Agyagipar.
Agyagipar.
Az agyagiparágnál mndenekelőtt a Rézhegység és környéke agyagiparáról szólva, Székelyhíd agyagiparát kell felemlítenünk, mely a helyi szükségletet tartja szem előtt s mindössze a közönséges lapos és hajlított fedélcserép, kézzel vert tégla gyártására és közönséges mázatlan s legfeljebb belül, az úgynevezett zöldmázzal bevont fazekas-munkákra terjed ki. Valamivel magasabb fokon áll az agyagipar Margittán, a hol a mölki apátság tégla- és cserépgyártáson kívül, igen jó minőségü alagcsöveket is készíttet. A fazekasipart itt mintegy 27 egyén iparszerüen űzi és szállítóképes készítményeket állít elő. Az agyagipar az élesdi járásban Réven, N.-Báródon és Élesden található nagyobb mértékben. A nyers anyagot Rév és Vársonkolyos községek területén bányászszák és ez a legjobb minőségü, tűzálló agyag. Réven az agyagipar háziipart képez, a mely egyszerü mázatlan fazekas-árúk előállítására szorítkozik és Bihar vármegyében kerül eladásra. Ezeknek az u. n. „vászonedények”-nek az előállítására, a két gömbből álló, lábbal forgatható, primitiv korongot használják. Ilyen kezdetleges eszközzel dolgoztak itt a század elejétől kezdve, míg 1898-ban, a nagyváradi kereskedelmi és iparkamara közbelépésére, állami támogatással, az 1900. év folyamán, államköltségen létesített égetőkemencze s ugyancsak államköltségen berendezett vándortanfolyam segítségével, a kamara és a vármegye anyagi támogatásával, szép jövővel biztató kőedénygyártás honosodott meg.
N.-Báród és Élesd agyagipara nagyobb figyelmet nem érdemel. Annál figyelemreméltóbb Élesd agyagiparának az a része, a mely 1890-ben gyáripari jelleggel agyagárú és téglagyártásra létesült, és melynek képviselője Schwarcz Jakab élesdi lakos kesztegi telepe, és Léderer Márton esküllői tűzállótégla és fedél-cserép gyára is.
Az agyagipar otthonos még a belényesi, petrószi, rézbányai és vaskohi hegyek által körülzárt területen. Az itt nagy mennyiségben előállított fazekasárúk részben az iparűzők által, részben a környékbeli feles fuvarosok közvetítésével szekereken szállíttatnak az Alföldre. Ugyanily természetü háziiparra bukkanunk még a béli hegyek aljában is.
Az agyagipar a megye székhelyén, Nagyváradon is figyelemreméltó. Produktumai itt iparszerüleg kisiparosok által és gyárilag állíttatnak elő. A kisiparral ez iparágban sok iparos foglalkozik. A fazekas-árúk kelendősége az utóbbi időben a vas-pléh és porczellán edények olcsóbbodásával nagyon megcsappant. A kisiprosoktól előállított agyagkályhák jó minőségük daczára nagyobb kelendőségnek nem örvendenek, mivel itt a már említett Schwarcz-féle kálhagyáron kivül Rimanóczy Kálmán nagyváradi kályhagyárával is versenyezniök kell, a mellett, hogy a budweissi és a krakkói kályharaktárakban is elnyomó versenytársuk van és igy annál örvendetesebb, hogy az említett kályhagyárak napról-napra erősbülve versenyeznek a külföldi gyárakkal.
A megye székhelyén a tégla- és cserépgyártás is nagyban és elismerésre méltóan űzetik. Az itteni 8 tégla- és cserépgyár, gép-, kézzel vert-, sajtolt, szárazon sajtolt burkolat- és façon-téglákat, közönséges lapos cserepeket, sajtolt cserepeket és hullámcserepeket, stb. gyárt. Az árúkat nagy részben a megye székhelyén, kisebb részében pedig a közeli vidékeken használják fel. E gyárak közül nevezetesebbek a 1885. évben keletkezett, gőzerőre berendezett Rimanóczy, az 1887. évben keletkezett Knapp, az 1888-ban keletkezett Rendes-féle gyárak, melyeknek tulajdonosai egyúttal építészek is.
