A kaloda.
A kaloda.
A kaloda, vagy a mint a nép nevezte: kalitka-ügy 1874 augusztus 26-án került a törvényhatósági bizottság közgyűlése elé, annak indító okából, hogy a belügyminiszter annak használaton kívüli helyezését elrendelte. Az e tárgyban hozott határozat jellegzi azt a szellemet, mely Simonyi Simon korszakát emlékezetessé tette. Azt mondja: „A bizottsági közgyűlés, habár a szóban levő büntető eszköznek úgy szervezete, valamint az annak használata folytán egyrészt a megkívántató nevelés hiányában úgyszólván minden erkölcsi érzületet nélkülöző egyének által elkövetett kihágások tekintetében, másrészt a cselédrendszer érvényben tartása körül a közrendészet s mondhatni a közgazdászat terén elért gyakorlati eredményeknél fogva megengedhetőnek, sőt szükségesnek tarthatná, hogy ezen büntető eszköz használhatása iránt… felterjesztést tegyen, mindazonáltal szem előtt nem tévesztve az ezen büntető eszköz ellen a sajtó útján, valamint országgyűlési interpellácziók következtében alakult országos közvéleményt, mely az általános, de saját kultur- és közrendészeti viszonyainknak több tekintetben össze nem férő humanisztikus szempontból elitélte… felirási jogának igénybevételét… alkalomszerűnek nem tartván a …rendelet végrehajtását elrendeli.”*
1874 augusztus 26-án 53. sz. Kgy. h.
Ezzel a határozattal azonban a kaloda-ügy, fájdalom, befejezést még nem nyerhetett. Ugyanis Kaldrovits János garami főszolgabíró egy járásabeli lakost a kalodába csukatott, ki büntetését ki is állotta, de a rajta elkövetett sérelem miatt a koronánál és az igazságügyminiszternél emelt panaszt. A főszolgabíró ellen a főispán által elrendelt vizsgálat azonban eredményre nem vezethetett, mert hisz a főszolgabíró, mint a tiszti főügyész alaposan kifejtette, hogy a fenyíték alkalmazásánál oly eszközt használt, melyet a vármegye hatósága elfogadott és alkalmazott.
