Önkormányzati ügyek.
Önkormányzati ügyek.
Az önkormányzat terén Mailáth István szelleme vezet; ő pedig municzipalista. Szépen fejtette ki ezt az 1882 decz. 14-én tartott közgyűlésen, midőn így nyilatkozott:
„A közszellem ma is teremtett már férfiakat, kik a megyei önkormányzatot megszüntetendőnek vélik s az államkormányzatot mai alakjából kivetkőztetni s a czentralisztikus kormányzatot életbeléptetni akarják. Ő a czentralizácziónak határozott ellensége és lelkéből csüng a megyei önkormányzat fentartásán, melynek ha vannak is hiányai, azok nem azt vonják 463maguk után, hogy az megsemmisítendő, hanem a viszonyokhoz képest javítandó, a mint nem a beteg testet kell megölni, de kóros részeitől kell megszabadítani.”
Időközben életbe lépett az 1883 évi XV. t.-cz., mely a vármegyék állami dotáczióját határozott összegben szabályozza. A közgyűlés a törvényt örömmel fogadja, sőt magát a főispánt is elragadja ez a danaida ajándék, mely a vármegyék szabad fejlődésének évek során gátat vetett. Ez a törvény – a főispán szavai szerint – hivatva van a megyék életében oly korszakot alkotni, mely az eddig fennállott helyzetet a legelőnyösebben orvosolandja s a megye saját háztartása feletti jogát a gondnokság alól felszabadítandja. Hiszi, hogy a törvényhatóság a saját háztartása rendezésénél képes lesz az állami javadalmazáson belűl akként intézkedni, hogy nemcsak a pótlék kivetése lesz mellőzhető, hanem tartalékalapot is teremtend.*
1883 április 11. Kgy.
A megyék reformálását tárgyazó azon törvényjavaslat, mely az 1886. évi XXI. t.-cz. megalkotásának alapul szolgált, szintén foglalkoztatja a vármegyét. Élénk vita fejlődik ki az 1886 márczius 5-én tartott közgyűlésben Belcsák László és Dillesz Sándor között. Végre a közgyűlés Kosztolányi Aurél indítványát fogadja el és feliratot intéz az országgyűlés képviselőházához, melyben javasolja, hogy a törvényhatósági tisztviselők élethossziglan választassanak, szolgálati idejük alatt kellő javadalmazásban részesíttessenek s nyugdíjaztatásuk országosan rendeztessék.*
1886 márczius 4-én 14. sz.
A vármegye különben csöndes, nem ellenkezik, hanem alkalmazkodik. De mégis találunk egy dörgedelmes tiltakozást, a melyet azonban aligha sugalt Plathy Mihálynak a szelleme. A miniszter elrendeli, és nagyon helyesen, hogy az általános tisztújításnál a választás jogát nem a jelenleg működő, hanem az 1884., tehát a következő évi bizottság fogja gyakorolni. A vármegye ezen megütközik; nincs a ki vele megértesse, hogy az önkormányzat alapja az önkormányzó testület felelőssége, s a tisztikar csakis az önkormányzó testület megbízásában jár el, és így megbízást csak az a testület adhat, mely az önkormányzatot gyakorolni fogja s felelős csak az a testület lehet, melytől a megbízás ered. A közgyűlés sajnálkozik a rendelet felett és „hasonló esetek felmerülésénél az akkoron megbízatással bíró megyebizottság részére a teljes intézkedési és cselekvési jogot fentartja s ezen kijelentését mint a kibocsátott miniszteri körrendelet elleni tiltakozását közgyűlési jegyzőkönyvébe felvétetni elhatározta. Hanem azért a megye végrehajtotta a határozatot s a miniszternek sem jutott eszébe királyi biztost küldeni.
Mailáth István karolta fel a tisztviselők nyugdíj-ügyének megállapítását is. Az 1883. év deczember 15-iki közgyűlésen tartott beszédében sajnos jelenségnek tartja, hogy a közigazgatási hivatalokra nem oly tömeges a pályázat, mint volt annak előtte. Ebből a jelenségből következtetés vonható arra, hogy mindenki oly pályára törekszik, mely a pozitiv megélhetés mellett arról is biztosítja, hogy ha ifjú ereje elhagyja és dolgozni képtelenné lesz, a megélhetés bizonytalanságát elkerülheti. Nem tartja új eszmének, hogy gondoskodás történjék a municzipális tisztviselőknek nyugdíj-alapjáról és a bizottság tagjai e téren maguk sem akarnak utolsók lenni és gondoskodni kivánnak, hogy tisztviselőiket, kik ifjúságuk minden perczét a törvényhatóság érdekei előmozdítására áldozzák fel, elaggott napjaikra a nélkülözés és megélhetés gondjainak terhétől megóvják. Szerencsésnek érzi magát, hogy e részben indítványnyal léphet fel és lehetővé teheti, hogy a nemes eszmét a bizottság magáévá tegye. Rudnyánszky Titusz alispán hálaérzettől áthatva mond köszönetet a főispánnak gondoskodásáért.
A főispán elnöki indítványát a közgyűlés közhelyesléssel fogadja, a törvényhatósági tisztviselők nyugdíj-alapjának létesítése czéljából bizottságot küld ki.*
1886 márczius 4-én 14. sz.
A főispán őrködik a vármegye tekintélye fölött, mind a vármegye területén belül, mind annak határain túl. Midőn a hirlapokban olynemű közlemények jelentek meg, melyek arra engedtek következtetni, hogy a megye rendelkezésére humanisztikus czélokra bocsátott pénzek elszámolása s egyáltalán 464az inséges ügyek ellátása nem korrekt módon történt, a főispán, a megye jó hírneve érdekében szükségesnek látja, hogy az 1880. évi inség idejéből az összes iratok és számadások megvizsgáltassanak s a törvényhatóságra és közegeire szórt vádak mibenléte kideríttessék.
A törvényhatósági bizottság a tényállás megvizsgálására Szent-Ivány Oszkár elnöklete alatt Klobusitzky János és Kosztolányi Aurél bizottsági tagokat küldi ki.* A kiküldött bizottság eljárt és annak jelentéséből a közgyűlés meggyőződést merített arról, hogy a fennállott inségügyi bizottság az inség enyhítésére 1880. évben kiszolgáltatott élelmi czikkek és vetőmag beszerzésére engedélyezett 28 ezer forintnyi államkölcsön szétosztásánál helyesen járt el. A közgyűlés még Bodó Lipót elnöklete alatt Szent-Ivány Oszkár és Sümegh János bizottsági tagokból alakított küldöttséget menesztett Fenyő-Kosztolányba, hogy az onnan felpanaszolt helytelenségeket kiderítse, de az a bizottság is kiderítette és megállapította, hogy a vetőmagkölcsön kiosztásánál visszaélés nem történt.* Kisebb volt a szerencséje dr. Kiss Mihály, az akkor már közigazgatási író és vármegyei szolgabíró indítványának, ki azt javasolta, hogy a kisközségek az állami közigazgatási teendők ellátása czéljából olykép csoportosíttassanak, hogy több kisközség, 2–3000 összlakossággal, egy igazgatási községgé egyesíttessék.
1885 szeptember 22-én 124. sz.
1885 deczember 17-én 206. sz.
Az indítvány nem kelt visszhangot, mert bár az állami közigazgatás gyorsabb és hatékonyabb közvetítése czéljából az indítvány eszméje helyeseltetik is, de mert az eszme foganatosítása a községeknek autonomiáját teljesen tönkretenné, ezt az indítványt, mint időszerűtlent mellőzi.*
1884 szeptember 18-án 151. sz.
Ha a közgyűlés ezt az indítványt akkor elfogadja, egy emberöltővel megelőzi azokat a reformmunkálatokat, melyek ma az irányadó tényezők elméjét foglalkoztatják. De az indítvány akkor még korai volt.
Mailáth Istvánnak gyakorlati közigazgatási érzékét fényesen igazolja az az állandó érdeklődés, melyet a községek háztartása iránt tanúsít, az a törekvés, melylyel a községek beligazgatásában új rendet teremteni óhajtana. A közgyűléseket megnyító beszédeiben minduntalan a községi igazgatásra irányítja a közfigyelmet.
Azt mondja: „Van a közigazgatásnak egy igen fontos ága, a községi háztartás, melyre a kellő figyelem nem fordíttatik. Itt szükséges a beavatkozás és ellenőrzés, hogy több rend és megbízhatóság érvényesüljön. A községek mindinkább nagyobb kiadásokkal terheltetnek, kell tehát felügyelni, hogy a község minden jövedelme csakis a törvényes czélra fordíttassék s a mennyiben a törvényhatóságnak kulturális missziója is van, kell, hogy az elszámolás szabatosan történjék, a nép rendhez szokjék, hogy a jognézetek tisztuljanak és a társadalmi fejlesztés előmozdítassék.”* Majd ismét ezt mondja: A községi bírák számadásait a legnagyobb lelkiismeretlenség és hanyagság jellemzi; fájdalmas érzést támaszt azon tudat, hogy szemben a nagy állami- és pótadókkal, a községnek vagyona elfecséreltetik, a községi bírák oly felszámításokat tesznek, hogy valóságos botrány. Látjuk, hogy virágzó községek a tönkrejutás veszélyének tétetnek ki. A községi háztartás ezen visszaéléseit elnézni nem csak hiba, de bűn, melynek ódiuma a törvényhatóságra és annak tisztviselőire háramolnék. Reményli, hogy a tisztikar figyelmét különösen a községi közigazgatás javítására fordítja és hiszi, hogy sikerülni fog vállvetve az említett viszonyokon javítani.*
1883 márczius 15. Kgy.
1883 szeptember 20-án 116. sz.
A közgazdasági és társadalom-politikai érdekek iránt a vármegye még nem tanúsítja, hogy érzékkel bír. Így Torontál vármegye közönségének, a napszámosok adómentességéről szóló 1883. évi X. t.-cz. eltörlése, vagy érvényes törvényeink rendszerével összhangzó módosítása iránt az országgyűléshez intézett feliratát csak azért pártolja, mert a napszámosok illetőségének megállapítása az adó alól történt elvonás által nehézségbe ütközik.*
1884 szeptember 18-án 134. sz. Kgy. h.
Közömbösen veszi tudomásul Zemplén vármegye feliratát az amerikai kivándorlás megszüntetése s az ennek elérésére szolgáló intézkedéseknek 465életbeléptetése iránt és ugyanezt a közönyt tanúsítja később Krassó-Szörény vármegye feliratával szemben is.
Pedig a közgazdasági kérdésekben Mailáth István buzdító szavával ismételten találkozunk. Már 1881-ben ezt mondja: „Mi sem hat közügyeinkre üdvösebben, mintha a törvényhatósági bizottság tagjai egyéb tárgyak mellett a közélet viszonyaira s a reánk nézve oly nagyfontosságú gazdászati ügyekre is kiterjesztik figyelmöket, mert az országok czélja a népek boldogítása s létjoguk csak addig terjed, míg ezen czél felé törekesznek.
Végre a faiskola és a gyümölcsészet terén mégis találkozunk némely érdeklődéssel. A közgyűlés elrendeli, hogy a községek késedelem nélkül tartozzanak a községi faiskolákat oly czélszerű kerítéssel ellátni, mely a kártékony állatok behatolását megakadályozza. A földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi magyar királyi minisztert felkéri, hogy a vándor-tanárok egyikét Barsmegyébe rendelje ki, hogy a községi faiskolákat berendezze és azok kezelésébe a tanítókat bevezesse. A Barsmegyei Gazdasági Egyesületet felkéri, hogy a községi faiskolák berendezése és kezelése iránt a törvényhatóságnak javaslatot dolgozzon ki.*
1883 deczember 15-én 201.
