A kereskedelem kifejlődésének okai.

Teljes szövegű keresés

A kereskedelem kifejlődésének okai.
Szerencsére azonban ezek a körülmények, különösen a vármegye felső részében, igen kedvezők voltak. Itt a lakosság egyenesen utalva volt arra, hogy az iparral foglalkozzék, annyira utalva volt, hogy például a csipkeverés, a mely eredetileg a kézműipar, sőt a műipar jellegével bírt, lassanként házi iparrá, tehát a lakosság egy részének állandó keresetforrásává változott. A bányák nem nyújtottak minden munkaerőnek foglalkozást, általában pedig 260csak szerény napi kereset elérését tették lehetővé, szemben azokkal az igényekkel, melyekkel a nehéz munkát végző bányász, az életmód tekintetében, joggal támaszt. Már ez is egy ok volt arra, hogy a bányászat mellett némely iparágak mellékfoglalkozásokat honosítottak meg, míg az ipar fejlődésének főoka az volt, hogy számos nyersanyag helyben volt feltalálható, hogy a bányaüzem számos iparczikket igényelt és hogy a bányavárosokban és azok közelében szivesen telepedtek meg oly vagyonos emberek, a kik az ipari készítményeknek jó fogyasztói voltak. A vármegye alsó részeiben pedig a körülmények, különösen a bor, továbbá a szarvasmarha, baromfi, méz, viasz, gyümölcs, stb. mindenkor jó piaczra talált a felvidéki bányavárosokban; de csak az esetben, ha ezeket a termelő maga szállította az illető piaczra. Másfelől a Garam igen alkalmas szállító eszköznek kinálkozott a vármegye fatermelésének a Dunára és azon tovább való szállításra. Az üzleti érzék tehát korán kifejlődött a vármegye túlnyomóan mezőgazdasággal foglalkozó lakosai körében, kik közül sokan idővel annyira megkedvelték a jól jövedelmező és nehéz munkát nem igénylő kereskedést, hogy ez vált főfoglalkozásukká. Ez a körülmény eredményezte azt, hogy a vármegye egyes kisebb városaiban élénk kereskedelmi élet fejlődött ki, hogy e kis városok kereskedői messze bejárták árúikkal a Felvidéket, míg a városok élénk érintkezési pontjai voltak a bányavárosok fogyasztó és a megye termelő közönségének.

A GELETNEKI MALOMKŐBÁNYA.
Klösz György felvétele
Midőn ezekben az etnografiai helyzetet, az ipar és a kereskedelem szempontjából, általános vonásokban megrajzoltuk, vissza kell térnünk arra a megjegyzésünkre, mely szerint Bars vármegye iparát és kereskedelmét egységesen tárgyalni s azt mint egészet bemutatni nem lehet, minek következtében kénytelenek vagyunk a gazdasági élet ezen ágazatainak multját és jelenét úgyszólván városról-városra, községről-községre külön-külön tárgyalni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem