Rimely Károly püspök.
Rimely Károly püspök.
Annál kedvesebb meglepetés érte a vármegyét, midőn arról értesült, hogy magának a Felségnek az akaratából a tárgyalások oly irányban indultak meg, hogy Rimely Károly lekéri apát és pozsonyi kanonok-plébános kineveztetésre felterjesztendő legyen.
Rimely Károly 1825 február 4-én Esztergomban született, régi magyar nemesi család sarja, pappá 1848. junius 21-én szentelték. Budavár ostroma idejében, 1849-ben, krisztinavárosi káplán volt és az ostrom alatt papi hivatását a honvédtáborban halálmegvetéssel teljesítette s egy ízben, midőn az első elesett honvédfőhadnagyot temette, az ellenség golyózáporában állott s a golyóktól átlyukgatott papi köntösben tért vissza a plébániára. 1850-ben a bécsi Pazmaneum tanulmányi felügyelője, 1852-ben a bécsi egyetemen a theologia doktorává lesz, később az egyháztörténelem és az egyházjog tanára az esztergomi papnevelő intézetben. 1861-ben parlamenti alkormányzó, pápai kamarás, a bécsi egyetemen a jogszigorlatokon vizsgáló, 1865-ben írja meg a Pazmaneum történetét, könyvének czíme: „Historia Collegii Pazmaniani.” Ugyanabban az évben az 500 éves jubileumát ünneplő bécsi egyetem dísztagjává választja. Ő az egyetlen magyar tudós, kit ez a kitüntetés ért. 1867-ben pozsonyi kanonok, 1868-ban Rudolf trónörökösnek, Gizella és Klotild főherczegnőknek a magyar nyelvben és irodalomban tanára. Rimely Károly ojtotta tehát a trónörökös lelkületébe a magyar nemzet szeretetét, ő ismertette meg vele a magyar klasszikusokat, a magyar státusférfiak szereplését, országgyűlési beszédeiket s ő idomította annak a nagytehetségű ifjúnak lelkületét, kiben a magyar nemzet boldogító reményét bírta, de a kit, nagy fájdalmunkra, oly szerencsétlenül elvesztettünk. Rimely Károly 1870-ben nyeri el a lekéri apátságot, s e czímen a vármegye nagyobb birtokosainak sorába lép; 1876-ban nyeri el a Lipót-rendet, 1889-ben pozsonyi plébános, 1892-ben pápai prelatus.
Rimely Károlynak püspökké kineveztetése 1893 június 6-án tényleg megtörtént és a vármegye őt kineveztetése alkalmából üdvözölte.
Rimely Károly püspök férfiúi erélylyel és apostoli jósággal fog egyházmegyéje kormányzásához. Hű jelmondatához: „Age cogitate et fortiter”. Ő, ki nagy műveltséggel, mély tudással és gyakorlati érzéssel bírt, tisztában van, hogy tótságlakta egyházmegyéjében saját hazájának mivel tartozik. Ő nem fordul el papjaitól lenézéssel, de nem is felejti el velök szemben apostoli tekintélyét; atyai szeretettel foglalkozik sorsukkal, de magyaroknak akarja őket. Míg előtte az érintkezés nyelve a latin volt, ő a magyar nyelvet helyezi jogaiba és megköveteli, hogy papjai vele magyarul beszéljenek. Neki erős harczot kellett megküzdenie az ellen a hazafiatlan áramlat ellen, mely némely felvidéki papnak lelkületében az egyensúlyt megzavarta. És győzött az egész vonalon. Szembe szállott minden pánszláv szellemű irányzattal, erélyesebben, makacsabbul, mint két előde tette és a hol a szeretet szelídsége nem használt, a szeretet szigorát alkalmazta. A gondviselés is segítette munkájában. A panszlavizmusuk által proskribált papok közül a leghirhedtebbek egy része meghalt, egy részének szeméről a hályog lehullott és a hazának igaz fiaivá lettek. Azok helyébe, kik elhaltak, új hazafias nemzedék jött; a püspöki aulában kiváló munkatársat nyert lelkes oldalkanonokjában, majd püspöki helynökében, Harán Jánosban. Hazafias érzelmeik által kiváló elismerést küzdöttek ki Krssák János, a mélytudású barsi főesperes, Lányi József, Ferencz Ferdinánd trónörökös magyar nyelvtanára, Vetzel István kanonok, Matunák Mihály, a nagytehetségű történetíró, Czeizel László esperes: 490kik bizonynyal mindannyian megérdemlik, hogy nevüket az utókor kegyelete megőrizze.
A főispán örömét fejezi ki, hogy ő felsége a király, a beszterczebányai püspöki széket Rimely Károly lekéri apát kinevezése által oly férfiuval töltötte be, kinek magas műveltsége, fenkölt szelleme, vallásos érzülete és tudománya a közbecsülést részére már régen megszerezte. A közgyűlés a püspököt, örvendetes kineveztetése alkalmából, feliratban üdvözli s Garam-Szent-Keresztre való bevonulása alkalmából, küldöttség által történendő képviseltetéséről gondoskodik.*
1893. jún. 15-én 154. sz. Kgy. h.
