A községi helynevek megmagyarositása.
A községi helynevek megmagyarositása.
A községi helynevek megmagyarosítása iránti mozgalom még az 1886. évből ered. Ekkor kérték, a felv. magyar közművelődési egylet nevében, herczeg Odescalchi Arthúr és dr. Ruffy Pál az idegen hangzású helyneveknek részben visszamagyarosítását, részben megmagyarosítását. A közgyűlés lelkesedéssel fogott munkához, hogy 64 idegen hangzású helynevet a barsi térképről letöröljön és ezek helyébe magyar hangzású helyneveket írjon. A vármegye kiküldött bizottsága kellő alapossággal járt el és mélyen alapozó munkásságához a magyar történelmi társulat véleményét is kikérte. Munkálatát a bizottság 1888 június 14-én mutatta be s jelentését ilyképen fejezi be: „A nyelvészet és történet volt azon kettős forrás, melyből merítettünk, ha tévedtünk és bárki jobb forrásra utal, készséggel engedünk, de más forrást, mint a letünt kor okiratai, mint édes nyelvünk leszármaztatása, illetékesnek el nem fogadhatunk. Adja Isten, hogy azon nép, mely községeit magyar elnevezéssel említi s szívében lelkes magyar, nyelvében is azzá legyen, még az alatt, míg e munkás nemzedék él, mely a magyar nemzeti eszméért nem csak lelkesülni tud, de tenni is.” A julius 31. napján tartott rendkívüli közgyűlésében a törvényhatósági bizottság a helynevek megmagyarositása iránt határozatát meghozta.
A közgyűlés határozata élénken igazolja, hoy a ma idegen hangzású helynevek eredetileg magyarok voltak s hogy a vármegye, midőn e régi elnevezéseket visszaszerzi, hogy ez által a magyar nemzeti érzületnek kifejezést adjon, történeti jogalapon áll s nem önkényt, hanem jogot gyakorol. A közgyűlés határozata feltárja a vármegye multját, virágzó magyar községeivel, melyeket a török hódoltság elpusztított, lakatlanná tett s a nemzeti közöny s idegen érdekek nemzeti jellegükben elsatnyulni engedtek. A mulasztás megismerése a vármegye feladatává teszi, hogy a népnek visszamagyarosításán lankadatlan erélylyel munkálkodjék s ez újítás eszméjének keresztülvivői méltán bíznak abban, hogy az a nép, mely eredetileg magyar volt, nemzeti önkormányzatunk védpajzsa alatt ismét magyarrá s nemcsak érzületében, de nyelvében is, a nemzeti állameszmének öntudatos részesévé lesz, hogy államunkban fajunknak hegemoniáját örök időkre biztositsa.
A határozat meghozatala óta 14 év mult el. Ez a rövid idő elégnek bizonyult arra, hogy a régi, idegen elnevezéseket a közönség teljesen elfelejtse. Az új nevek ma már átmentek a köztudatba.
A vármegye tisztviselőinek sorsára jótékony hatással volt, hogy végre a vármegye közönsége is belátta, hogy silány fizetésükből nyugdíjalapot alkotni soha sem lesznek képesek, annál kevésbbé, mert mindaddig, míg a vármegye az alispáni tisztet bizalmi állásnak tekinti, s míg a választás hat évről hat évre történik, nincs oly tisztikar, mely saját erejéből a nyugdíjellátást teljesíthetné.
