Dr. Ruffy Pál alispán.
Dr. Ruffy Pál alispán.
Oly időszakhoz értünk, melyről e sorok irója nem irhat történetet. Az 1895. év végén megtartott általános tisztújítást megelőző izgalmakról kellene beszélnie, quorum pars magna fui. Ennek az időszaknak bő irodalma van, a kit érdekel, megtalálja. Az 1887. évi deczember 17-én tartott közgyűlésen egyhangúlag dr. Ruffy Pált választották meg alispánnak, ifj. Mailáth Istvánt főjegyzőnek, dr. Kiss Mihályt árvaszéki elnöknek.
Az alispán székfoglaló beszédéből a következőket emeljük ki:
496„Megválasztatásom fölötti hálám a törvényhatósági bizottság többségének bizalma mellett azon férfiú bizalma miatt is nyilatkozik, ki ő felségének és az alkotmányos kormánynak bizalma által ezen vármegyének főispánja. Ki válságos viszonyok között kipróbált és megismert engem, ki előtt jó és balsorsban törekedtem igazságossággal megjelenni, kihez ma is teljes bizalommal fordulok, mert elmondhatom: „Scio cui credidi et certus sum.”
„Tisztelem a vallást, mely nem engedi, hogy az anyagelviség korszakában az ember magasabb rendeltetését eltéveszsze. A törvény tehát, mely feladatommá teszi, hogy a hitfelekezeteknek törvényes jogaik gyakorlásában oltalmára legyek, meggyőződésemmel és lelkiismeretemmel teljesen összhangzatos.”
„Nem kell igazolnom, mert a nyilvánosság előtt igazolva van, hogy rendíthetetlen híve és harczosa vagyok a megosztatlanul egységes magyar nemzeti politika követelményeinek és oda törekszem, hogy a közszabadság és a polgárjogok sértetlensége mellett, nemzeti közmívelődésünknek, vármegyénk jól megmívelt, jól gondozott talaja legyen. Súlyt helyezek a közgazdasági politikának fejlesztésére oly irányban, mint az főispánunk prestige-e alatt megindult.”
„Mivel pedig a czélnál, mely felé törekszünk, fontosab az elv, melyből kiindulunk, morális politikát, tehát oly politikát akarok követni, mely a teljes nyilvánosság előtt egy elv, az igazság jogelvének uralma alatt áll és utilitarizmusból és opportunizmusból elvekre nem alkuszik.”
„A kötelességnek fogok élni, melynek alárendelnünk kell saját magunkat, a házi tűzhely nyugalmát, alá kell rendelnünk mindazt, mi az egyéné, alá kell rendelnünk – a becsületen kívül – mindent.”
„Ezen kötelességérzettől áthatottan veszem át az önkormányzatnak díszes szimbolumát, e pecsétet, melynek eddig oly férfiú volt a gondozója, kit az általános szeretet környékezett, ki megtanított arra, hogy a közpályán mily nélkülözhetetlen az együtt kezdők szeretete, ki ezen szeretet által kísérve keresi fel házi tűzhelyénél nyugalmát, de a ki részese marad közéletünknek és nem fogja feledni soha, hogy távozása által volt tisztikarának szeretete nem hervad el.”
„Mit a gondviselő sokaknak ajándékba ad, azt én nekem kiküzdenem kellett, de én hálás vagyok ezért, mert csak azon bizalom boldogít, melyet kiküzdöttünk.”
„Más vágyam nekem nincs, mint hogy akkor, midőn a nyert bizalommal beszámolnom kell, elmondhassam az Írás szavával: „jó harczot harczoltam, pályámat befejeztem, hűségemet megtartottam.”
