A vármegye a törökök kiűzetése után.
A vármegye a törökök kiűzetése után.
A vármegye is hasonló képet nyujtott. Csakis mocsaraktól védett helyeken találhatunk állandó lakosokra.
Zsáka, Bajom, Pocsaj, Székelyhíd, Szalonta, Sarkad, Szent-Jobb víz közé épült, Bedő, Vekerd szigeten, Csökmő, Komádi félszigeten terült el, Gáborján rengeteg lápokkal volt körülvéve, Nagy-Rábét a Berettyó övezte körül, Szerep lakosai a Kemény-szigetre költöztek át, majd a Szent-Mihály ere által körülfogott területet foglalták el, honnan csak 1751-ben telepíttettek a Körtvélyes ér mellé. A mai Nagyvárad alapkövét Benkovics Ágoston püspök rakta le. Benkovics Pálos-rendü szerzetesből 1681-ben neveztetett ki váradi püspökké s egyúttal leleszi préposttá. Midőn 1688. február 24-én Lipót király Benkovicsot visszahelyezte a bihari örökös főispánságba, az 1552. évi adólajstrom alapján visszaadta az ősi püspöki birtokokat is, de ez óriási kiterjedésü uradalom jövedelme csupán a papiroson volt meg. Benkovics azonban nem csüggedt, s minthogy a haditanács kimondotta, hogy csak a vár védelmi vonalán kívül építhet, Olasziban akarta az új egyház alapkövét lerakni, de előbb még gimnáziumot és papnevelőt létesített, s mert az egész egyházmegyében nem volt katholikus pap, Ferencz-rendü szerzeteseket gyüjtött maga köré s ezek részére rendházat épített, mely egyúttal püspöki székházul szolgált. Ezek voltak az ujjászületett Várad első épületei. E mellett különös gondot fordított a nép jólétére is. 1693-ban kieszközölte, hogy a vármegye népe, a papi tized kivételével, mindennemü közterhek alól felmentessék. Áldásdús tevékenység közepett 1702. október 28-án elhalálozott.
A közbejött kuruczháboruk hosszú időre megakadályozták a város fejlődését. (Bunyitay Vincze: A mai Nagyvárad megalapítása. Akad. Ért. XII. k.) Ezalatt munkához látott a vármegye is. Az adó kivetése czéljából elrendelt összeírás alapján, az 1703. április 3-án kelt kanczelláriai megállapítás szerint, Debreczen városra 29, Bihar vármegyére pedig 80 porta vettetett ki. Lipót 1702. április 12-én elrendelte a hajduvárosok összeírását, egyuttal a vármegyei, úgynevezett kisebb hajduvárosokat, melyeknek szabadalma 523nem ismertetett el, földesúri fenhatóság alá igyekezett vonni. Szalontát már 1702. márczius 23-án Eszterházy Pál nádornak zálogba adta. A közbejött események egyidőre megmentették a bihari hajdukat a jobbágyi sorstól. Az idegen zsoldos hadak zaklatásaitól agyongyötört pórnép 1697-ben ismételten felkelt. Vaudemont császári tábornok azonban Patakot visszafoglalván, Tokajból is kiszorította a felkelt kuruczokat; innen egy részök Rakamaznál július 17-én átkelt a Tiszán s utjokat Bátor és Diószeg felé vették. Marjánál átkelvén a Berettyón, a temesvári basához menekültek.
A pórfelkelés ugyan leveretett, de a bécsi kormány alkotmányellenes törekvései most már a főuri körökben is fokozták az elégületlenséget. Az elégületlenek élére Bercsényi Miklós ungi főispán állott.
A Nagyvárad visszafoglalása emlékére vert érem.
A n. múzeumban levő eredeti rajz után.
