Üveggyártás.

Teljes szövegű keresés

Üveggyártás.
Bihar vármegyében már a század elején működésben volt egy üveghuta Almaszegen, sőt 1770-ben már a béli üveghuta is fennállott. Ezek ez időtájt öblös és ablak-üvegeket készítettek, de adatok vannak arra is, hogy az almaszegi huta, mérnököknek és gyógyszerészeknek való üvegtárgyakat is készített. Fényes Elek Bihar-megyében már Almaszegen és Bélen kívül az élesdi üveggyárról is megemlékezik, nyilván a feketeerdői gyártelepet értvén alatta. Az 1846-ban, az „Országos Iparegyesület” által rendezett magyar iparműkiállításon résztvett öt üveggyáros között, a nagyváradi püspökség béli üveggyára is szerepel.
A mult század második felében az ország üvegiparával együtt a biharmegyei üvegipar is haladásnak indult, noha nagyobb önálló üvegiparrá itt nem fejlődött. 1856-ban volt az almaszegi üveggyárban egy kemencze és öt tégely, a béli üveggyárban két kemencze, tizenhat tégely, a feketeerdőiben egy kemencze, hat tégely. Bihar-megye üvegiparának fejlődését az útak rosszaságán kívül, a gyártelepeknek vasútaktól való nagy távolsága akadályozta. De elmaradottságának oka az is volt, hogy a 70-es évek közepe táján, Ausztriában a Siemens-féle regenerátoros gáztüzelés alkalmazása által, az üveggyártás terén oly átalakulások történtek, melyek az üveggyárakat létalapjukban ingatták meg. A biharmegyei üveggyárak is mindinkább veszítettek jelentőségükből, mignem 1890-ben az „Egyesült magyarhoni üveggyárak” részvénytársaság a két legnagyobb gyár tulajdonjogát megszerezte és azokat a modern kor igényeinek megfelelőleg igyekezett berendezni. A feketeerdői telepen van a legnagyobb gőzcsiszoló az egész országban.
Bihar-megyében ez idő szerint a következő üveggyárak vannak: a Közepes kisközséghez tartozó, feketeerdői telepen. Ez működését 1841-ben kezdte meg, 303bír 40 lóerejü vízerővel, 50 lóerejü gőzmotorral és négy regenerátoros gázkemenczével; a Bél kisközségen levő üveggyár müködését megkezdte 1870-ben, bir 8 lóerejü vízerővel, 20 lóerejü gázmotorral és 3 regenerátoros gázkemenczével; ez az ipartelep ez idő szerint szünetel; a Batthyány József gróf tulajdonát képező és ifj. Galbavy József és Reich Márk bérletében levő üveggyár, a Pestes-Sólyomkő kisközséghez tartozó Sólyomkő-gyártelep keletkezett 1790-ben 4 lóerejű vizikerékkel, két közönséges és egy nyújtó kemenczével. A biharmegyei üveggyárak készítményei nemcsak a hazai piaczokon, hanem a Balkán-államokban is keresletnek örvendenek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem