Mailáth főispán jubileuma.
Mailáth főispán jubileuma.
Jó és balszerencse között, küzdéssel és kitartással, a tizedik év végéhez közeledett Mailáth István főispáni kormányzása. A vármegye örömben ülte meg ezt a napot s a mi hiányzott a külső fényből, azt bőségesen kárpótolta a belső tartalom. A jubiláris közgyűlést a vármegye törvényhatósági bizottsága 1885 márczius 5-én tartotta meg oly lelkesedéssel, mintha a tíz év előtti mulasztást kamatostól akarta volna megszerezni. A jubiláris közgyűlést a beiktató közgyűlés formái között tartották meg. A közgyűlés „ha áttekintünk azon eseményeken, melyek egy évtized óta megyénk határai felett elvonultak, lehetetlen a jobb jövőt kétségbevonni, mert Mailáth István működése a már szétdarabolt és elenyészettnek hirdetett vármegyét oly állapotba helyezte, a kormányzatot oly térre vezette, mely a megyei ügyek iránt kötelességszerű érdeklődéssel viseltető egyénekben legőszintébb elismeréssel találkozik.”
466Majd Massa Elek nagysallói plébános emel szót és lendületes, szép beszédében kifejti, hogy ő a főispán térkörét a vármegye-kormányzat élén úgy fogja fel, mint a kormányzat eszméjének személyesítőjét. Az eszmetársítás figyelmezteti őt a szent koronára és a reá hajlott keresztre.
A korona tehát és a kereszt kiegészítik egymást; mindkettőnek együttes feladata édes hazánk boldogítása. Majd így folytatja: „Ily értelemben Méltóságod hivatalát a korona, a klerus működési körét a kereszt jelzi, hivatásunk lévén, a vallás-erkölcsi nevelést tőlünk kitelhetőleg előmozdítani s midőn ezt teszszük, ráborul a kereszt a koronára.
Méltóságod főérdemét, hogy a vallás-erkölcsi nevelésért tud is, akar is egész lélekkel lelkesülni, hogy meg van győződve arról, hogy csakis az erkölcsös nép lehet igazán boldog, mert a mint hanyatlik az erkölcs, ott veszi kezdetét a boldogtalanság. Ez a korona s a kereszt együttes működése.”
E szép beszéd elhangzása után Máriássy István átadja a vármegye tisztikarának ajándékát; a díszalbumot, mely az összes tisztviselők arczképét foglalja össze. Máriássy beszédének van egy érdekes momentuma, midőn azt mondja: „emelkedett lélekkel gondolunk (a főispánnak) azon hazafias és alkotmányos érzületére, melynek tudatában politikai nézeteink szabad fejlesztését reánk bízta.” Vajjon a jövőt látta-e akkor Máriássy István, a függetlenségi párt győzelmét látta e 1887-ben, avagy a véderő-vita alkalmával intézett feliratot 1889-ben?
De ne zavarjuk az ünnepi hangulatot.
Végre szóhoz jutott az ünnepelt és beszédében egész énje nyilatkozott meg. Azt mondja:
Ha visszagondol a letünt 10 évre, szívében az örök hála emléke él, melyet leróni egy emberélet sem képes. Az az állás, melyet ő betölt, nem nyújt annyi szabadságot a cselekvésnek, a mennyit az alkotásvágy erélye megkívánna és talán azért ez állással jár a legtöbb ódium. Ő, ki a megyei önkormányzatnak tántoríthatatlan híve, érzi, hogy a mit Bars vármegye 10 év alatt teremtett, nem az ő, hanem a megye érdeme, ez érdemből saját magának nem vindikálhat semmit. Ha a megye közönségének bizalma megnyilatkozik, ő ezt a bizalmat nyilt homlokkal elfogadja, mert a törvényhatóság érzetével az ő érzete ott találkozik, hol a szívnek birodalma van. Örvend a találkozásnak, mert abból a megye jólétébe helyezett reménysugár áraszt bíztatást. A municzipális élet sérthetetlensége az öntudatos társadalmi élettel azonos, s mint ilyent, elejteni nem szabad. Mert bár a modern irányzat a czentralizáczió felé tekint, a közszellem sehol sem lángol oly magasan, mint a municzipium terén, hol a jelesek egymás jellemét kölcsönösen kiismerni és méltatni képesek. Teljesen osztja azt a nézetet, hogy a megyei municzipium egyedül képes a vallás-erkölcs kultuszát követni. Ő nem mer a korszellem raczionalizmusa ellen síkra szállani, annyit azonban a raczionalizmus hódításával szemben hisz, hogy ezen irány megtöri a lélek megelégedését, a kedély boldogságát, mely az életczélnak egyedűl megérthető alapját képezi. A vallás-erkölcs kiküszöbölésével napirendre tér a kedély meghasonlása, az életunalom. Szóló nem hajlandó új tanok kezdeményezője lenni s az emelkedett szellem vallás-erkölcsi irányának marad híve. Hisz ha az elődök példájára tekint, azoknak a régi jó táblabíráknak a lelke nem volt szaturálva nagy szellemek eszméitől és mégis ezen letünt jelesek mennyi hazaszeretettel és lemondással tudtak lelkesedni a haza szent érdekeiért. Hisz az 1848. év dicsteljes küzdelme már ezen évet három évvel megelőzve, a megye-termekben fogamzott meg, hogy világot gyújtson egy új nemzedéknek. A tekintetes karok és rendek hangoztatták a humanizmus elveit, kik eszméinek szüleményekép foglalnak helyet Barsmegye tanácstermében, a megye jelesei, hogy ezen eszméknek küzdő bajnokai legyenek. Biztosítja a közgyűlést, hogy szóló tud lelkesedni a szép és nemes iránt, s mert tud, elfogadja a bizalom szavát, mert a ki a szeretet szózatát megérteni tudja, az képes lesz azt viszonozni is. Ő nem szülöttje Barsmegyének, de az ő személye összeforrott a megye érdekeivel, mely megyének közönsége az ő törekvését méltányolni tudja; oly kapocs köti lelkét a megye közönségéhez, melyet időfolyás nem, csak a halál bír megtörni.*
1885 márczius 5-iki Kgy.
467Az ünnepi közgyűlést főispáni ebéd követte, este a várost kivilágították, a főispán tiszteletére fáklyásmenetet rendeztek, melynek ünnepi szónoka Znamenák Sándor volt; a fáklyásmenetet pedig a kaszinó tánczvigalma követte, melyen a főispánné: Mailáth Istvánné Leidenfrost Flóra váltotta fel férjét az ünnepeltetésben.
Így múlt el a jubileum napja, az a nap, melyet voltak, kik megirigyeltek és melyet később oly sokszor felhánytorgattak.
