyéből, melyben az állott, hogy egy ottani, névszerint is megjelölt szolgabíró is oly ketreczet használ, pedig csak a vizsgálat alatt levő egyéneknek is bezárására, melynek alját élre állított léczek képezik, úgy hogy a kit abba zárnak, sem állani, sem ülni, sem feküdni nem bír, annélkül, hogy a leggyötrőbb fájdalmat ne érezze; azóta ezen tudósítást egy másik levelező is megerősítette, magam pedig arról értesültem, hogy nemcsak a megnevezett, hanem valamennyi barsmegyei szolgabíró oly ketreczekkel van ellátva; minthogy pedig ily kínzó eszközt még elítélt fegyenczek ellen sem enged meg a humanizmus s a tudomány, s ilyennek használata a különben sem túlságosan szelid állami börtönszabályokban sincs megengedve; minthogy továbbá a szolgabírák büntető hatalommal többé nem is bírnak, reájok csupán az elővigyázat tartozván még, a melynél pedig kínzó eszközöket használni régi törvényeinkben sem volt szabad:
Annálfogva azt kérdezem a t. belügyminiszter úrtól: van-e tudomása a fönt előadott tényekről? s ha van, intézkedett-e már, vagy szándékozik-e mielőbb intézkedni az említett visszaélés megszüntetése s az illetők feleletre vonatása iránt?”
Szapáry Gyula gr. belügyminiszter a következőképen válaszolt. „T. Ház! Az eset, melyet a t. képviselő úr előadott, nem azon hirlapi közlésből, de már azelőtt tudomásomra jutott és a mint az ügy állásáról, mely csakugyan olyan, a mint a t. képviselő úr előadja, tudomást szereztem, azonnal intézkedtem ezen szerintem nem helyeselhető eljárás megszüntetése iránt, mert én is azon meggyőződésben vagyok, hogy ily kínzó eszközöket, melyeket nagyobb bűn megfenyítésére sem lehet használni: vizsgálati eljárásnál alkalmazni és helybenhagyni éppenséggel nem lehet.
Ennélfogva az illető megyéhez, mint a melyek határozatán alapszik a ketreczek használata, rendeletet intéztem az iránt, hogy ezen ketreczek használata hatályon kivül tétessék s egyúttal elrendeltem a vizsgálatot az iránt, hogy a képviselő úr által jelzett esetre nézve minő eljárás követtetett és a vizsgálatot legszigorúbban folytatni és befejezését siettetni kötelességemnek tartom.”
A belügyminiszter válaszát úgy a ház, mint Irányi Dániel, tudomásul vette.
